Chuck Norris 74.

  "Chuck Norris nem játszik Istent. Utánozni csak a gyerekek szoktak."

Zénón okoskodott, és addig spekulált, míg elődje, a nagy Parmenidész tételének az igazolására ki nem talált valamit.

Köztudott, hogy a görög mondák sztárja, Akhilleusz volt az ókori világ leggyorsabb embere.

Zénón szerint, ha Akhilleusz egy teknősbékával futóversenyt rendezne, és a lomha páncélosnak a startnál rögtön száz lépés előnyt adna, a teknőcöt sosem tudná legyőzni, mert mire beérné, amaz egy arasznyival tovább kúszna, bármilyen kicsi is maradna az előny, de az előny - a hüllőnél lenne. Hiába ér Akhilleusz oda, ahol a teknős egy pillanattal korábban volt, amaz mindig egy kicsit előrébb lesz, és a végtelenbe vesző hajsza az örökkévalóságban sem hozná meg a görög hős diadalát.

Ezt hívják Zénon paradoxonjának.

Az érzékek által alkotott kép félrevezetőségéről szól.

Mivel korunkban is bővelkedünk hősökben, akik erejükkel és gyorsaságukkal ámulatba ejtik a világot, mi sem természetesebb, minthogy képességeiket a zénóni bölcselet szempontjából illik megvizsgálnunk.

Sokkal könnyebb a dolgunk, mint a hajdani bölcselőknek!

Egyrészt: mostanában már nem divat a gondolkodás.

Leszokófélben az emberiség. Mert az egyiptomi Thottól - aki állítólag az írást ajándékozta az embereknek – még azt kérdezték, nem tart-e attól, hogy ha ezután rögzíteni lehet az adatokat, az időbeli tényeket meg minden fontos dolgot, akkor majd meghal az emlékezet, és az emberek elfelejtik használni az agyukat? Most, hogy immáron a Guttenberg-galaxist, a nyomtatott betűket is valami billentyűzetes ördögi praktika látszik fölváltani, időszerűbb ez az aggodalmas kérdés, mint a fáraók idejében bárki föltételezte volna.

Aljas húzás, de bevallom: én már láttam piaci kofát, szerény, párszáz dináros vásárlásomat számológéppel összeadni. Persze, a mobiltelefonját használta. A néni öreg volt ugyan, ám a Nokia új.

De akkor is! Engedtessék meg!

A régebbi kofák – még ha írástudatlan tanyasi párák voltak is – úgy számoltak fejből, a matematikai alapműveleteket ismerve úgy mondták be a végösszeget, hogy valahol még azt az egy szem almát is megfizettették, amit kedvesség gyanánt, vevőcsalogatóként grátiszba kaptam tőlük.

Szóval, Zénón nagyokat hümmöghetne. És tartok tőle, hogy nem csak a piac tájékán.
Másrészről meg nekünk fölösleges a paradoxont igazolni, mert mi aztán napi szinten vagyunk az érzékeink által félrevezetve. Igen…

Kitalálták!

A beszédes nevű televízió gondoskodik a hülyítésünkről.

Mindennapi betevő délibábunk dobozba zárva. Vagy, ahogy gazdagabbéknál dívik: a lapos-káprázat.

Aminek immáron – éppen ma van a születésnapja! – egyik legnagyobb hőse a 74. életévét betöltő Chuck Norris. Boldogult suhanckoromban csak a kanizsai Bonjour-kávéházban volt videolejátszó, csodájára jártak a népek, jóllehet a kávéház egyszerű kocsmaként üzemelt, és hírhedett neve akkoriban közszájon forgott.

Élemedett korúak igazolhatnak: úrilányok az utca túloldalán sem mehettek végig.

A Bonjourt kétes dicsőségét csak a Hatcsöcs múlta fölül. Meg ha jobban belegondolok, akkor a Kispiszkos, a Lokomotíva, és a buszállomás melletti csehó, aminek a nevére már nem emlékezem, pedig Koncz Pista bácsival, és a Tanár Úrral ott készült a könyvem recenziója, rém rossz, büdös szilvát kínáltak ottan…

Mintha kicsit elkalandoztam volna.

A Bonjourban tehát jókora szögletes technikai sikoly, valami Grundig nevű – azóta tönkrement – cég remeke terpeszkedett a főhelyen, mintegy űrbéli oltár, és a belenyomott kazettákon többnyire Chuck Norris rúgta szét az emberiség gonoszabbik felét. A kocsma ajtaján tavasztól késő őszig gyöngysor függöny lógott, olyan tarka, mintha valami keleti kupleráj fölszámolásából származna (nem kizárt, hogy így volt). Mindazonáltal a legyek ellen alkalmazott függöny a magamforma harminckilós élősködőket nem tartotta vissza, mert míg a borbélyt vártuk, be-belestünk a madzagokon lógó golyók közti élettérbe, ahol a szemközti falon villódzó (színes!) tévében vágyaink netovábbja, a vörös-bodros mérsékelten szőrös mellkasú sztár osztotta az igazságot.

Persze, a matinén a moziban megnéztük Bud Spencert és Terence Hillt is, de azt nem lehetett Chuck Norrissal egy lapon emlegetni, mert a dagin, meg a társán folyton nevettünk, mókásak voltak. Ezzel szemben Chuck Norris ahová csapott, ott csontok törtek, röpültek a fogak és folyt a vér úgy, hogy közben a főszereplő el sem húzta a száját, csak a tekintete szűkült, mint az áspiskígyónak.

Bud Spencer már akkor is túl hígnak tűnt, az erőleves karatézó helyett csak amolyan pótlólagos valami, akárha bádogbögrében cikóriát kéne kóstolnunk egy bécsi cukrászda presszókávéja helyett.

A ma 74 éves Chuck Norris dicsfénye alig-alig kopott valamit. Nincs ugyan Bonjour, a régi lányok java nagymama, a kazetták sorsa megpecsételődött, hisz már a DVD-n is átlépni látszik a technika, és mire e sorokat leírom valószínűleg a legújabb kütyüt is lehet régimódinak tekinteni, szédületes a tempó.
Mégis.

Marad a Zénón paradoxon, mert magunkat sem tudjuk többet utolérni.

Erre csak egy ember volt képes: a becsapott érzékeink által nekünk tálalt Chuck Norris, aki valahol a tyúk, meg a tojás között helyezkedik el teremtésileg.
Ezt a paradoxont úgy oldotta meg, hogy az előbbivel lefeküdt, az utóbbit meg szétrúgta.

Magyarkanizsa, 2014. 03. 10.