Pósa Károly: KISKÚT - A SZÉLES UTCÁNÁL

A sarki Fejős-bolt, bal szélen a téglából készült Kiskút kifolyója
(Szögi István - Csifusz fotóalbumából)

Még kisgyerekként, klottgatyában kélve-járva,
A Petőfi meg a Széles utca tövén,
Ahol a poros út kezét kettétárva,
Vitt az iskolába engem és öcsém,
A hetvenes évek végén, vagy közepén,
Állt egy öreg nyárfa. Jó nagy ipszilonként.
Mint nyomorát már felejtett reménylő árva.
Mint óriási, árnyékot vető tünemény.

Lágy pihefelhő szállt róla minden tavasszal,
Májusban nekünk bőszen kavargott a hó,
Hulló termés, telis-tele volt vigasszal:
Míg szünidő nem lett, megszabadító.
Feledtünk számtant, táskát, és a tanítót,
Csak a nap heve perzselt vadul, vakítón.
Így vonta be a Fejős-boltot színarannyal,
Ha szatyros vénség tért be a kitárt ajtón.

Régen kút volt ott - a sarkon -, betonvályúval.
Benne ártézi víz, zöld szakállas moha.
Dúdoló kocsis itatott, szállt a hamis dal,
S a saját sorsa csak így nem volt mostoha,
Mert gazda és lovak nem pihentek soha.
Húzták létüket, ki tudja meddig, s hova.
Fürdöttünk a vízben, csapott ránk ustorával:
Van vagy negyven éve mindez, idestova.

A vályú peremes volt, de nekünk parttalan.
A kútvíz bűzétől szaglott hajunk, bőrünk,
Kölyökként áztunk benne, unos-untalan
A felszínről inkább a mélybe rejtőztünk.
A vályú medrében a világról tűnődtünk,
Nyák, moha ragadt ránk: ember lett belőlünk.
Ártézi vízbe süppedő éveink alatt,
Sokszor - ámde titkon - pőrére vetkőztünk.

A sűrű levegőt ittuk, a kénes vizet.
Cserzett bőrünkről csöppek pörögtek, meg sár.
A kocsma jól tudta ki vedel, ki fizet:
Éveink így múltak el, akár az a nyár.
Álmomban az ostoros szódás visszajár.
Ó, de jó! Ismét ordít rám: kapcabetyár!
-Itt van! Tartom a hátam. Üssön kend íziben!
De nincs Kiskút.
Csak a múlt.
Mélyen bent a szívben. 

Magyarkanizsa, 2014. 03. 25.