2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2017. március 15., szerda

A SZEMETEK VILÁGA

A Szőke. A „legmagyarabb” folyó.
Néha így nevezik. Van is benne valami. Hisz amerre az útja visz, majdhogynem mindenütt magyarok lakják a partját. Még most is. Egyelőre.
A kanizsaiak, zentaiak, adaiak, a becseiek szívügye a Tisza. De a messzebbi települések lakóitól is elvehetetlen az élménye. A folyó sosem tud olyan távol lenni tőlünk, hogy az emlékeinkből kitörölhetnénk azokat az átélt dolgokat, amiket az iszapszínű hűs habok jelentettek nekünk életünk során. Akinek nincs folyója – szegényebb egy érzéssel. Akinek viszont van, az talán jobban ragaszkodik hozzá, mint a környezetében bármi máshoz. Az élete elvehetetlen részeként tekint rá.Szülője, rokona, a gyermek- és ifjúkora, a legbensőségesebb barátja lesz a folyó. Ha a partján maradunk, minden szeretetünk, vágyunk tárgyaként emlegetjük a Tiszát. És – igen, ez a nagy igazság –, akkor meg pláne a szívében hordozza valaki, ha elhagyja a szülőföldjét. Ha idegenben kényszerül élni. Messzire vetődött ismerősömtől tudom: álmában nagyon gyakran látja a kanizsai partot. Sokkal sűrűbben gondol rá, mint mi. Sóvárog utána. Visszamenne az ismerős fűzfák közé, az ártéri erdőkbe, a napsütötte mólókra. Legyen akármilyen kemény lélek, olyankor a zokogás rázza a világba szétszórt kanizsait, ha megérinti a Tisza nosztalgiája.
Szegény jó Cigonya tudta ezt! Otthagyta Dél-Afrikát, a festőművészi karriert, a jólétet, és félévnyi kitérő után hazapakolt a nyomorba. Mikor ámulva kérdezték mi végre, csak annyit válaszolt: „Nem tudok a Tisza né’kű’ lenni.” Aztán meghalt, itt a Tisza mellett.
Jó régóta nem láttuk jégkalodában a folyónkat. Az idei tél vaskörömmel cinezte be a vízfölszínt. Parttól-partig befagyott a Tiszánk. A tapasztaltabbak aggódtak, nehogy váratlanul melegedjék az idő, mert akkor elszabadult volna a pokol. Szerencsére – úgy tűnik – a fokozatosan enyhülő február gond nélküli zajlást ígér. Ellenkező esetben a magyarországi vízügyesek becslése szerint legalább 35 millió köbméter tiszai jég indult volna délnek. (15 millió m3 a főmederben, 20 millió m3 pedig a Tisza-tavon feszült). Így is jön a jeges ár. Most már nem lenne baj, jöhetne, csak az a probléma, hogy a jégtáblákkal, az úszó törmelékkel együtt más is jön.
A Tiszának lassan beinduló vízmozgásával tengernyi szemét érkezik. Elsősorban Ukrajna és Románia területéről. Ezekben az országokban szokás, hogy a folyó árterében jelölnek ki szemétgyűjtőket, a lakosság oda hordja a hulladékot. Mint nálunk sok helyen, még arrafelé sem vert gyökeret a fejekben a modern hulladékgazdálkodás lehetősége. Az eszköztáruk pofonegyszerű. A rájuk szabadult csomagolóanyagoktól nem tudnak másképp megszabadulni ezért a „mindent a vízbe” gyakorlatát választják.
Erdélyben járva megdöbbenéssel láttam, hogy az amúgy paradicsomi gyönyörű tájat miként csúfítja el a patakokba dobált műanyag palackok meg a mederben sodródó háztartási hulladékok látványa. Székely barátaim csak a vállukat vonogatták. Ez a szokás. A folyam sodra úgyis elviszi. Letudva a probléma.
A falvak, városok szeméthegyei meg évről-évre újratermelődnek a mellékágak mentén. Szoktam volt mondani: a lopásra néha van mentség, a haragra is néha van mentség, még a gyilkosságra is van néha mentség. A bunkó viselkedésre viszont nincs. A bunkó – az bunkó.
Ha jön egy csapadékosabb időszak, nagyobb esők esnek és indul a hóolvadás – vagy mint idén a jégzajlás következtében – a megduzzadt patakok, a mellékfolyók beleviszik a Tiszába a senki által föl nem mért, a román-, az ukrán-, meg a (ne szépítsük!) magyar bunkók által otthagyott, eldobált irdatlan mennyiségű szemetet. 
Több ezer négyzetméteres területen, a víz tetején arasznyi vastagon úszik felénk a műanyag hulladék.
Harminc éve, amikor egy dobozos kóláért még nőt lehetett kapni, a PET palackok helyett visszaváltható üvegben volt minden, ami folyékony. 1986-ban, végiglapátolva a Tisza-túrát szinte vadásztuk a folyóban úszó üvegeket. A kenu aljába halmoztuk valamennyit. Egy kőbányai söröspalack másfél forintot ért, egy Pepsis viszont kettőhúszat. Aztán a tiszalöki halászcsárdánál beváltva az üvegeket, a kapott szép summából hajnalig mulattunk.
(Hadd jegyezzem meg: akkoriban tíz forintért sült kecsegét rendeltünk, és egy ötvenesért a Radetzky-marsot a töltésoldalig húzta utánunk a cigány.)Viszont amióta Közép-Európára rázúdult a globalizált világrend demokráciástul, szabadpiacostul, profitorientált tőkés jogszabályostul, azóta nemhogy a szeméthalmok nőttek naggyá – úgy ipari, mint közéleti értelemben… –, hanem mint a minap kiderült: már szeméttel is etetnek bennünket. Nem kell tehát hüledezni, hogy a folyóink szennyezettsége soha nem látott mértékben megsokszorozódott.
A megannyi negatívum mellett azért reménykeltő, hogy akadnak, akik a fotelekből szájkaratézó környezetvédőkkel szemben tevőlegesen kiveszik a részüket a vizeink megtisztításából.
Idén ötödik alkalommal szerveződik az V. Tiszai PET Kupa, amely szervezői a folyón úszó szemét összeszedésére szánják a július elejétől 9-éig tartó időszakot. A megmozdulás amolyan fesztiváli őrülettel elegy munkaakció: ki-ki a saját maga PET palackokból, hulladékból építette úszó alkalmatosságon nevezhet be a versennyel egybekötött vízitúrára. A csapatok a legőrültebb modelleken végigbulizva a Tiszakanyart, kb. hetven kilométeres hajókázás után érnek célba. Mindeközben a figyelemfelhívó jelleg elvitathatatlan érdemei mellett, a túrázó részvevők a felszínen úszó szemét gyűjtéséből is kiveszik a részüket. Csak az elismerés hangján lehet szólni a kezdeményezésről. Jó lenne, ha mifelénk is hasonló megmozdulásokról tudnánk beszámolni. Amíg ezen spekulálni kezdenek, a www.petkupa.hu weboldalon ki-ki informálódhat az akcióról.
Ha kedvet kap hozzá, egy-egy vajdasági különítménynek vakációzó élménynek abszolút megjárja. Inkább, mint egy drogos fesztiválon drága pénzért hemperegni.
Ugyanakkor hallom a tamáskodó hangokat. Hogy semmit sem ér, a sok szemét úgyis újratermeli önmagát. Lehet, tényleg: a semminél több, de az igazán jelentősnél, a valaminél kevesebb ez az egy hetes akció. Üzenem nekik, mégis:
Nem ártana tisztulni végre a szemetek világának, hogy a szemetek világa tisztuljon.

Nincsenek megjegyzések: