2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2017. március 15., szerda

ASSZONYOK-EMBEREK-ÁLLATOK




Március 8. – ahogy a magamfajta látja
Gondolom Bertha von Suttner neve ma nem sokaknak mond valamit, holott az említett osztrák hölgyet 1905-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Biztos megérdemelten, elvégre a díjat alapító Alfred Bernhard Nobel titkárnője volt. Igaz, hogy rövid ideig, és valószínűleg nyomott valamit a latban, hogy Nobel úr az ominózus időszakaszban éppen Párizsban tartózkodott, így csöppet sem meglepő, hogy a kapcsolatuk nem szakadt meg soha. Bertha kisasszony – annak élete végéig – levelezett a hajdani munkaadójával...
Pedig utána férjhez is ment, mit ad Isten: egy báróhoz. A bárónői cím nem akárkinek jár. Ahhoz legalább annyi életbölcsesség kell, hogy valaki ismerje a mondást: “Mindig szerelemből kell házasodni. Csak egy valamire kell vigyázni – hogy szegényet nem szabad szeretni.”
Von Suttner bárónő kétségkívül ügyes asszony volt.
Manapság karrierépítésnek hívnák, amit csinált.
A XIX. század végének leghangosabb békeaktivistája lett belőle. Szerte Európában és Amerikában is tartott előadásokat. Propagálta a nőkre kiterjesztendő választójogokat, amit akkoriban a demokrácia kőbölcsőjében ringatott nyugati establishment is finoman szólva kiröhögött.
Olyannyira, hogy a franciák az olaszokkal egyetemben csak 1949-ben léptek az ügyben, az ausztrálok meg kivártak 1967-ig a női voksok engedélyezését illetően. Ám tőlük is ráérősebben óvatos volt Svájc. A smucig helvétek csak 1971-ben kegyeskedtek a nőnemű svájci állampolgároknak szavazati jogokat biztosítani.
Hiába állította cirka nyolcvan évvel korábban Von Suttner báró asszony, hogy azért kívánatos a női választójogok megadása, mert akkor menten beköszöntene a világbéke. Fő érve ugyanis az volt, hogy mivel a nők alapjáraton békésebbek, mint a férfiak (esküszöm, ez volt a meggyőződése!), ezért a voksaikat soha nem tennék le az erőszak mellett, ergo: megszűnnének a háborúk, a viszályok. Aki netán látott már hajba kapott barátnőket, féltékenységből vadmacskaként egymásnak eső asszonyokat, netán zsémbes anyóssal bír, az csak ingatná a fejét a derék bárónő naivitásán.
Egyébként a teóriája tudományos megalapozottságát mi sem bizonyítja jobban, hogy manapság, a glóbusz összes nőjnek megadott szavazati jog birtokában soha nem látott mértékű a világbéke dúlása...
Egy pillanatra sincs szünet, annyira tüzel a béke.
Még március nyolcadikán sem hagyja abba az emberiség. Csak úgy csattog a harmónia, mondhatni idilli a világ helyzete. Elvégre szabadon tombol még a liberális világszemlélet, aminek egyik hozadéka a feminizmus.
Nem, nem a jobbára katolikus misékre berontó pucér csecsekbe öltözött némberekre gondolok. Még csak nem is hol a putyini “diktatúra” miatt sivalkodó, hol a Donald Trump ellen ágáló feminyomi amazonokra. Hanem az igazi feministákra, akik magamutogatás mellet-helyett életfilozófiaként tekintenek a feminizmusra.
Ők azok, akik egyik pillanatról a másikra összemossák a békeharcos lelkületet az Európára rontó bevándorlók föltétlen támogatásával, hogy utána pampoghassanak az alapjövedelmek bevezetése mellett, elvégre a dolgozni lusta, beilleszkedni képtelen tömegeknek valami lázas elképzelés szerint havi illetmény járna…
Amikor azok némelyiküket jól megerőszakolják, akkor sem döbbennek rá, hogy idáig illúziókat kergettek. Inkább teli szájjal elkezdik okolni a kizárólagos, rasszista, elitista meg az unalomig ismert satöbbi jelzős fehér őslakos populációt.
Korunk szabadelvű szüfrazsettjének eszménye a tradíció, a rend, az európai polgári ethosz megsemmisítése. Mindezt az agyament toleranciára, a másság kritikátlan tiszteletére, no meg persze a demokráciára hivatkozva.
Tulajdonképen amit szajkóznak, az maga a tömény demagógia. Hisz soha nem volt ekkora deficitben a demokrácia alapgondolata, mint amióta ők szabják hozzá a gúnyát.
Soha nem látott mértékben izzanak a nemzetek, a civilizációk, a fajok és a vallások közötti konfliktusok, mint amióta ők vindikálják a jogot maguknak, hogy meghatározzák, ki-mi mennyit ér, és mitől jó vagy rossz az, ami. Pont mint a kommunisták, vagy a nácik.
Hisz tagadásra, kizárólagosságra épült föl a három tejtestvér ideológia: nácizmus-bolsevizmus-liberalizmus. Az utóbbi annyiban különbözik, hogy míg a kommunizmus gazságait elnézőn kezelve, mintegy mentegetve, olykor nosztalgiával(!) emlegeti, addig a nácik trükkjeit egy az egyben átvéve alkalmazza. Az osztály- és faji alapú viszály mellé a feministák kitalálták a nemi alapú gyűlöletkeltést is. Nekik sosem volt szándékuk kikövetelni a nemi egyenjogúságot. Sokkal inkább szándékukban állt a kiváltságok, az ilyen-olyan előjogok bebiztosítása.
Értsd: például az értéktelenebb, nem produktív munkáért is ugyanolyan bérezést kapjanak a nők. Vagyis ne várjuk el egy katonaruhás hölgytől, hogy lépést tartson a szuronyrohamra induló férfitársaival, vagy tenyerét köpve köbméterszám teljesítse egy göbös karú szénbányász normáját, esetleg a Pista gazda trágyát hányó tempóját, de ugyanők kötelező érvénnyel nyissák ki előtte az ajtót minden ízben.
A nőknek a feminizmus többet ártott a világtörténet összes hitvány, részeges, garázda férjétől. “Kiküzdötte” nekik, hogy ma jó részük az iparban robotolhat, három műszakban, futószalag mellett. Beálltak a pult, a volán, a söntés mögé.
Elérték, hogy bizonyos szakmákban akkora a női túlfölény, hogy azt az egy-két közöttük tengődő hímet az első adandó alkalommal üdvrivalgva válasszák meg vezetőjüknek. (Nézzük csak meg a férfi iskolaigazgatók létszámát a pedagógusok nemi arányához viszonyítva!)
Az is a hozadéka ennek az őrületnek, hogy a régi, “avítt” tradicionális egykeresős családmodell helyett a nők is munkagúnyát húzhatnak, és az ímmel-ámmal megszült gyermekeiket pár hónapos koruktól – az önmegvalósítás mítoszától megkergülve – korai életük legérzékenyebb szakaszának java részén gyermekmegőrzésre szakosodott intézményekben hagyják fölnőni.
Én még nem hallottam farkasról, ami állatkertre bízta volna a kölykei nevelését. Nem tudok anyamedvéről sem, ami egy óriási hímért elhagyta volna a bocsait. Tudok viszont olyan gólyákról és sasokról, amik ha egyszer netán a párjukat vesztik, többé soha nem keresnek újat maguknak. De hát ők állatok. Se a nőstényeiknek, sem a hímjeiknek nincsenek piros betűs ünnepnapjaik. Csak szokásaik vannak, általunk kinevetett ösztönlényeknek.  
Mert mi meg emberek lennénk. Bizonyság erre néhány olcsó, gyűrött celofánban kornyadozó szegfűszál, minden március nyolcadikán.

Nincsenek megjegyzések: