A nyár csak riszálja, kelleti magát. Feszélyezve nézem, kínos félmosollyal, lévén sosem szerettem a nyarat, ki nem állom a nagy meleget, azt a kaján léhaságot, amit a nyári hónapok szoktak magukkal hozni, miként a vásári bazárosok cipelik magukkal a fröccsöntött bóvlijukat.
Manapság már rendes nyár sincs. Csak hőguta ütötte hétvégék vannak, meg olyan töltött káposzta szagú csütörtök délutánok, amikor az ájult kánikulában a tespedtség lerogy az ablakpárkányokra. Júliusban szilványi jég esik, augusztusban meg a Tiszába csap a villám, emberhalált okozva. Szent Illés próféta hiába rázza az öklét. A nagybetűs Nyár olykor máról-holnapra sarkvidéki hideget áraszt, hogy kora reggelente kesztyűt kell húzni a biciklire ülő nők kezére. Aztán fél napra rá tikkadt meleg következik. Megfejthetetlen az egész folyamat... Ha olykor megszán bennünket az időjárás, enged a forró tepsi légköre, érkezik egy kis nyári zápor, mint akkut hidegrázásos roham a lázra, és lecsillapítja a veszett tempóban kalimpáló szíveket. Hát ezért szeretem én az esőt.
A nyárit is, az őszit is, meg a mindenféle esőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése