2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2023. június 21., szerda

FILMES NAPLÓ - 10.

 

Homoródalmási skiccem

Forbannelsen (2022)

Odafönt, északon sem fenékig tejfel a norvégok élete. Ám mióta van kőolajuk, azóta futja a bevételből a filmiparukra is. Meglátszik a skandináv igyekezet, ügyesen másolják a svédek által jól bevált mozgóképes receptet, egyre-másra gyártják a borúsabbnál borúsabb mozikat, szívszaggató horrorokat. Ebben a műben egy rosszarcú lelkészt bíznak meg azzal, hogy döntsön a helyi bányavállalat új templomának helyéről, amelyről kiderül, hogy pont egy régi szamojéd temető tetején van. A maradványok eltávolítása után a halottak életre kelnek és kísérteni kezdik a telepeseket. Ez a film – majdnem szó szerinti – beharangozója. Megzizzent bennem a nyárfalevél, mikor nézni kezdtem. Attól tartottam – a rövid, de buta ismertetőt olvasva némi joggal –, hogy húszpercnyi idegborzolás után előjönnek majd a fagyott, északi sarkköri földből a szamojéd halottak, csupa égszínkék szemű, jávorfaggyú szagú, bomló hulla, norvégmintás, piszkos pulóverekben, akik zavarászni fogják a norvég tundrán a száz évvel ezelőtti szegény Norvégia ottani lakosságát. Jólesik kimondanom, tévedtem, ez mégiscsak egy európai mozifilm. Méghozzá nagyszerű produkció, már-már lírai képsorokat megelevenítve megy a horrornak gyenge, inkább keményebb drámának ható eposz. Megelevenedik rajta keresztül a múlt század elején élt skandinávok nyomora, a szinte a középkorból rögtön az első világháborúba beletántorodó norvégok értetlensége, akik hozzák magukkal a mítoszaikat, a tempójukat, az összes lelki nyavalyát, amit egy eldugott, kietlen környezetben menteni, dugdosni érdemes. Majdnem Shakespeari a történet. Egy bigott lelkész szadizmusán át látjuk, hogy roppannak össze az emberek. A számi szál pusztán a misztika miatt fontos. Az igazán sejtelmes sugallatokat a film képsorai adják: le a kalappal az operatőr és a rendező előtt! Ezt már évtizedek óta nagyon tudják a skandináv filmesek – előnyt kovácsolnak a szürkeségük százötven árnyalatából is. Nagyszerű svéd, dán, izlandi és most már norvég krimik és thrillerek igazolnak. Utóbbiak közé sorolnám ezt a filmet is, a mese szerűség miatt, akik a The Walking Dead jégcsaposabb, norvég változatát lesik, csalódni fognak. Nekem kifejezetten tetszett. Nem bírtam ki, furdalt a kíváncsiság, mit jelent a cím. Utánanéztem, norvég szótárral. Meg is lett, a Forbannelsen annyit tesz, Az átok. Ennyit ma már tudok norvégul. 10/8


Vortex – Örvénylés – 1. évad (2023)

Már nem vagyok nagyon fiatal, megettem a kenyerem javát, a B oldal forog az életemről, szóval láttam már ezt-azt, jó filmeket és rosszakat is, ahogy voltam boldog és szomorú is, de nem mondhatnám, hogy az utóbbi időben sikerült volna bármilyen filmnek megríkatnia. A Vortexnek összejött, megkönnyeztem a végét, kicsit szégyellem, de elérzékenyültem. Szép film. Faék egyszerű pedig a történet, a közeljövőben játszódó francia sci-fi szerűség, úgy is mondhatnám, hogy a szegény ember Pillangó hatása. Több dimenzió akad benne, idősíkok váltakoznak, ám csöppet sincs összekuszálva a mese, ez (is) tetszett benne. A cselekmény alapötletét egy hipermodern számítógépes program adja, amely egy csodás szemüveg révén a rendőrség helyszínelőinek a munkáját segíti. Hála Istennek, ennyi a tudományos-fantasztikus szál. A francia rendező – helyesen – itt be is húzta a kéziféket és inkább az érzelmekre, az emberi kapcsolatokra fókuszált. Két ember időtlen szerelme pedig igényli a papír zsebkendőt. Ez a fránya romantika! Mindenkinek megnézésre ajánlom. Izgalmas krimi, fordulatos, cselekményes epizódok, végig nyitott kérdésekkel, csavarokkal. Egy fiatal nyomozó 1998-ban elveszíti a csinos kis feleségét, aki egy tengerparti sziklás részről lezuhan. Baleset, vonogatják vállukat a rendőrök és sajnálják a megözvegyült kollégájukat. Aztán elmúlik 27 év, már 2025-ben járunk és a nejét azóta is gyászoló detektív a már említett új technológia révén rájön arra, hogy az asszonyával nem véletlen szerencsétlenség történt, hanem gyilkosság áldozata lett. Vissza lehet-e csinálni a múltat? Mi a szerelem és meddig tart? Van-e isteni igazságtétel a Földön? Ezekre a szimpla, ám súlyos kérdésekre keresi a választ a hat epizódos sorozat.
10/9

Nincsenek megjegyzések: