CSAK AZOK A SZAVAK

In memoriam Mons. B.J. 

Volt egy levegőbe tűzött vonal – az élet,
mint égő szóban a mágia virága,
néhanapján, érzem, vagyok, mert félek,
kalapom árnyéka alatt, félúton járva.

A felhők cihája nyers, fehér-bézs játék.
Szegélyük cakkjain múlik minden el,
gyúrt lösz sár a Járás tájéka, a kék ég,
bennem a Tisza, közel van, nagyon közel.

Ahogy a templomi igével sebeztek meg,
mikor bűnben és szent áldásban hagytak,
világítottak rám a szemek, azok a szemek:
– Coki!  – uszítottak – kitartsak, kitartsak!

Szót fogadtam. Élek, szerte széjjel.
Lüktet a verőér, dobogás – meg ne állj!
Futni késztető nappaltól nehezebb az éjjel:
ringó megváltás a hajnal, a félhomály.

Mert ismerem a tarka, búgócsiga tájképet.
A két kivágott jegenye helyét is átölelném.
Álmomban kísért egy összetett képlet,
a szenvedélyt fújja el tőlem a taszító szél.