Pósa Károly: A rádiók szaga (regénykém)

2.

A mama olvasóját régen láttam. Utoljára villanykörtét kerestem, akkor. Sok más limlom mellett ott hevert. Fölfűzött gyöngyök, apró szemű lánc, annak is legvégén karika, amin Krisztusunk a feszületen. Lóg szegényke, lebicsakló fejjel. Hajcsat, dugóhúzó, páratlan cipőfűzők és a tavalyról megmaradt, használt, „de még jó lesz valamire” dunsztgumik között. Most is ott lehet. Rég nem piszkáltam, pedig érdekes a tapintása. Morzsolni jó. Mégse veszem elő. Nehezen nyílik az a vacak stelázsi-fiók. És a nyikorgása: az - valami rémes! Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy résnyire mindig kihúzva tartjuk, éppen annyira, hogy az ujjak hozzáférjenek. Ha mégis abból kell majd valami kacat, könnyedébben tudjunk hozzáférni. Semmit se szabad egészen becsukni.  

Időbe telik, míg föleszmélek. 

Estétől hajnalig ment a móka. Volt koncert, csápoltunk, egymásnak szorultak a testek, hónaljszag keveredett parfümmel, szesszel, cigarettafüsttel, a mesterséges köd aromájával és a mellettem ugráló lány átizzadt blúzán át boldogan szívtam magamba azt a bódító illatot, amit csak egy natúr nő teste tud árasztani, messze meghaladva minden pancsolt kölnit, szépítőszert, párizsi divatszagokat.
A lány blúzának elejére egy ismert rocksztár túlméretezett arcképe volt nyomtatva. A koncert alatt az ismer rocksztár pofája igencsak gyűrődött, veszettül ugrált a lány, a mellei böködték a nyomtatott sztár szemeit, és a mellbimbók táncától – az egyébként jóvágású dalnok - ritmusra kancsított össze vagy szétfelé, hogy röhej volt látni.  Ekkor, teljesen váratlanul - s mint utóbb kiderült -, teljesen meggondolatlanul a szólógitáros közénk dobta a pengetőjét.

Egy pillanat műve volt. Ember embernek lett a farkasa, tömegverekedés alakult ki. Az énekesnő síró hangon, a mikrofonba kapaszkodva kérte a megbolydult társaságot, csitított bennünket, de addigra már betört néhány orr, és Lütyű sógornak kiütötték a fogából a tömést. Berontottak a biztonsági őrök, csupa izom, birkózó fiú, kopaszon, karfiolfülekkel, és két jámborabb fazont kiválasztottak a sok közül, mint bégető nyájból farkasok ragadnak ki bárányokat. Aztán odalökdösték őket a késve érkező rendőröknek. Kocsiajtó nyílt, zsupsz be! A két flótás a hátsó ülésen gubbasztott, tekergették a nyakukat, néztek bután. Vinnyogó szirénával vitte el őket a kék-fehér szolgálati százegyes.

(Néhány évre rá, Zentán járva, láttam a zenebolt kirakatában egy gitárpengetőt. Aprópénzért kínálták. Dobozostul! Ráfizetett szegény Lütyű, ötven márkát hagyott a fogorvosnál. Mindig rossz bizniszmen volt.)

folyt.köv.