2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2014. június 13., péntek

85 év




- Elment a magos kor…Mindegy hogy csinálod a kávét, nem vagyok én olyan válogatós fajta, mint a nótában. (Nevet.) Ahogy készíted babám. Olyanok ezek a mai kávék, hogy se ízük se bűzűk. Mind egyforma. Mindig azt a bárkávét veszem, az tán a legfinomabb. De azt is biztos egy hordóból készítik, és a csomagolásnál csak megkörösztölik, hogy ennek ez a neve, emennek meg az. Egyből van megtankolva. Dupla cukorral szoktam inni, hogy legalább édes íze legyen, de akkor is csak olyan fekete lötty.
- Régebben milyen kávét ivott?
- Hát legrégebben semmilyet. (Hosszasan nevetgél a tromfon.) Aztán kezdtünk rászokni. Volt is a tanyán! Volt kecske, aztán lett tehén, volt tej, azt ittuk. Meghizlaltuk a nagydisznót, abból meg lett sonka, szalonna. Megvoltunk. Minálunk volt a Géza, Juci, Ede, Rózsa, Magda… melyiket hagytam ki? Jóskát mondtam? Géza volt ’27-es, én ’29-es, Jóska ’31-es, az Ede ’36-os, Rózsa 38-as. Magda a magyarok idejében született, amikor három évig magyarok voltunk. Hatan voltunk. És most már nincs a Géza, nincs a Jóska, nincs a Rózsa. Fele elmasírozott a mennyek országába… Az lesz velünk végül. Addig meg dolgozni, gyűjteni, nagy ház kell mindenkinek, nem valami kulipintyó. Megdolgoztam én érte a fene egye meg a németeket…Azért köllött a külföldi munkás ott dolgozni, mert léhűtő volt ott őköztük is elegendő. Majdnem kipréselték a lelkünket, mert mindig számolták az első perctől az utolsóig a normát. Volt ott olasz, görög, jugoszláv, magyar, a végén mindig a német ellenőrizte a munkát. Autóalkatrész vassal dolgoztam, nagyon sok fényképem van. A csípőfogót nem értem rá letenni, mert ugye a gép ment, mellette a szék és csak akkora helyem volt, hogy le se bírtam hajolni. Mögöttem is gép, előttem is gép, és akkor megvolt, hogy melyik gép milyet csinál. Volt jobbos anyag, balos anyag. Busszal utaztunk ki Németországba. A lakás a gyáré volt, a busz is a gyáré volt, és a fizetéskor lefogta a német az utazás költségeit. Lefogta a lakás árát is, azt a pénzt nem is kaptuk a kezünkbe. 
Ennyi jutott a borítékba és azt osztottuk-szoroztuk. 
Busszal vittek Essen és München közt volt a gyár Halbergben. De hogy az hány kilométer volt, már nem tudom. Voltak velünk Tóthfaluból, Tresnjevácról. A szabadkai munkaközvetítő a tetthelyre küldött bennünket, nem vaktában indultunk munkát keresni. Az otthonban, ahol laktunk volt pincelakás, földszint, emelet. Én az emeleten laktam. Még ott is a lépcsőt köllött mászni. Száztízen is voltunk. Egy másik otthon is volt, főleg Jugoszláviából származók laktak benne. Nem volt szabad csak teát meg kávét főznünk. Ha nem tetszett a koszt, akkor is a németnél köllött étkeznünk. Pedig a másik otthonban szabad volt ételt készíteni, volt konyha, de nálunk nem. Be kellett fizetni az ebédet. A szakácsnők miközülünk voltak. Úgy főztek, mint otthon. Nagyon sok rántott hal volt. De nagyon nagy tengeri halak voltak, olyan szálkákkal mint egy fogpiszkáló. Volt aki nem bírta a levegőt, volt aki sajnálta a szüleit, honvágyuk volt. Ha megspórolt annyi pénzt, haza bírt utazni. Erős akarat köllött oda. Pista nyolcadikos volt, Lali katona, az Ottó Korčula szigetén dolgozott a brigáddal. Az öregúr maradt otthon. ’69 márciusában mentem, ’70-ben végig kint voltam, ’71 őszén jöttem haza.
Végigzarándokoltam az életet. Mindenfélékbe. (Megáll a beszédben, messzire néz. Tapintatból hagyom, hogy átjárják az emlékek.)
- 85 év elszáll kisfiam – mondja. – Elszáll, mint egy sóhaj.

Isten éltesse a dédmamát!

Nincsenek megjegyzések: