június 4-éink
Határ van, mérce
nincs.
Csak a bezárt
ajtó.
Alatta fényesre
nyalt
Aranynak vélt
Sárgaréz kilincs.
Rozsdás lakatok lógnak:
Június 4-éink.
A szavak
nyelvemre tolulnak.
Mint a hó,
Olvadón.
Akár
A régi, varos
Huszadik századi
Sebbe üszkösödik
Ez a város,
S forog benne,
Az idegekben,
Utcáimban, a
tereken,
Meg az emberi
fejekben,
A régen belé lőtt
golyó.
A névtelenek most
A névelők?
Nem, dehogy.
Csak csupán –
Nyögve nyelők.
Hagyd el őket!
A nyelvüket
öltögető
Hátunkon
fűrészelőket,
Huncut,
Semmitmondó törpéket.
Sokadszorra engedtük,
Kezdettől azt
higgyétek -
A lelkünk
Régen
összetörtétek.
Összedőlt egy
kártyavár.
Na és?
Több is veszett
Budánál!
Ez lenne az élet?
Eb ura fakóbb ma
A komondor
kutyánál.
Szabdalt megye-
És mezsgyehatár.
A rompát
Akkor
is utálnád.
Ha át-átrepülhetnéd
Akár egy
Oktondi
tollas kismadár.
Viszont - nincs mérce.
Kisfecskénk
sincs.
Meddővé lettek
ágyékok.
A függöny lement.
Zörögve fut
A rozzant batár.
Vörösbe váltottak
Az árnyékok.
Az évtizednyi
sötétben
Mindig lesz
valakinek
Bukszányi kincs,
Júdáspénz a
zsebében.
Az arcokon
Most vastag a smink:
Június 4-éink.
Meghasadt az új,
A zöld kárpit.
És olyan könnyű
A pusztuló démonokat,
Utólag, a seszínű
talmit
A csókok helyére
Adott pofonokat,
Megénekelni:
Bármit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése