NAPLÓ 18. - Dénes

"Talán nem véletlen, hogy eleddig bármikor Dénesekkel volt dolgom, rendre kellemes emlékek fűződtek hozzájuk.

Összesen hármat ismerek. A volt osztályfőnökömet említeném elsőnek – mindenki vegyészkedő Dénikéjét -, akitől kémiából kegyelemketteseket kapogattam. Azóta sem tudtam megjegyezni a kénsav képletét, a szulfátokat, meg a mól-atomtömegeket, pedig hányszor szükségem lett volna a pontos vegyjelekre, számokra! Ugyanis a WC-kagylón elücsörögve nincs dühítőbb, mint mikor megakad az ember a körösztrejtvény fejtésében… Dénike nyugdíjazásáig hadakozott a nebulókkal meg az epruvettákkal. Amióta nincs a suliban, hírlik, hogy a vegytan száraz, érthetetlen tananyaga mintha még elvontabb lenne. Rajta kívül sok érdekes tanárral volt dolgom. Kiöregedtek, az évek során eltünedeztek a padok közül. Felét még sétálni látom, élik csöndös mindennapjaikat. A másik felére már csak virágot viszünk, vagy az osztálytalálkozókon idézgetjük nagyszerű szellemüket. Aztán iszunk egyet az emlékükre.

A kettesszámú Dénesnek bizony a családnevét sem ismerem. Csak azt tudom, hogy diákkorunkban szeplős volt, mint a pulykatojás. Szőke, inas budzsáki parasztgyerekként kezdett birkózni. Mit ad Isten! – éppen az én súlycsoportomban. (Lehettünk vagy harminc-egynéhány kilósak. Akkoriban Kanizsán a kötöttfogású birkózás számított a legmenőbb fiús sportnak. Valójában mindannyian karatézni szerettünk volna, de olyasmire nem adódott lehetőség. Csak a vasárnapi matinén levetített Bruce Lee-s mozifilmek után csépeltük a levegőt, meg rúgtuk egymást gyomorszájon.) Újhelyi Laci bácsi viszont járta az iskolákat és konokul verbuválta a jövő birkózó fenoménjait. Aki számított, ment hozzá. Persze az úribb negyedben, a Homokon lakó gyerekek inkább focira iratkoztak. Laci bácsi – hajdani jugoszláv válogatottként - tudta, hogy az alvégi emberpalánták éretlen, parlagi anyagából van esélye jó birkózót, élsportolót faragni. Szemezgetett, szortírozott bennünket. Dénessel egyívásúak voltunk. Alkatilag furma-furmák. Menten össze is illesztett bennünket. Attól kezdve edzéseken, heti három alkalommal, a jó órányi bemelegítés után a büdös, izzadtságszagú gumiszőnyegbe gyűrtük egymást. Többnyire alulmaradtam, mert a Dénesnek jobban ment a párharc. Fürge volt, mint a csíkhal, és bosszantóan nehezen bírtam rendes fogást találni rajta. Folyton kicsúszott a kezem közül. Elég meghökkentő módon kisiskolás kora ellenére már erősen verítékezett. Hiába törölközött. Mintha cigánypontyot akarna valaki megmarkolni. Vagy meztelen csigát. Mégis szerettem vele mérkőzni. Ha nagy ritkán sikerült betusolnom, lett egy kevéske sikerélményem. Rigóként fütyülve szaladtam hazáig. Nem úgy, mint amikor a Kisember edzőpartnereként szenvedtem végig a tréninget. Edzőpartnert írtam, de valójában fölmosórongynak használt. Jóllehet egy-két kilóval könnyebbnek mérték tőlem, de kategóriájában rendre ő nyerte meg az országos bajnoki címét. Úgy dobált, csapkodott a szőnyeghez, amilyen kedve találtatott. Néha többet voltam kalimpáló kézzel-lábbal a levegőben, mint a földön. Nyavalyás pontot sem tudtam szerezni ellene. Talán így érthető, miért gondoltam testvéri szeretettel a régi, jól beváltan kiismert, fénylőn izzadt bőrű és hónaljszagú Dénesemre!

Utoljára, harmadikként jegyzem. A színészt. A Dénest. Rajta kívül meglehetősen sok művészt ismerek. De az a szakmai- és emberi szerénység, ami ezt a félszeg mosolyú színpadi aktort kiemeli mindannyiuk közül, csak igen kevesek tudhatják maguknak. Ővele lehet szót érteni. Beszélgetni. Megmaradt magunkfajtának. Hiányzik belőle a világot járt és elismert művészek szokásos affektáló gőgje. Nincsenek sztárallűrjei, ami nélkül hovatovább egy kisvárosi színész sem érzi magát biztonságban. Dénes horgosi születésű, és immáron bizonyos, hogy örökre meg is marad annak. Találkozáskor parolázunk. Olyankor érezni: éppen ott és akkor egy emberrel fogunk kezet. Hogy irigyelheti némely szakmabeli! Levetkezni a pózt, természetesnek, sallangoktól mentesnek megmaradni: a színészek legkomolyabb kihívása. Erény, ami csak az igazakat, a legnagyobbakat illeti. Szerencsés az, akit a Dénes megtisztel barátságával.       

Igazából miatta lett ez a vasárnapi ujjgyakorlat is.

A minap, egy pénteki kiállítás megnyitóján találkoztunk. Mondta, tele van ötletekkel, plánumokkal.

És ma van a születésnapja.

Erősen kívánom, hogy segítse az ég minden terve megvalósulásában!

Teljesüljönek álmai!      

Isten éltessen Dénes!"