A CASSANDRA-EFFEKTUS *

 

„... én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem avégett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esdekelve felszólítsalak... Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé jövőnek nem lehet mestere!”

(részlet Kossuth elhíresült Cassandra-leveléből)

A világon legtöbb példányban eladott, és a legtöbb nyelvre lefordított könyvben az áll, hogy a Teremtő elégedetten megpihent, miután Ádámot létrehozta. A folytatásban történt egy s más. Lett a halandó embereknek viselt dolguk éppen elég. Ettől az Isten előbb csak hümmögött, majd erősen ráncolta a homlokát. Már nem pihent olyan jóízűen. Aztán elkeseredett, és legvégül gyilkos dühbe is gurult párszor, hogy kis híján odaveszett miatta az emberiség. Valahogy mégis: megmaradtunk. Az utolsó pillanatban mindig megkímélt bennünket. Ha szerencsénk van, még most sem bánja. Csak néz bennünket, pislogás nélkül, szomorú tekintettel. Saját képmásai lennénk, s mint olyanok - meglehetősen tökéletlen, immáron visszavonhatatlanul elfuserált állapotban vagyunk. Élek a gyanúval, hogy egy-egy születéskor nem a sokmilliárdodik csecsemő sír föl legelőször, hanem az öreg Istennek gyűlik össze könny a szemében.

A sokat áhított minőség forradalma helyett ugyanis manapság a mennyiség forradalmát éljük. Általában nincs baj, ha erősebbek vagyunk, mint hisszük. A probléma ott kezdődik, abból származik a katasztrófa, ha erősebbnek hisszük magunkat, mint vagyunk. Így a haza bölcse. És már tegnapelőtt elértünk oda, hogy a nagy számok törvényébe vetett hittel legyőzhetetlennek véljük az embert. Hétmilliárd személy, hétmilliárd lélek gondolja úgy, hogy ő a teremtés legsikeresebb példája. Ateisták szerint: az evolúció csúcsa... (Ám ha valaki tart odahaza kutyát, másmilyen kedvencet, vagy volt dolga állatokkal, ezen az állításon biztos el-elbizonytalanodott néhányszor.)

Tudták, hogy ha az emberiséget egy adott helyre összeterelnék, és jó szorosan egymás mellé állítanának bennünket, egy Balaton nagyságú placcon elférne a bolygónk népessége? Igaz, régi a statisztika. Ha jól emlékszem, a második ezredforduló után számoltak így a ráérős tudósok. Azóta kicsivel többen vagyunk. Lehet, hogy egy Palicsi-tónyi területet mára hozzá kéne adni. Így sem hiszik? Nevetséges? A kételkedők könnyen kiszámolhatják. Négyzetméterenként hat-hét ember egy ismertebb rockbanda koncertjén is szokott préselődni a küzdőtéren. Vagy az újvidéki csuklós buszon. 

Kész szerencse, hogy azért a Föld nevű planétán ettől jóval nagyobb élettér adatott nekünk. Fickándozhatunk kedvünkre. 

Miénk a legszebb Pál utcai grund, a legkékebb üveggolyó. 

Nincs kilátásban einstand. Ezt még a Pásztorok sem tudják elvenni tőlünk.

A bökkenő csak az: tudunk-e vele okosan sáfárkodni?

Költői a kérdés, ugye Önök is belátják? 

Nem kell ahhoz agysebészi diploma, akárki beismerheti a régtől nyilvánvaló, elkeserítő tényállást. 

A fajtánk konokul robog a végzete felé. Fütyülve vágjuk magunk alatt a fát. (Ha a városi parkosításunk gyakorlatát veszem alapul, akkor ez a mondatom akár szó szerint érthető.) Még néhány év, vagy legjobb esetben évtized, és megérkezünk a szép új világba. Most játsszák a mozikban a Mad Max negyedik részét. Aki szeretne bepillantást nyerni a ránk köszöntő jövőbe, annak ajánlom a film megtekintését. Az ivóvízért harcoló tömegek, az elsivatagosodott bolygón lassú pusztulásra ítélt emberek élet-halál harcának tragédiája nem holmi rendezői fikció. Ez a nyers valóság végső soron napjainkban is. Például Afrika egyes részein. Ahol nemhogy filmet nem néznek már az emberek, de forgatókönyv sincs. Csak producerek vannak, a bevételt kasszírozó hatalmasok, akik a saját maguk által létrehozott katasztrófa-helyzetből észak felé – egyelőre Magyarkanizsán, Horgoson csak átvonulva - Európára zúdítják Afrika és a Közel-Kelet törzsi nagygyűlését. Egyelőre. 

Minden illúzió nélkül rövidesen számolnunk kell azzal, hogy a modern kori népvándorlóknak nem lesz hová tovább menni tőlünk. És akkor itt kopogtatnak majd. A mi ajtónkon. A mi kertünkben termett gyümölcsért, a mi kenyerünkért, a mi vizünkért. Ellentétben a filmgyártásban megszokottal, ott már viszont nem lesz újraforgatott jelenet. Visszacsinálni nem enged majd az önsorsrontásunk. A jeleneteket számozó csapótáblán nem lesz krétával írt kettesszámú újrajátszás. Éppen ezért kéne időben észhez térnünk. Megvizsgálni a lehetőségeinket, és azonnal cselekedni! Ha kell vasszigorral. Ha kell önmagunkra nézve is kellemetlen, de szükségszerű dolgokat fölvállalva. Máskülönben eljátsszuk a legutolsó esélyét is annak, hogy akikért felelősek vagyunk, az utánunk jövőket, a gyerekeinket ne a végzet felé taszítsuk.

Hisz mára így is annyira elvesztettük a lelkünket, eltorzult az emberi arcunk, hogy tán már a majom sem fogadná el tőlünk a banánt. Fontoljuk hát meg, míg lehet!
Tudni való, hogy a Cassandrák szerepe megátkozott. Hálátlan szerep.

De nem árt, ha észben tartjuk, hogy Cassandrának igaza volt. 

* A Cassandra-jóslat az olyan rossz dolgokra figyelmeztető jövendölést jelenti, amit senki nem vesz komolyan, mégis bekövetkezik.

                                                                                                          Pósa Károly