 |
| Időlyuk (fotó-internet) |
Szeresd minden időben
Az általad elbájolt
Három fontos asszonyt:
Anyádat, nővéredet,
Nődet- a szeretődet.
És az összest, még soká,
Vízben merítkezőket,
Vízben merítkezőket,
A sok tucatot,
Aki valaha számított
Veled élt és veled lett halott,
Liliomszoknyában, pőrén,
Ágon hintázva, barnán, feketén,
Vagy színehagyott szeplős-szőkén.
Mind-mind régen elhagyott.
Csak a kávégőz a villanykörtén
Olyan, mintha szagos füstből
Lenne, egy fölfelé gomolygó
Izzó hídhoz csavart
Tiszai örvény.
A múltad megszökött.
A pitvaron lézengett
Egy darabig,
Reggelente kávét főzött,
És amikor utólag kilincsre rakta
A kezét, érezted, hogy
Most! Most jött el a pillanat!
Végleg elköszönt.
Rozsda könnyeid nem hullanak.
Azóta: múlt egy-két tél.
Feledett leánypajtásaid
Légiója reád nevet,
S a gyöngyházszín-fehér babák
Kacagásától hangos a gazos
Kis bodzabokros belső telked,
Mert magamagad is idea lettél
Hímidea, az ideák között.
Reggelente kávét főzöl.
Hajnali akcentus:
Csészéden kockacukor
Kiskanál, esetleg tej.
Fölsejlik megannyi
Soha észre nem vett gesztus.
Egy kedves arc halovány pírja,
A finoman megremegő
Kézfogás melege,
Egy késő délutáni tétova tekintet,
A delejtől izzó szempár
Átható pillantása bírja,
A benne vonagló kérdést
Buja mezítelenségével.
Megérted a régen elhalt
Titkos érintések sok miértjét,
Lopott simogatások gyönyörét,
S a szempillák sötét árnyékában,
A sóvárgás lázas kútjának mélyén,
A régi képmásodat látod majd
Fekete zaccban
Visszatükröződni.
Szétszóródott életed szilánkjai
Ekkor, és csakis ekkor
Összeilleszkednek.
A volt a van mellé magasztosul.
Kolosszális rózsaablak gyanánt:
A megbonthatatlan összeáll.
A pillanat kegyelme ritka.
Alanti a fölül lévővel,
A mögöttes az elülsővel,
Hogy végül az idő
Hozzáidomuljon
Az időtlenséghez.
Kóstolgasd kávéd
Kifőzött boldogságod.
Mert futva telik el életed.
A jó gyomor jó álom.
A jó gyomor jó álom.
A jó álom pedig
A jó szívnek titka.
Magyarkanizsa, 2015. május 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése