NAPLÓ - 53.

 Aki ád a szegénynek,

nem lesz néki szüksége;

a ki pedig elrejti a szemét,

megsokasulnak rajta az átkok.

(Péld. 28)

„Tegnapig volt egy albérlőnk. Egy pimasz fráter. Fütyült a házirendre. Soha többet nem kívánom vissza! Még a fajtájából se kérek! Viszonylag sok gondot okozott. Párszor dühöngtem miatta, s bár a családom többi tagjával ellentétben én legalább a szemébe mertem nézni, nem féltem tőle, azért megkönnyebbültem, amikor végre kipenderítettük. Eleget cirkuszolt. Szemtelenkedett, nem tartotta be az együttélés szabályait. Mivel minden esetben a váratlan vendéget sem szoktuk kitörő örömmel fogadni, elképzelhető mennyire kínos, ha valaki a hívatlan érkezését megtetézve napokra beköltözik a lakásunkba. De ma reggel ajtót mutattunk neki. Betelt a pohár, azaz a poharas kisszekrénybe helyezett egérfogó. Úgy, csalétekestül, mindenestül vittem ki a mélymínuszos udvarba. Az egérkét már nem aggasztotta a hideg. Jóval korábban kihűlhetett belőle a cincogás. Most, hogy foga kezd lenni az időnek, alighanem máshol is számítani lehet a hasonszőrű, éhenkórász bevándorlók látogatására. Velejárója a télnek. 

Nem ez volt az első eset, hogy csődöt mondott a vendégszeretetünk.  

Egyszer – már jócskán novemberben jártunk – valahogy egy tücsök került a konyhánkba. Nappal még csak-csak megtűrtem, mert La Fontaine mester óta, meg úgy általában – a fene se tudja miért –, erős empátiával vagyok a csélcsap életmódú bohém művészalkatok iránt. A tücsök szerény volt, jelét sem adta a létezésének. Jól viselkedett. Hanem éjszaka! Rendszerint tíz óra tájt jött rá a muzsikálhatnék. Amint rázendített az éppen megszunnyadt ház csöndjében minden alvó szem fölpattant. Tudom, szép, szép a tücsökzene, romantikus hangulatot varázsol a csillagos nyári mezőkre. Viszont akkor és ott, akárha a moszkvai cári katonazenekar zendített volna rá. Három éjszakán körösztül négykézláb vadásztam őkelmét. Azidőtájt még volt gázkályhánk. Gyaníthatóan a körül bujkált. Ám akárhányszor közelítettem feléje, menten abbahagyta a koncertet, láthatatlanná vált, de csak azért, hogy miután visszafeküdtem az ágyba, a kényszerű pauzától pihenten még vadabb szólóba kezdhessen. Néha versenyt káromkodtam a staccatójával. Nagy sokára, sikerült elkapnom. Feleakkora volt, mint a kisujjam. Első haragom csitulása után nem csaptam agyon, se nem hajítottam ki a biztos fagyhalálba, hanem előadóművészi érdemeire való tekintettel száműztem a Darálósba. (Amolyan alsókonyha-szerű helyiségünk.) Ott, a mérsékelten zord klímán kedvére zsizseghetett a nyergek, sarkantyús csizmák, meg a lószerszámok közönségének. Ha ráunt, elbújhatott egy bélelt résbe, ahogy a többi sorstársa, és tavasszal újra kezdhette. Hiszem, hogy sikerült neki.

Idestova húsz éve lakjuk a hajlékot. A kezdetekkor, ahogy építkeztünk, tákolgattuk a kis parasztházunkat amannyian intettek, aggodalmaskodtak, hogy a saralt plafon meg a verett falak miatt teli leszünk férgekkel. Nem így történt. Éppen csak annyi a betolakodónk, mint bármelyik más háznál. Néha, nagyon esős tavaszokon föl-föleszi a rosseb a hangyákat. Akad pókháló a szemnek dugottabb zugokban, amin csodálkozni fölösleges. Nem babonaságból, de sosem bántom a pókot. Azt sem állítom, hogy szeretem: inkább becsülöm a mesterségéért, a hasznosságáért. Ráadásul gyerekkorom óta lenyűgöz a látványa, ahogy haladtában sosem akad össze a nyolc lába. Felőlem minden sarokban tojhat egy pókocska. Ezzel szemben a legyeket ki nem állom, a szúnyogokat dettó. Szezonban van belőlük elég, nekik nem kegyelmezünk. Tavaly még egy darázsinváziót is elkönyveltünk. A sátortetőnk alá fészkelt be egy vad raj, s amikor kalandvágyból egy-egy fullánkos vitéz átjutott a lambérián, jó kis pánikot okozott. Ráunva a kíváncsi harcosok folytonos likvidálására kívülről egy létráról begipszeltem a fészkük nyílását. Probléma letudva.

A karácsonyi csomagokon kívül, ugyan mennyi meglepetést tartogat még az idei tél?”

             Azért vannak szép emlékeim is a nálunk járt vendégekről...

Pk