FILMES NAPLÓ - 7.

 

Festményem: Falu széle (50 x 70 cm)

Rogue Agent (2022)

Adott egy Robert Freegard nevű megnyerő modorú, sármos férfi, aki a kiszemelt csinos női áldozatainak rendre azt meséli be, hogy ő valamiféle nagyon titkos brit ügynök. A nők – kortól és iskolázottságtól meg társadalmi rangtól függetlenül – bedőlnek a link dumának. Mikor kapcsolnak (ha egyáltalán sikerül rádöbbenniük, hogy átverték őket), már túl késő. Jó kis egy estés film ez. Nincs benne vér, viszont színészi játék annál inkább. Mi, nézők is csak bámulunk bután: mennyire könnyű megvezetni bárkit egy kis hízelgéssel, ha azt hallja az illető, amit egyébként titkon amúgy is hallani szeretne. Tényleg csak nagyon homályosan, de a sztori emlékezetet a Leonardo Di Caprioval forgatott Kapj el, ha tudsz! mozira. Csakhogy abban a fő szélhámos egy nagyon is szerethető figura volt, dacára, hogy embereken és életeken, egzisztenciákon gázolt át lelkiismeretlenül. Ebben a szerényebb, angol változatban – ami szintén igaz történet alapján lett megfilmesítve – a főszereplő démoni arca mutatkozik meg: csöppet sem szánjuk, sőt, szurkolunk a bukásáért. Freegard a valóságban közel egymillió fontot csikart ki féltucatnyi áldozatából. Volt olyan nő, aki hónapokig csövezett, padon aludt, abban a hiszemben, hogy az MI5 brit ügynökségnek teljesíti küldetését. Elképesztő a köznapi hiszékenység! Ott van az általunk ismert egyszerű emberek életében is a csöndös tragédia. Bármikor belebotolhatunk egy rosszakaróba, olyan emberbe, akinek a mosolya mögött a pokol fekete szándéka sötétlik. Aztán hiába ordítunk, túlkésőn észleljük a bajt. A saját gyengeségünkön pedig utólag hiába sopánkodunk. Rossz hír, hogy bár életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Freegardot, tizenvalahány év után fellebbezett és valamikor 2007 tájékán szabadon engedték. Azóta sem tudni, pontosan hol tartózkodik, de mint az a filmben is elhangzott: a hozzá hasonló pszichopata imposztorok sosem képesek leállni. Valahol most is hülyít valakit. Jó film, ajánlom akárkinek. 10/9.

A látogatás (2022)

Egy vidám dán házaspár egy tündéri kislánnyal nyaralni mennek Toszkánába. Annak rendje-módja szerint összeismerkednek egy jópofa, szintén egy gyermekes holland párral. A hollandusok a lehető legszimpatikusabbak. Csak a gyermekük viselkedik különösen: a tapintatos dánok a nyilvánvalóan sérült kisfiú ügye felett hamar napirendre térnek. Akkora barátság szövődik közöttük, hogy a dán család meghívást kap Hollandiába. A látogatásra nem sokat kell várni. Eddig mesélem a történetet, a többit már galádság lenne elárulni. A lényeg, hogy a baljós végzet lavinagörgetege lassan elindul. Nyomasztóvá válik a légkör, egyre másra kapja a néző a gyomrosokat. Míg néztem a filmet, sokszor ingerülten legyintettem, ugyan, meddig feszíthető a húr? Meddig terjed a jámborság? Hol kezdődik az emberi ostobaság?   A film itt csúszik el, végérvényesen. A szépen felépített sötét dráma átcsap hihetetlen, véletlennek beállított következetlenségekkel, hajtűkanyarnyi fordulatokkal feltupírozott valamibe. És ez lehangoló eredmény. Egy biztos: az apai, a szülői ösztön nem így működik – ezt szögezzük le a film megnézése után. Akinek van gyereke, az tudja, miről beszélek. Ha a gyermeked élete forog veszélyben, akkor nem "jóenberkedsz", még ha történetesen dánnak is születtél. Pláne nem adod olcsón az életedet. Azt senki sem dobja csak úgy oda, mások kénye-kedvének.

10/6

1899 - 1. évad (2022)

A német Dark sorozat óta tudom, érdemes odafigyelni a germán miszticizmus mozgóképes vadhajtásaira. Megörültem, hogy ugyanők, a Dark stábjának szakijai most egy másik szériát is összegründoltak. Ezúttal bő száz évet ugrottak vissza az időben. Egy óceánjáró fedélzetén pörög a történet. Adott minden: sejtelmes légkör, sötét motívumok, titokzatos múltú és jelenű utasok, az Atlanti-óceán moslékszínű, viharos hullámai, vatta sűrű, rémséges köddel, nyirkos, hidegen csillogó fém felületekkel: mindez adagnyi klausztrofóbiával fűszerezve. Vészjelzés érkezik, amott süllyedő legénység és utasok nélküli halálhajó, amire nesztelenül beindul a horror szerű sci-fi mese. Végignéztem. Sajnos túl nagy várakozással tekintettem rá. A hangulata eleinte megkapott, később öncélúan hatásvadásznak tűnt, majd egész egysíkúvá vált, elkezdett untatni. Túl sok benne a rejtély, a kevesebb több lett volna. Ráadásul egy csomó dologra érdemi válasz nincs, nem születik meg az epizódok alatt. Sajnos végig arra játszanak a készítők, hogy majd az utolsó rész húsz percében fellebbentik a fátylat mindenről, oszt' jónapot. Kár ezért a sorozatért. 10/7