FILMES NAPLÓ - 32.

Gladiátor II. (2024)

Lefelé fordítom a hüvelykujjam. Megmérettetett, elbukott.

Nincs mit szépíteni rajta: ez a szekundáns Gladiátor II. pusztán halvány árnyéka az azóta klasszikus remekművé nemesült első résznek.

Mondják, szépen teljesít a kasszáknál.

Mindig fölvonom a szemöldökömet, mikor egy film minőségét ahhoz próbálják kötni, hogy mekkora költségvetésből készült, pláne, hogy a belefeccelt pénz hányszorosát hozta vissza. (Márpedig mostanában a kritikák jóformán így kezdődnek. Mennyi pénzből, mennyi hasznot hajtott. Ha kutyaütő rossz mozi, de minimum megháromszorozta a belepumpált tőkét, máris esélyes valami amerikai filmes díjra. Ez – valljuk be, röhej kategória – vegytisztán piszkos biznisz, a piaci kufárok, a disznótőzsérek szintje, nem pedig filmművészet. És mégis ez számít. Szomorú.)

A nagy csatajelentek kötelező jelleggel látványosak, tudjuk, az ilyesminek Scott mindig mestere volt és az is maradt. Viszont az elmúlt húsz év történelmi filmjeinek a tömegjelenetei mára tompították a kezdeti csodálatunkat, hisz ugyanez a varázs ott volt a Mennyei királyságtól kezdve a kazahok Nomádján keresztül az 1995-ös Mel Gibson féle Braveheartig mindenhol. A Gladiátor II. legnagyobb hiányosságának mégis a céltalanságot látom. Nincs üzenet, semmi mélyebb tartalom, semmi. A suta történetnek csupán egy ki nem fejtett bosszúvágy kanóca próbál gyúanyagot, értelmet adni. Szikra meg nincs.

Ha a főbb szereplők hozzábájologtak volna valami zseniálisan karizmatikus alakítást (ami Russel Crowe játékában elvitathatatlanul jelen volt mindvégig), talán ez a film sem hagy bennünk kételyeket. De ilyen szereplő nem akadt, az egy szem Denzel Washingtont kivéve, aki azért olykor meg-megvillant. Írjuk a javára. Ám a többiek erős középlánggal lobogtak mindösszesen, így a mozifilm is maradt a középszerűség fűrészporában.

Pedig – Isten a tanúm! – nagyon vártam.

Nem jött be, rúgja meg a kánya.

10/6

Apartment 7A (2024)

Nagyon szép alkotás. A Rosemary gyermeke méltó folytatása, azaz felvezetése, lévén az előzményeket taglalja a film.

Lugosi Bélánk nyomdokain a hangos- és színesfilmes újkeletű horror nem a zombikkal jött, nem a félszáz évvel ezelőtti gagyi ijesztgegős, papírmasé űrlényes mozik tették azzá, henem a Rosemay gyermeke emelte igazi rangra. Aki nem látta, nézze meg.
A 2024-es film a régi klasszikus helyszínén idézi vissza a múltat. Egy vidéki lány táncos karrierjét egy csúnya bokasérülés pillanatok alatt tönkreteszi. Nincs revü, oda a remélt hírnév. Mindennek tetejében a pénzgondok mellett a lakhatása is kérdésessé válik Terry-nek. Egy jóságos házaspár révén váratlanul mégis szerencsés fordulatot vesz a táncos lányka sorsa: beköltözik egy patinás bérház üresen álló lakásába, ahol eleinte csupa kellemes ember segíti. A szomszédai tünemények, egyengetik útját, újból megtalálja a hírnév, ám fokozatosan kiderül, ennek igen nagy ára van.  

Nagyszerű a hangulata a cselekménynek, már ha értik, horrorfilmes értelemben. Rettenetes feszültség szítja minden percét. Ketyeg a bomba. Várjuk a végkifejletet.

Nem hittem volna, hogy a nagy klasszikus előzményéből manapság ilyen mozit tudnak fabrikálni – köszönet érte.

Nagyon megéri megnézni. Egymagában is élmény a film. Ha meg a régi verziót is láttuk/megnézzük, tényleg kerek lesz a világ. 10/10.

Az utolsó éjszaka Tremorban - 1. évad (2024)

Válófélben lévő művészember a nagyvárosi zaklatott múltat hátrahagyva a mediterrán térségből az esős ír szigetre költözik. Annak is egy Isten háta mögötti falucskájában talál rá a boldogság, új szerelem szövődik közte és egy helyi szépség között. A románc villámgyorsan átfordul valami másba, szó szerint, ugyanis a komponistát villámcsapás járja át egy nagyon durva viharban. A következőkben gyűrűzni kezdenek a bonyodalmak, fölködlik a főhős terhelt gyermekkora. A hallucinációk, a lidércnyomásos éjszakák és a  jövőbe látó ájulásos rohamok rémséges ketrecében vergődik a szimpatikus zongorista, aki ex férjként, apaként, szeretőként és alkotóként is lázasan keresi a belsejében zajló folyamatok miértjeit.

Szép ívű, gondosan összerakott spanyol széria.
Jó volt nézni, mert tartalmas, magával ragadó a története. Nem tudom, miként csinálják a spanyol filmesek, de a feszültség minden látványos klisé nélkül is állandó: néha fölkönyökölve vártam a pamlagon, mi lesz a következő jelenetben. Érezni az ideges vibrálást, hogy valami nagyon nem stimmel a főszereplő körül.

Nem tudni mi a gond, a szokásostól kimértebben csordogál az információ, mégsem unalmas a sztori, biztos kézzel rakták össze a cselekményt.

Technikailag az elmondható a sorozatról, nagyon igényes a képi világa. Jó a zenéje is (naná, hisz egy filmzene komponistáról szóló meséhez írtak zenei aláfestést, nem lehet akármi). A színészek játékán sincs semmi kifogásolható, tényleg nagyon hitelesek a kamera előtt. Így, hogy a történet sem esik túlzásokba, a dramaturgiai szál is csak dicsérhető: kellemes meglepetés volt ez a sorozat.

10/9