Volt életemnek olyan időszaka, amikor egymás után olvastam
Hernádi Gyula könyveit. A Drakulát, a Hasfelmetsző Jacket vagy a Frankensteint
most is jó szívvel ajánlom.
Senkit ne tévesszen meg a címük, mert bár Hernádi sűrűn írt a horror fekete
tollával, a regényei, a novellái inkább a jeges borzongással elegy fantasztikum
felé ívelnek.
Ízlés kérdése.
Nekem tetszettek a szürreális, abszurddal és finom erotikával átszőtt írásai. Hernádinál
az a leheletnyi perverzió volt számomra izgalmas, ami minden mondatánál fölsejlett.
Fiatal voltam. Én is álomképekkel éltem, kutattam a világomat, folyton a drapéria,
a függöny mögé akartam nézni. Zavart a klasszikus irodalom rideg unalma.
Kerestem és megtaláltam Hernádit, aki ijesztőnek és egyben kegyetlenül
őszintének tűnt.
Hozzáteszem: Jancsó filmjeit is kedveltem, akinek Hernádi Gyula volt az első
számú forgatókönyvírója. Mély barátság fűzte őket egybe, ami – úgy rémlik – a
kilencvenes évek tájékán megszakadt, jobbára Jancsó politikai szerepvállalása
miatt. De nem ez a lényeg.
Hernádi irodalmi patikamérlegén majdnem letális dózisban adagolja a magyar
történelem tragikus jelenségeinek magyarázatát. Okkultizmus, beteges
önsorsrontás, kivédhetetlen fátum: mind-mind az írói eszköztárában szerepelnek,
tarot kártya módra kezeli a cselekmények bonyolításában. Az eredmény pedig csak egy panaszos hangú, ködös felelet minden fölvetett kérdésünkre.
Jó ideje nem vettem kezembe Hernádi kötetet. Van vagy harminc éve. Azaz mégsem: a Borotvált
tablót mostanában – tizenvalahány éve – újraolvastam.
Tegnap ismét színházban voltunk.
Csak utólag tudatosult, Hernádi drámáját nézzük.
Az Új Színház kamaratermében,
két felvonásban a Királyi vadászatot játszották.
Több okból is érdekes volt. Az
utolsó Habsburg-király személye körül forgott a darab: IV. Károlyról igen
keveset tudok. A színmű a nemzetet megrázó trianoni országcsonkolás utáni időket taglalja, amikor IV. Károly kétszer is megpróbálta visszaszerezni a magyar trónt – mindkétszer kudarcot
vallott. Ennek a szerencsétlen sorsú uralkodónak a hazátlansága és a kétségbeesése
szövi át a történéseket, természetesen Hernádi groteszk prizmáján keresztül. Mintha
a Koldus és királyfi meséje modern bölcsőben sírt volna föl.
A két
fölvonás elgondolkodtató, máig aktuális üzenetet hordozott.
Az első sorban ülve, karnyújtásnyira néztek rám a minimalista díszlet elemei, a
négy égtáj felé meredő démoni vízköpők. Jó előadás volt.
A terem Bubik István nevét viseli. A néhai kiváló színészt hetente látom.
Ott szoktam elballagni mellette a Farkasréti temetőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése