Rossz-e Rossi?

Rajzom

Rossi

Tévém nincs régóta. Nem is lesz.

A Kossuth Rádión középhullámon hallgattam a kedd esti Magyarország-Németország meccset az öreg tranzisztoromon, ami más állomást nem fog.

Nem vagyok focidrukker, a labdarúgáshoz nincs közöm, sosem értettem hozzá, de magyar vagyok és a válogatott meccseit általában kísérem. Szurkolok nekik, mert így kívánja a tisztesség. Örültem a mérkőzés végeredményének. Annak már kevésbé, amit előtte és közben láttam, olvastam.

Fogalmam sincs, más nemzeteknél, más országokban is ez a szokás dívik-e, ha igen, akkor sem kéne átvennünk, hogy siker esetén a korábban vonyító kórus átvált hozsannázóba és ha kikapunk akkor meg fordítva.

Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a magyarhoz hasonló mértékben az aktuálpolitikát sehol sem fűzik ilyen erős szálak a focihoz.

Marco Rossit lehet bírálni, mert véleménye mindenkinek van és a kritika is jól jön, hátha van benne igazságtartalom. De az elismert olasz sportszakembert személyében gyalázni – ahogy az a közösségi oldalakon, vagy az online média komment falán tapasztalható – ellentmond minden emberi minőségnek. Értem én, hogy egyesek szerint ha a csapat rosszul szerepel, akkor egyben Orbán Viktor gyengül (esetleg bukik).

Csak az emberalattjáró üzemmódú polgártársak azt felejtik el, hogy – egyelőre, még – nem Magyar Péter ellette meg a focilabdát, hagyjuk már meg a sportot annak, ami.

Ugyanakkor Rossi és Orbán is letett valamit az asztalra.
Magyar Péter meg csak az asztal alá. A diktafont.

A nap híre

A nap híre nem a magyar-német döntetlen, hanem az, hogy Lévay Anikó válik Orbán Viktortól! Ráadásul Orbán már jelezte, kilép a Fideszből, ahol eddig is csak azért volt pozícióban, mert erre kényszerítette Rogán Tóni TEK-es kommandós csapata. Lévay szerint Orbán többször színlelt öngyilkosságot, sőt fenyegetőzött, erőszakoskodott, amit Orbán rögzített is az ürgebőrbe varrt diktafonjával. Tegnap már a magyar miniszterelnököt egy kétes hírű éjszakai szórakozóhelyen látták, ahol tizennyolcnak mondott nagylányok bugyivonalát keresgélte az orrával.

Ezután összeszólalkozott egy az ellenzékkel szimpatizáló vendéggel, annak telefonját elorozta, majd a szokott diktatórikus modorában a Dunába hajította. Előtte még levideózták, amint a diszkó kidobói a nyakánál fogva kipenderítik a buliból és ürülékes ülepű csőnadrágjában kacska léptekkel elimbolyog a Margit-híd irányába.
Hírlik az is, Alekszandar Vucsity elnök most készíti elő a volt magyar miniszterelnök búvóhelyét a hírneves szerb tengerpart legszebb helyén – Vukojebinánál... Személyi titkárt is biztosít neki a szerb állam, Mikes Kelemennek hívják. Ha mindez nem lenne elég, Belgrád nagyvonalúan megígérte neki az örök életet és az ingyen sört is. 

Annyi biztos, holnaptól már Orbán csak sima EP-képviselőként folytatja, de a mentelmi joga így is védi. A Tisza Párt tehetetlen. A párt kommunikációs osztálya táviratban sürgeti a NATO-t, mielőbb lépjen az ügyben.

Igen, ironizáltam.
A "mi lenne ha" alapon vontam egy párhuzamot. Nem akarom bő lére ereszteni, pedig lett volna még néhány ötletem, szembesítés gyanánt, mi fán terem az egyik oldal morális dicsősége, mit meg nem engednek maguknak és felkentjüknek a szektások.

Ezt a fajta zabolátlanságot nemhogy megtorolni, hanem még dicsérni nem pusztán politikai hiba, hanem egyszerűen emberi galádság. 

A Tisza füttyenetnyi sikere elszállóban, és hogy ez így történt, abban pont a Poloska a legfőbb ludas. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy a közelmúlt hírhedt közvéleménykutatásai csak kamu fedő akciók. A Tisza Pártnak nincs struktúrája, koherens világképe, semmije. Csak a Poloska slicce. Az a néhány szikkadt háziasszony, gyakorló elmebeteg kommancs, aki emiatt rá szavaz, kevés lesz 2026-ban. Déja vu érzésem van. Márky-Zaj Péter csillaga ugyanezt a vágyvezérelt parabola ívet futotta be, mígnem loccsant a kübliben.