A teuton varázs?
 |
| Löw mester Thor kalapácsával |
Ha majd egyszer valamelyik - a németeket istenítő
fociszurkolónak – fölteszik a kérdést, mit szeretne jobban: egy olyan satuba
dugják a hüvelykujját, aminek egy pszichopata szadista kezeli a fogantyúját, vagy
inkább újranézi az Algéria-Németország VB meccset - minden bizonnyal az első megoldás mellett fog dönteni, mert az mégiscsak kevesebb kínnal járna...
A minap nem volt jó annak, akinek a szíve régtől fogva a germán labdarúgás felé húz. Infarktus, agyérgörcs tüneteivel, tömény szentségelés mellett bámulhatta a képernyőt, miközben azon zakatolt az agya, hogy legalább egy darab kicsit híresebb algériai fociklub nevét fölidézze. Hasztalan.
Tevék, sivatag, Rejtő Jenő légiós történeteiből tél-túl ismerősnek tűnő oázisnevek, no meg Karthágó romjai (Hoppá, a mindenségit – hisz az Tunézia...). Szóval: se kép, se hang. Az ész mégis megáll, ahogy bénáznak velük wunderschönék. Ezek akarnak világbajnokságot nyerni?
Így?
Hát hol van az a nagyon helyre mondás, miszerint „a foci az a sport, amikor huszonkét játékos kerget egy labdát a pályán, és a végén mindig a németek győznek”. A régi kedves bölcsességet egy kissé mintha meghaladta volna az idő. Biztos magamra haragítom többtucatnyi földimet, mert mifelénk – Magyarkanizsán – jobbára a legendás fehér-fekete dresszben játszó válogatottat szokás buzdítani, de ha az igazság fájdalmas is (mert szóljak igazat - betörik a fejemet...), muszáj kimondani: nagy csalódás a németek játéka.
Nem tagadhatom, az is bosszant persze, hogy a franciák továbbjutottak. De lesz ennek böjtje majd akkor, ha a sok langaléta fekete nigériai passzussal fog bekéredzkedni Marseille, Lyon vagy Párizs klubcsapataiba, és jön majd velük kecskéstől, gyapjas birkanyájastól a szavannai rokonság, sógorok, komák, jóbarátok.
Ám a germán mítosz nekem akkor is szertefoszlani látszik.
Vagy csak a labdarúgás vált ilyen lehetetlenné?
Gondolom, nem egymagam néztem úgy a meccset, hogy a vége felé már megenyhülten, kedélyesen vihorászva inkább kívántam az Észak-afrikaiak sikerét! Gondoljunk bele: egy történelmi focidiadal esetenként komplett országoknak, népeknek, kis nemzeteknek képes visszaadni hosszú időre az önbecsülésüket. Nem véletlen, hogy mi – magyarok – még a mai napig az Aranycsapat egyre halványabban pislogó örökmécsesénél melengetjük a lelkünket, és komor sóhajjal ellegyintjük napjaink NB1-es meccseit. Emitt, Afrikában meg, ahol a tuareg törzsek néhány pálmafaligetért, kisebb bugyogó forrásért ontanak vért egymás között, olyan jól jönne a nemzeti megbékélést hozó közös fociünnep, mint egy falat kövön sütött piláf, mint a legszebb tevekancával töltött éjszaka öröme...
Még jó, hogy az algériai csapat is mocskosul gyengén játszott. Legalább erős alappal vélhettük úgy, hogy a gót banda is ugyanattól a brazíl neppertől vette a hasist. Az arabok szépen szekundáltak Güntherék tesze-tosza játékához, így a két fél - meghazudtolva a geometriai törvényeket – a taglalt esetben, egyáltalán nem jelentett egy egészet. Érzett ebből valamit a fiatalkorú Winnetou-ra kísértetiesen emlékeztető német szövetségi kapitány is, mert a gesztikulációját leolvasva egy szégyenlősebb siketnéma jeltolmács belepirult volna.
Mivel bejegyzéseim kezdeténél már jeleztem, hogy nem vagyok igazi labdarúgás-szakértő, így aztán csak halvány segédfingnyi ötletem van, hogyan kéne fölrázni a schwarzgelb brigádot.
Löw mesternek üzenem: Az öltözőben, tessen szíves lenni hivatkozni a hagyományos német-francia barátságra. Emlegesse kicsit Elzász-Lotaringiát, Drezda újjáépítését, az első meg a második világháborús német kártérítést, a pofátlan párizsi sarcot, és a német dédöreganyjukra rászabadított szenegáli, marokkói, és egyéb színes francia gyarmati katonák huncutságait. Esetleg tegye hozzá, hogy a meccs eredményét ugyanabban a vasúti kocsiban jegyzik majd, ahol már kétszer alá tetszettek írni a feltétel nélküli fegyverletételt.
Vagy egyszerűen mondja meg a fiainak:
- Mein Herren! Ein unnütz Leben ist ein früher Tod. (Uraim! Meddő élet – korai halál.)
Nagy tételben fogadok rá, hogy a franciáknál meg a bajszos kis piktor szónoklataira melegítenek.
Mivel egyiknek sem szurkolok, ezt a tét nélküli meccset kávé mellett, olykor föl-fölpillantva, Danielle Steel kötetét lapozgatva fogom megnézni.
Hajrá egyik se!
A minap nem volt jó annak, akinek a szíve régtől fogva a germán labdarúgás felé húz. Infarktus, agyérgörcs tüneteivel, tömény szentségelés mellett bámulhatta a képernyőt, miközben azon zakatolt az agya, hogy legalább egy darab kicsit híresebb algériai fociklub nevét fölidézze. Hasztalan.
Tevék, sivatag, Rejtő Jenő légiós történeteiből tél-túl ismerősnek tűnő oázisnevek, no meg Karthágó romjai (Hoppá, a mindenségit – hisz az Tunézia...). Szóval: se kép, se hang. Az ész mégis megáll, ahogy bénáznak velük wunderschönék. Ezek akarnak világbajnokságot nyerni?
Így?
Hát hol van az a nagyon helyre mondás, miszerint „a foci az a sport, amikor huszonkét játékos kerget egy labdát a pályán, és a végén mindig a németek győznek”. A régi kedves bölcsességet egy kissé mintha meghaladta volna az idő. Biztos magamra haragítom többtucatnyi földimet, mert mifelénk – Magyarkanizsán – jobbára a legendás fehér-fekete dresszben játszó válogatottat szokás buzdítani, de ha az igazság fájdalmas is (mert szóljak igazat - betörik a fejemet...), muszáj kimondani: nagy csalódás a németek játéka.
Nem tagadhatom, az is bosszant persze, hogy a franciák továbbjutottak. De lesz ennek böjtje majd akkor, ha a sok langaléta fekete nigériai passzussal fog bekéredzkedni Marseille, Lyon vagy Párizs klubcsapataiba, és jön majd velük kecskéstől, gyapjas birkanyájastól a szavannai rokonság, sógorok, komák, jóbarátok.
Ám a germán mítosz nekem akkor is szertefoszlani látszik.
Vagy csak a labdarúgás vált ilyen lehetetlenné?
Gondolom, nem egymagam néztem úgy a meccset, hogy a vége felé már megenyhülten, kedélyesen vihorászva inkább kívántam az Észak-afrikaiak sikerét! Gondoljunk bele: egy történelmi focidiadal esetenként komplett országoknak, népeknek, kis nemzeteknek képes visszaadni hosszú időre az önbecsülésüket. Nem véletlen, hogy mi – magyarok – még a mai napig az Aranycsapat egyre halványabban pislogó örökmécsesénél melengetjük a lelkünket, és komor sóhajjal ellegyintjük napjaink NB1-es meccseit. Emitt, Afrikában meg, ahol a tuareg törzsek néhány pálmafaligetért, kisebb bugyogó forrásért ontanak vért egymás között, olyan jól jönne a nemzeti megbékélést hozó közös fociünnep, mint egy falat kövön sütött piláf, mint a legszebb tevekancával töltött éjszaka öröme...
Még jó, hogy az algériai csapat is mocskosul gyengén játszott. Legalább erős alappal vélhettük úgy, hogy a gót banda is ugyanattól a brazíl neppertől vette a hasist. Az arabok szépen szekundáltak Güntherék tesze-tosza játékához, így a két fél - meghazudtolva a geometriai törvényeket – a taglalt esetben, egyáltalán nem jelentett egy egészet. Érzett ebből valamit a fiatalkorú Winnetou-ra kísértetiesen emlékeztető német szövetségi kapitány is, mert a gesztikulációját leolvasva egy szégyenlősebb siketnéma jeltolmács belepirult volna.
Mivel bejegyzéseim kezdeténél már jeleztem, hogy nem vagyok igazi labdarúgás-szakértő, így aztán csak halvány segédfingnyi ötletem van, hogyan kéne fölrázni a schwarzgelb brigádot.
Löw mesternek üzenem: Az öltözőben, tessen szíves lenni hivatkozni a hagyományos német-francia barátságra. Emlegesse kicsit Elzász-Lotaringiát, Drezda újjáépítését, az első meg a második világháborús német kártérítést, a pofátlan párizsi sarcot, és a német dédöreganyjukra rászabadított szenegáli, marokkói, és egyéb színes francia gyarmati katonák huncutságait. Esetleg tegye hozzá, hogy a meccs eredményét ugyanabban a vasúti kocsiban jegyzik majd, ahol már kétszer alá tetszettek írni a feltétel nélküli fegyverletételt.
Vagy egyszerűen mondja meg a fiainak:
- Mein Herren! Ein unnütz Leben ist ein früher Tod. (Uraim! Meddő élet – korai halál.)
Nagy tételben fogadok rá, hogy a franciáknál meg a bajszos kis piktor szónoklataira melegítenek.
Mivel egyiknek sem szurkolok, ezt a tét nélküli meccset kávé mellett, olykor föl-fölpillantva, Danielle Steel kötetét lapozgatva fogom megnézni.
Hajrá egyik se!
Pósa Károly
2 megjegyzés:
A 7-1 után mit tetszik szólni?
Miféle 7-1?
Megjegyzés küldése