2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2015. február 25., szerda

Napló 1.




Vizes falú tanya
29 x 9 cm


Enged már hevéből az a régi vágású világ, amit mi – kései, megfogyott akaratú utódok, érdemtelen örökösök – most már sosem fogunk a maga lenyűgöző teljes valójában megismerni. Szeletkéjét, búcsúintegetését annak a kornak egyre kevesebben értékelik, még kevesebbeket érdekel, de a hangulatából egy halovány árnyalatnyi még manapság is itt-ott tetten érhető, ha letévedve a ludasi homokette fődűlőről, elhagyjuk a kocsikerék-nyomokat, és olyan útra kanyarodunk rá, aminek a közepén szívós porcfű-csomók vetették meg a gyökerüket, traktorgumi nem szántotta, csizmás emberláb nem taposta tavaly tél óta. Legföljebb őzikék cifra járása látszik a nyomokból, amik a múlt heti esőktől dagasztott sárban elpletykálják minden patás kis jószág bóklászásának irányát.
S mikor már torkunkon akad a szó, mert beértünk a világ közepének hitt ostorkai tanyavilágba, pont oda, ahová a Jóisten is csak vasárnap délutáni szunyókázáskor szokott vizitálni, akkor a kedvünk megereszkedik. Itt egykoron fehérre meszelt, gangos tanyaházak legelésztek az Orom-Ludas-Bácskőrös (Kispiac) határolta irgalmatlan nagy háromszögében, százholdas gazdák csézái zörögtek a hetivásárokba, és a jámbor látogató vendéget telezabáltatva, alaposan leitatva két napnál előbb egyik szállásról sem illett szélnek ereszteni. Odatévedő idegenként – a rosseb tudná megmondani pontosan miért - egyszeriben megneszelünk valami furcsa hangulatot a megkopaszodott akácfák között dünnyögő szél szagából, ami azon a tájékon sosincs dolog nélkül. Fúj becsülettel: állandóan. Arrafelé a huzat olyan örökös, mint errefelé manapság a szegénység. (No: nem a zsebláz okozta nyomor a legnagyobb bajunk. Inkább az, amitől megszáradtak a lelkek.)
Ha akarjuk, fölrikkanthatunk a düledező tanya ágasfáján ücsörgő egerészölyvnek, hogy hejhó, hékás, merre van az arra? De a madár vagy jóllakott egy selymes szőrű pockocskával, vagy szimplán kedélybeteg, mert ügyet sem vet a ritka, zavaró világjáróra, a lelkes turistára, csak ásít egyet, mint egy tönkrement banktisztviselő, majd szétcsapva szárnyát a februári légvonatra dobja magát, és eltűnik, akár a régi lányok kacagása.
A szúette, girbegörbe villanypózna-sor végén még áll a Neszűri-tanya. Vagyis, rosszul mondtam. Már nem áll, de még nem rogyott össze. Azon gondolkodhat, mitévő legyen? Engedjen a nedves, földből verett falai akaratának, és adja fel a létét, vagy megvárja még az idei esztendőt, hátha errefelé röpül a csodatévő angyala és megmenekszik az enyészettől. Ebbéli pókhálós gondjában már csak a hátratett szárnyú varjaktól kérhet tanácsot, akik akszamétosan járják körbe a vén eperfa csonkját, gyászvitézként keresgélve rég elgurult férges diót, vagy egérrágta kukoricaszemet.”         

2 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

Megakadt a szemem : "Neszűri tanya". Nem tudom, van e köze a névnek a Jászberény külterületén lévő Neszűr tanyavilághoz. Tán tíz éve jártunk ott, Öregerdőre igyekezve, ahol férjem egykori osztályfőnökét látogattuk meg, szép kis nyaralójában. Az idős tanár feleségével hatalmas energiával igyekezett a környék gyerekeinek értelmes elfoglaltságot adni, Gyermektábort hozott létre. Egykori tanítványainak adománykérő leveleket küldött, a Gyermektábort évről-évre fejlesztve. Az áldozatos tanárpár: PIFFKÓ JÁNOS és felesége MAJA
Az egykor virágzó szőlőültetvényes Neszűrből minden igyekezet ellenére az öregek kihaltával egyre lecsúszottabb betelepülők lakhelye lett, a szélmalomharc még tart...

Pósa Károly írta...

Kedves ÉvaZsuzsanna!

A Neszűri-tanya aligha névetimológiai ritkaság. Nem jártam utána, de érdemes lenne a google keresőben megnézni, hány helyen van ilyen nevű szállás.
Összetartozik ez a Kárpát-medence, sokszínűségében is csak egy a szele, akárhogy is próbálnák másképpen magyarázni. Ékes példája ennek földrajzi neveink gyakori átfedése, a hasonló srófra járó történetek, emberek cselekedetei, vándor anekdoták, megesett dolgaink, amik rendre itt kavarognak körülöttünk nemzedékek, évszázadok óta.
Az Ojtozi-szorosnál, Erdély legkeletibb csücskében, az ezeréves határnál láttam és meglátogattuk Martonos falucskát.
Ha nem a saját szememmel tapasztalom, kinevetem, aki mondja. Hisz Martonos (a másik), itt van Magyarkanizsa fölött, a Tisza mellett, tőlünk egy iramodásra.
Furcsa is volt látni a táblát, a tiszai fűzfák helyett háttérben a hegyekkel.