Morzsák, elköltött lakoma.
A kertben alma és alkonyszag.
Mint mikor acél folyik,
az égen olvad a halványkék láva.
Aztán dehogy, mégsem...
Augusztus kacérkodik
a nyár esti füttyszava hegyes,
míg a szilaj nap a zeniten
a kiszáradt búzaszem
fájását illeszti a szem íriszébe.
Kacskaringósan, cifra iszony,
az éji hold forró sugára is
kiélezett, árnyék nélküli, akár
a hangtalan sikoly.
Zene nincs, meleg csönd kong távol,
a ritmusa kopog, bágyadt
pamacsokban nyárfa pihe szállong.
Gomolygón, szilaj délibáb táncol:
a keble aszott, viaszsárga,
a füle két narancs piros láng,
a teste vad, nem tiltakozik
a haja rőten utána lobog.
Eper, kalács és vér illatozik.
Lejjebb, ahol nem látják
egy soha meg nem érkező
vándor tarisznyája hever.
Viszi a Nyár a dőre világot,
elég kezdetet, elég véget,
halott délibábot is látott.
2 megjegyzés:
Gyönyörű!
Szép!
Megjegyzés küldése