Az orosz spájz

 

Nagyon ritkán, majdnem sosem szoktam diskurzust folytatni a közösségi térben. Ódzkodok a parttalan eszmecserétől. Taszít és egyben riaszt az értelmetlensége. Ha véleményem van valamiről, jobbára a bejegyzést közlő ismerősnek írok, aztán elküldöm üzenetben. Hatékonyabb is, személyesebb is. Valamelyik nap nem bírtam magammal: kedvem támadt, megint leálltam vitázni, én balga… Pedig tisztában voltam vele, semmi értelme, hisz mikor a szemellenző fönt van, hiába mondanék bármit, a túlfélről nagyjából az rá a válasz, hogy Orbán Viktor. Ismerem ezt a fajtát. Kár a szót pazarolni rájuk. Az orosz-ukrán konfliktus miatt most megint túl sok stratégiai zseni ébredt fel békés álmából. Néha viccesek, vidám perceket okoznak, néha csak ingatom a fejemet, mikor olyanok elemzik a hadi helyzetet, akik szerint a harcjármű pusztán a harckocsi szinonimája, és minden lánctalpas nemes egyszerűséggel – tank. Pedig hangozzék bármilyen szörnyen, a háború is egyféle művészet: a megtévesztés, a képességek, az időjárás, az utánpótlás, a morál és még sok minden közrejátszik benne. Ehhez képest se szeri, se száma az okosoknak. Nincs mit tenni. Amíg lószar van, addig veréb is lesz.

A minap arról szólt a polémia, hogy vajon hatékonyak-e az oroszokat sújtó szankciók? Egy – a témában felettébb jártas – polgártárs lelkendezve írta, hogy a Moszkva elleni retorzióknak hamarosan beérik a gyümölcse, Putyin kapitulálni kényszerül. Hogy miért? Mert. Nem lesz pénze a muszkának. Ilyen egyszerű ez kedveseim. Egyet mondanék, mindenféle világ- és gazdaságpolitikai összefüggések taglalása nélkül. Azt meghagyom az efféle megkeseredetteknek, akiknek a politikai preferenciájuk egyben az életük értelmét adja. Szakértsenek tovább a kocsmában, az elvtársi chatszobákban, bánja kánya. Nekem egy életem, egy időm van. Nem akarnám hiábavalóságokra elpocsékolni.

Mindenesetre az tény, hogy Oroszország egy kontinensnyi állam, mindenféle természeti kinccsel, energiahordozóktól kezdve az urániumon át egy csomó ritka bisz-basszal, ásványi anyagokkal, nem mellesleg a világ édesvízkészletének a tekintélyes hányadával. Európának mindez nem kell? Ráadásul megfizethető áron? Ha nem, nem. Az oroszok vállat vonnak és üzletelnek azokkal, akik kapva kapnak az alkalmon, hogy betöltsék azt a keresleti űrt, amit méltóztatott rájuk hagyni a saját hatása alá került, elmebeteg Nyugat-Európa, mert megmagyarázták nekik, hogy az USA meg Norvégia a föld alól is demokratikusabb cuccot küld, mint az oroszok. Igaz korántsem elegendőt, de legalább méregdrágán. Ám ha a vágyvezérelt televíziókban azokat a klímasemleges rózsaszín fóka bébiket mutogatják, amiknek olyan cuki a bundájuk, meg csillog a gombszemük, akkor egy milliárdos humorista irányította bábállam miatt biztos megéri minden Uniós polgárnak lóbogarat, sáskát vacsorálnia, és pokrócban ücsörögnie Brüsszelben, Párizsban, vagy Berlinben.

Magyarán, az oroszoknak van a spájzban bőven. Emezek meg szépen éhen döglenek, ha így folytatják. Nem kár értük. Majd gender-kompatibilis koporsóban kaparja el őket az utolsó haladó demokrata. Ha marad belőlük, hírmondónak.