Pósa Károly: ŐSZI BUSZMEGÁLLÓ

Zörög a haraszt,

az ősz magának szaval.

Kigyógyít a zavaros érzelmességből:
a vizes pad karfáján
hosszú hajszál hallgat.
Átvilágít mindent
a bádog bódén a hibás felirat:
„Légy boldog fijam”

A lámpák hűvös fényébe révedő
arc formájú, gipsz stukkók áznak.

Az utca aszfaltja
egy volt-van-lesz térség,
rajta hever most az őszi estén
a gyerekkor, a kamasz testiség,
velük együtt, mint márvány járom,
a máshol hagyott ifjúságom
arcát elzárva lép elő,
mert az idő szabad,
régi nyomorában is dicső.

A platánfa ága könyökén
madár szeme fáklyáz sötéten.
Este a körösztöződésben
mély szeretet ébred, 
mikor a haraszt zörög keményen.
Szeretni kell azt is, ahogy
a hamuszín házak ülnek.

Amott, messzebb
egy szél gyűrte papír integet:
ott foszlik a tócsában
fehér leheletnyire
a tegnapi újság lepedője.

Illusztrációm