2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2014. május 19., hétfő

Kocsmák népe - A MUZSIKA

Melódia hulláma A4-es karton, tus


„Előbb a pincér kezdett el mosolyogni. Bal szemfoga aranyból volt, és az ócska lámpa fényénél az ínyéből sárgán csillant meg a derű, ahogy száját elhúzva, dakszlikutyaként vigyorgott. Elzárta a csapot, és a törlőkendőt könyökhajlatára dobva a zeneszó irányába fordult. Bár botfüle volt, de most mintha értette volna a dallamot. Hangtalanul dúdolta a refrént.
A kártyázók alábbhagyták a játékot, mert addig-addig dongott fülükbe a nóta, hogy szégyenszemre a Kopasz Kunyera elfelejtett rekontrát adni. Pedig kezében voltak a lapok, takarós betlije volt. Lázármadár is hátrébb lökte magát a széken, és a hajdani legénykorára gondolt. Milliónyi év telt el azóta – moccant meg benne a gondolat. – Netán nem is milliónyi, hanem legalább tízszer-, vagy éppen százszor annyi? Hány pillanatból áll az élet? Egy perc - hatvan másodpercnyi villanás. A két szívdobbanás közt eltelt idő nagyjából az a legrövidebb tartam, amit az ember minden segédeszköz nélkül érzékelni tud. Hány alkalommal üt a szív hiába, amikor semmi nem érint meg bennünket, semmit sem észlelünk, a maradandóság szikrája sem hagy nyomot tudatunkban, és úgy issza el lelkünk az érzelmeket, ahogy a májusban elapadó tavaszi vizeket szokta a járási szik. 65-öttől 85-ig lüktet a szív. Föltéve ha abban a percben semmi zavara nincs. Ha nem szívbeteg az illető, nem nyert a lottón, nem a kivégzésére viszik, nincs adóssága, rossz lelkiismerete, szerelmi bánata, őrjöngő kedve, vizsgadrukkja, leánykérése, részeg mámora, maratonfutó edzése. Ha nem álmos, és ásítón csöndes délutánon újságolvasás helyett focizni megy: vagy - egyszerűen lefekszik.
Ha nem muzsikaszót hallgat, mint itt, ni!
Húzza az öreg prímás, aki koránál fogva inkább középkorú. De annyi mindent látott, tapasztalt már, hogy abba más tán belehalt volna. Nemhiába ráncos még a tokája is. Lóg rajta a zsíros öltönye, kardigánjának mandzsettája kitüremkedik a csuklójánál, foszlik a kötött minta.  Csak a keze! A kolbásznyi ujjak! A húrokon varázsolnak tüneményt, és a vonót olyan finom mozdulattal ríkatja a hegedű lelke fölött, hogy Lázármadár szeme bepárásodik, és ha most itt lenne, a kocsmaajtóban megjelenne: menten visszafogadná az asszonyt.
Ej, beh sok embert megbolondít a muzsika…”   

Pósa Károly

Nincsenek megjegyzések: