Hakapeszi Makik
Mire ez az írásom megjelenik – tehát egy-, vagy másfél óra múlva – már
megint néhány szöggel több lesz a gonosz koporsójában. A pokoli láda alatt a
televíziót értem. És ahogy halad az idő, már a doboz formáját emlegetve is
avítt vagyok, mert mostanában inkább a lapos, a falra akasztható, ami dívik.
„Dizájnerezett”, ugye.
Azt mondják, Kennedy nevezetes elnökjelölti vitája után kezdődött el a
televíziózás aranykora. Akkor eszmélt rá néhány dörzsölt gazfickó, hogy mekkora
lehetőség rejlik a minden lakásban villogó dobozban. Reklámok, hírek,
fölhajtás, cirkusz. A tömegigények irányításával kezdték, majd annak
kiszolgálására, mint nemes célra hivatkozva, szépen behálóztak mindent. Nem
mellesleg - mindez príma üzleti lehetőségként a Jóisten tudja mennyi pénzt, és
hatalmat eredményezett nekik.
De amit az ember megtervez, és folyton tökéletesítene, az egy idő után
hajlamos önálló életre kelni. Előbb csak kóstolgatja a gazdáját, aztán
makrancoskodik, és a végén teljesen megvadul, öncélúvá, zabolázhatatlanná válik.
A teremtett káosznak pedig pont az ember lesz a kárvallottja. Itt tartunk ma.
Jó fél évszázad után a televízió romboló hatását már azok is elismerik,
akik egyébként benne dolgoznak. Viszont a rendszer mókuskereke gátat szab a lázadásuknak.
Ahol megjelenik egy értékek közvetítésével próbálkozó adó, ami netán még
nézettséget is teremtene, ott a szabad piac farkastörvényei reflexszerűen a
torkának ugranak. Jobbik esetben részlegesen behódol a gagyinak. Elrettentő
példának: így lett a Duna Tv-ben napi kívánságműsor, borzalmas tartalommal.
Vagy a Magyar Királyi Televízióból ócska kufárműsorok másolója. A rosszabbik
esetben pedig? Bezár a tévéadó, lelakatolják a stúdióit. (Nem is biztos, hogy
ez annyira szomorú.)
Mára akkora a harc a médiapiacon, hogy attól jószerével csak a kínálat
visszatetszőbb. Se szeri, se száma a gusztustalanságnak.
Hírlik, a hagyományos tévézésnek amúgy - befellegzett. A Lajtán túl már
rendelik a filmeket, műsorokat. Á lá carte lehívja magának a boldog ember a
legújabb akciófilmeket. Időre invitálja házhoz a friss sztárpletykákat, a szaftos
műsorokat, az esti mesét, vagy a délelőtti pornót.
Ehhez kapcsolódóan is van egy jó, meg egy rossz hírem. A jó, hogy ez az
általunk még csak áhított rendszer is kezd örvendetesen bedögleni. A rossz
viszont, hogy ami már a helyébe lépett – az internet – ha lehet, még egy
arasszal mélyebbre van a sötétség bugyrában.
Régebben, míg a gyereket büntetni szabadott - szóval, amikor még édesapám
gondolkodás nélkül nyaklevest adott, ha okot adtam rá -, a szüleink gyakran a
tévé eltiltásával reguláztak bennünket.
Így maradt ki az életemből néhány
vasárnapi Zsebtévé adás, oszt sirathattam Hakapeszi Maki hiányát... És a mai
napig sem sikerült a Marco Polo-sorozatfilm minden egyes epizódját látnom, mert
amikor eltévedtek a sivatagban, akkor éppen osztályfőnöki megrovót tetszettem
kapni.
Mivel a fenyítéssel együtt a gyerekeknek szánt matinéadás sincs már
divatban, az elkeseredett szülőknek valami új módszert kellett kitalálniuk.
Kétféle megoldás járja: elveszik a gyerek mobiltelefonját vagy letiltják az
internetről.
Esetleg ezek kombinációját alkalmazzák.
Mindkettő elrettentő
erővel bír.
Szörnyű csapás a csemetének!
Némelyiknél egy-egy hétvégi
facebook-kimaradás orvosilag igazolható elvonási tüneteket produkál. Persze, az
élelmesebb kölykök már okos-telefonjuk révén zizegnek a világhálón, ezért a
tiltás, és a feddő szöveg náluk csak annyit ér, mint a legmagasabb alkoholtartalommal
bíró zöldség: falra hányt borsó.
Egyes szülők mégis esküsznek a hatékonyságára.
„Réges-régen, egy távoli időben”, amikor még a Csillagok háborúja sem volt
mozifilm, a renitens gyereket szobafogságra ítélték. És ma? Könyörögne érte. A
négy fal között, laptopja segítségével percek alatt oda megy, ahová akar. Meg
azt teszi, nézi, élvezi, amihez kedve szottyan.
A közelmúltban kisiskolások szülinapi buliját volt szerencsém látni.
Pontosabban hallani. Mert a zárt szobából csak artikulátlan sivalkodás, üvöltés
szűrődött ki. Elképedésemre jött a megnyugtató válasz: a mai gyerekek nem
tudnak játszani, így jobb híján őrjöngnek, nyúzzák egymást. A már órák óta
tartó iszonyú lármát megunó – egyébként birkatürelmű – édesapa, mint házigazda egyszer belépett
közéjük, és a pokoli tombolás úgy megszűnt, mintha elvágták volna. Amikor
visszatért a felnőtt társaságba, kérdő tekintetünket látva megadóan legyintett,
és egy nagy sóhajjal csak ennyit mondott:
- Beraktam nekik a tegnap esti film
DVD-jét…
A sorozat előző írásai a számokra kattintva olvashatóak!
1.
2.
3.
4.
5.
6.http://www.magyarkanizsa.blogspot.com/2014/01/posa-karoly-iskola-vagy-diszko-ol.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése