2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2014. június 30., hétfő

40.000

Mel Gibson
Van egy film. Mel Gibson játszik benne egy fura, lelkileg nagyon – mondjuk ki finoman – összetett embert. Összeesküvés-elmélet. Ez a mozi címe.
A főhős hiperérzékenyen reagál a környezetére. Mindenütt kapcsolódási pontokat gyanít, elméleteket gyárt, a világ történéseit szeretné a fölszín alatt is megérteni.
Taxisofőr, de egy illegális magazin kiadója is.
Öt (5!) előfizetője van.
A kissé habókos figura ennek dacára fáradhatatlanul ontja az újabbnál-újabb összeesküvésekről szóló teóriáit, míg egy napon véletlenül beletenyerel az igazságba, aminek következtében a fél világ, a titkos erők, meg a nem létező földalatti hatalmak üldözni kezdik.
A filmbeli Jerry Fletcher kalandjait nem taglalnám. Viszont az öt előfizető valami hasonló, mint az én szerény félszáz “nézegetőm” – egészen pontosan 52-en vannak… -, akik miatt gyakran érzem úgy, hogy érdemes. Nem irkálok én nagy dolgokat, tán nem akar senki a véleményem, az ízlésem ellen megbüntetni, mert ha le is leplezek valakit, az jobbára én vagyok, pőre valómban. Remélem, ez ebben a formában még patetikusan értve sem hangzik szerénytelenül.
Jerryvel az a közös bennünk, hogy valami olyasmit teszünk egyrészt egy lustább hangya szorgalmával, másrészt a kötözni való bolondok elszántságával, amiért a legritkábban jár köszönet. Elismerés meg alig. Nem panasz képen, de igaz. Mindazonáltal tény az is, hogy kimondhatatlanul jólesik látni, hogy a blog számlálója egy-egy bejegyzésem után megugrik, és alkalmanként több száz érdeklődő olvassa, nézi mindazon tartalmakat, elgondolásokat, vonalakat vagy ritmusokat, amiket véges adottságaim révén meg tudok jeleníteni. És ha szem előtt tartjuk, hogy ma hányan és mennyit szoktak olvasni, kiket érdekel a napi robot mellett mások írása, alkotása, ne adj’Isten verse, kritikája – a kapott, számszerűsített adatokkal legalább annyira elégedett kell legyek, mint a kelekótya Jerry az öt darab lelkes előfizetőjével.
Köszönök hát minden kattintást!

Egy kis statisztika, csak a rend kedvéért. Amikor ezeket a sorokat írom 39.963 jegyzett látogató van-volt a blogomon.
2009. októbere óta írom-rajzolom-festem a diáriumot, ami nevével ellentétben ugyan nem napló, de mégis csak egyfajta tükörképe annak, ami öt éve zajlik körülöttem. Vagy bennem.
Jóllehet 2010-ben majdnem abbahagytam, hisz egész évben mindösszesen két bejegyzésre tellett, ám valamiért – már nem tudom a pontos okát, miért – tovább folytattam a publikálást. Gondolom nekem örömet szerzett, mert amiként nőtt az oldalt rendszeresen követők száma, úgy tudatosodott bennem is, hogy talán nem elvetélt ötlet megmutatni a gondolataimat.
2011-ben 51, 2012-ben pont száz bejegyzést raktam föl az oldalra.
2013-ban 106-szor használtam ki a diárium adta lehetőségeket, ami durva általánosítással háromnaponta történő frissülő tartalmat feltételez. Persze, vannak termékenyebb, és kevésbé aktív időszakok. Nehogy azt higgye valaki, hogy pusztán az elfoglaltságom múlik! A kifogás: igen.
De az a helyzet, hogy mint minden alkotói tevékenység, az is nagyban függ a kedvtől. Tudom, lesznek, akik nem hiszik el. Az idén eddig 84-szer írtam ebbe a nyilvános naplóba. Tekintettel arra, hogy pont az év felénél járunk, ez az esztendő valószínűleg még egyszer ennyi bejegyzést fog fölmutatni.
Az oldal forgalma vegyes képet mutat. Az Bácskai diáriumba megérkezők fele, mintegy húszezer kattintás Szerbiából érkezett. Majdnem tízezer látogatóm volt Magyarországról. Nekem fura, de a harmadik legaktívabb vendégsereg 4008 klikkeléssel az Egyesült Államokból érkezett, Isten hozta őket Európában! Sorrendben következnek: Németország – 821, Oroszország(!) – 672, Románia – 493, Egyesült Királyság – 446, és tovább, Lengyelország, Szlovákia, Svédország. Kicsi a világ.
Az Összeesküvés-elméletben Jerry valahogy ráhibáz az összefüggésekre.
Megneszeli a valóságot. 
Aztán kimondja az igazságot.
Nagyon szeretném hinni, hogy egyszer majd nekem is sikerül.
Pósa Károly

4 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

Ezt kívánom: derűs bizakodással tovább a 100 ezerig! - no meg hogy én is olvashassam addig...

Pósa Károly írta...

Tisztelt Asszonyom!
Sokadszorra illik Önnek megköszönnöm kitüntető kedvességét!
Jó egészséget hozzá!
Pk

QRZ írta...

Drága Barátom!

Úgy gondolom, arra nincs szükséged-szükségem, hogy újra és újra bizonyítsam, majd minden írásodat elolvasom és lehet, elogult vagyok, de nem bánom. Szeretem amiket írsz, még azokat is amiket igazán csak a környezetedben élőknek szánsz, okulásúl,tanulságúl. Amikor vajdasági barangolásaim során, szóba kerül személyed, (írásaid-rajzaid), döbbenten hallom, hogy 10 emberből jó ha 1-2 tudja mit művelsz Te ott a Délvidéken! Aztán beszélek nekik Margitkáról, a majomszigetről, (etc), és csak néznek rám hitetlenkedve. Talán ki kéne bővítened a megjelenítéseket?

Baráti ölelés!

Pósa Károly írta...

Kedves Ádám!

Köszönöm amit írtál, annyira már ismerlek, hogy tudjam: minden szavad mögött az igazság áll. Meg a jóakaratod, ami manapság nem erény, inkább gyengeségként fogják föl mások, és sajnos sokszor ki is használják. De Te akkor is légy jóakaratú. Nem kerül sokba, a Te korodban meg már úgysem változik az ember, és hidd el nekem, hogy ha idelent ki is nevetnek miatta, fájdalmad származik belőle, vagy csalódsz: másutt számon tartják és meg lesz a jutalma.
Persze, nem jutalomért viselkedünk így, hanem alapból. Ez vagy. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhetlek, barátomnak mondhatlak.
Ami meg engem illet: régi a mondás, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában. Igaz. Lehetőségeimhez mérten mégis csinálom, amit. Ugyanakkor koromhoz képest még most se eléggé, de annyira már vagyok bölcs, hogy fölismerjem, belássam a korlátaimat. Emiatt nem bánkódok. Teszem tovább a dolgom.
A véleményed pedig megerősít, nagyon köszönöm még egyszer!

Kis kiegészítés, tanmese gyanánt, bár a történet igaz.

Vajdaság egyik legnagyszerűbb építésze (nem én mondom róla, szakmai körökben számon tartják) - nem mellesleg kedves barátom -, aki amellett, hogy egyedi, szerves építészetet művel, magyaros ízzel, itt a Délvidéken, a szerb építészek elismerésére, ámulatára, publikál, kutat, helytörténetet dolgoz fel, és kismillió módon menti a menthető itteni magyar dolgainkat: ez az ember alig vagy sehogy sem kap lehetőséget például anyaországi bemutatkozásra. Ne nagy volumenű ügyekre gondolj: cikkecske, tanulmány, bemutatkozás, előadás valahol, ahol koszt és kvártély mellett némi megbecsülést kap.
És az a legfájóbb, hogy mindezt idehaza se: legföljebb elvétve. Pedig egyedi, pótolhatatlan, ízig-vérig magyar. Bácskai.
Legutóbb azt mondták neki Szabadkán (!), amikor szerényen ajánlkozott:
- Mit akarsz te szerencsétlen, onnét Kanizsáról?!

No comment.