Az idő nem hal meg, a kör nem gömbölyű

Az idézet Milko Mancsevszki rendező 1994-es mozifilmjéből való, ami Macedónia első komolyabb filmes vállalkozása volt, nem sokkal a kicsiny, ex-jugoszláv köztársaság függetlenné válása után.

Én megnéztem újból, sok más kanizsaival együtt. Az estnek még a polgármester úr is rangot adot, hogy beült a nejével a közönség soraiba.
Emellett köszönet illeti mindazokat, akik vették a fáradtságot: rákészültek és látták.

Részlet a filmből

Amikor éltem Pesten, szerettem moziba járni. Filmszínház!
Varázsa van, kérem szépen.

A legkedvesebbel néztem ezt a filmet is, a Művész Moziban, és végigkönnyeztem, mert a táj, a mondandó rám tette a batyuját. Macedónia a második hazám. A 44 évemből egyet ott abszolváltam. (Crna Gora, a kotori-öböl meg a harmadik...) Šerbedzija nagy színész. Ahogy Szabadkán megláttam a Madách-kommentárokban, rögtön tudtam.

A mozi, mint műfaj viszont halott, vagy legalábbis elhalt itt minálunk.Térségünkben tőlünk nagyobb városokban is olyan tetszhalotti állapotban vegetál, hogy abba bizony a filmet kedvelőknek belefacsarodik a szívük.

Tudja-e még valaki, hogy ki volt Bruce Lee? Minden cigány barátunk hazafelé velünk karatézott. És boldogok voltunk, hogy tudtuk a trükköket. Ki hova csap, mit üt meg éppen. Láttuk.

Közben a siptár tányérricáját köptük, meg a módjára megsózott tökmagot (hiába mondja  édesapám, csak ángyikámnál ettem ettől jóízűbbet…), s már előre le volt zsírozva, ki viszi haza a plakátot.

Volt film, aminek kezdése előtt sorokban álltunk a jegyért.

1978-ban a Csillagok háborújával álmodtam.

Ez is a múlt.

Mi van ma?
Egy-két fesztivál.
Igazán rangos seregszemle által még össze-összegyűlik a közönség, a széles vászon varázsát nem felejtők egyre ritkuló és elöregedő publikuma, de ezek az események is csak nagy néha lopnak színt a mozgókép világába.
Már sosem fogják pótolni a régi kanizsai mozi olajos padlóját, a furnérból készült jegyárús-bódét meg a heti alkalommal lepörgetett tucatnyi vetítés bőséges kínálatát. Marad a plázák háromdimenziós csiribiri cirkusza, megy a parasztvakítás, és ahogy szélesednek az otthoni tévéképernyők, úgy szűkül a remény, hogy mostanság is láthatunk értéket közvetítő igazi műalkotásokat, amik hozzánk szólnának, amiknek tartalmuk, és mondanivalójuk olyan időtlenül tud aktuális lenni, hogy azt valamikor majd a gyerekeinknek is jó szívvel meg tudjuk mutatni.

A ma filmjeit a harsányság és a költségvetés alapján ítéljük meg, mert Amerika hetven éve egyet szajkóz, egyet sulykol a világba: “Élj és gondolkodj a mi mintánkra!” (Ellenkező esetben Amerika veszni fog, tette hozzá a doktriner Roosewelt elnök, akinél jobban senki nem tudta, hogy a talmi ragyogás mögött mekkora az újvilágba gyűrűző nihil és ostobaság…)

Az Eső előtt nagyon komoly film.
Nyomokban is, de rólunk szól.
Aki teheti: nézze meg!

Pósa Károly

Magyarkanizsa, 2014.01.23.