Pósa Károly: 7 köröszt

I. fejezet

Fotó: Molnár János

+ + + + + + +
Igen. Látom.

Hét köröszt van.

Melyiket választom?

Az elsőt?
-

A születő csecsemőt.

A zentai kórházi ágyon,

Aki a száját tátva,

Első szusszanással

Döbben rá,

S fekszik utána

Hat napon meg éjszakán át,

Farkasgúzsba, imával,

Létrejöttnek

Ejtve a világra,

Tekergőn

Ráncos, sörényesen,

Lepedékes-sárgán,

Nézve a jövőt,

Mindent értve,

Megértve - amit

Vajúdott öltől elesetten,

Igazi jöttmentként,
Mint szegény legény

Kikerekedett szemmel,

Ablakon benézve

Haldoklónál leánylesen,

Hatmilliárdnyi

Ember közt is árván

Megélhet,
Kisemmizett örökösként.

De lám! Kit a silány kezdet

Végleg elrettentett,
S akart volna sorvadni,

Háromszor kellett neki

Újból levegőt,

Felébresztett

Szívet, lelket,
Egyre szikárabb

Értelmet adni.

Fotó: Molnár János

+ + + + + +

Igen. Látom.

Hat köröszt van

Melyiket választom?

Talán legyen a második?

-

Gyerek az árokparton.

A Kiskútnál mosdik.
A saroknál várna

A Széles utca torkán
Szemben feszület, kovácsolt

Vasrács-rózsák

A Fejős bolt, kétfelé tárt

Angyal- vagy kapuszárny

Kiritkuló tollas ágypárna,

A fejét simítják, dicsérik,

Ahogy a cigánymeggy,

Arca rohadt vörösbe vált:

Úgy érik.
A szódáskocsi bakján ülve

Szaga van
Öregapám bekecsének.

Üveggolyóba beleszédülten.

És a test már természetesen nő,

Mert a finom húrra hangszerelt

Belső, ami esendő.

A szemed előtt

Széteső értékeket kérik.

Bár a nadrágod foltos,

A Körös befújt, lecsapolt:

A gyűlölet mégis testvéri,

S a tiszai porondokon
Sincs már kert, tündéri.

A tizenkét koronás platán,

A szegényház udvarán,

Köbözött tűzifa-problémák

Irtani mindent csupán

Így omlik lefelé a tanterem fala,

Törnek az ágak, a drága fák,

Oda a kisiskolánk,

Téglánként szétmérik

A holnapot, a múltat,

És a szálló vakolat

A kabinet romjai óta,

A gyerekkor elején

Minden poros, titkos padlást
Bezárva őrzök én.