Tanya 2.

Tanya 2.
farost, 18 x 25 cm
(vegyes technika)

Rátaláltam és meghallgattam a Makovecz Imrével 75. születésnapján készített interjút. A mester ült otthonában, a kedvenc székében, és beszélt.

A riporter csendben várta a válaszokat, illő tisztelettel hallgatta az öregembert, aki az ismerős fekete mellényben és a hozzá való fehér ingben sallangmentesen, pátosz nélkül mesélt, magyarázott.

Kimondta a kimondhatatlant. Az egyik megállapítása éles, ugyan akkor kristálytisztán őszinte. 

“ …a felvilágosodástól kezdődően hanyatlik az emberiség.”

Magam előtt látom a sok nyúlt ábrázatot, a hebegő értetlenkedésből fokozatosan előbugyborékoló hökkent fölháborodást. 

Hogy valaki a fölvilágosodás alapeszméit megkérdőjelezi? A Szabadságot, a Testvériséget, az Egyenlőséget? Szent teheneink vágóhídon?
Riska az új kaput nézi.

Hát akkor vegyük szépen sorjában: ha most 2014-et írunk, kukkantsunk szét magunk körül a világban. Könnyű a dolgunk, egymás valagába érnek a hírek, információk. Nagy falu lettünk, jó meg rossz szomszédokkal, kocsmai pofonnal és kenetteljes papi áldással. 

Aki kicsit is ért a történelemhez, az tudja, hogy a francia forradalom hármas jelszavának szabadsága, ez a jól hangzó magasztos eszme - a népek önrendelkezése, szabad akarata - soha nem szenvedett annyira, mint az elmúlt évszázadokban. 

Nem a XIX. század gyarmatbirodalmai miatt, mert igen ritkán ezzel is járt valami kis fejlődés. Az angolok például megtanították krikketezni Indiát meg Pakisztánt, és most ez a két nemzet szilánkokra veri a hörcsöglelkületű briteket a nagy világversenyeken. Ráadásul az angoloknak egyáltalán nem örvendetes módon London nyakán maradt pár millió gyarmatokról oda menekült barna és fekete bőrű köz- és egyéb szolga, szociális parazita, akik immáron három generáció óta szépen szülik tele a ködös Albiont, hogy Shakespeare szülőföldjén a jövőben ne a köcsögkalap, hanem a földig érő szárdong, meg a turbán legyen a jellemző ...

A megkurtított szabadságunk a fejlődés évszázadának kikiáltott XX. század két világégése, meg az ezzel összefüggő járulékos kárként jelentkező két diktatúra, valamint ezen rendszerek által mesterségesen fönntartott világpolitikai patthelyzet miatt lett az, ami. Hideg- vagy “meleg” háború, nagyjából egyre megy. A teli szájjal szajkózott szabadság ma ugyan olyan illúzió, mint a testvériség. Mi, a régi Jugoszlávia egykori lakói ezt nagyon eklatáns módon tapasztalhattuk, a kilencvenes évek elejétől – horribile dictu – a mai napig. 
És most rossz viccként - mintegy végszóra - megkaptuk a globalizmust.
Én nem tudom mit hozhat a holnap.
De hogy "lajtorján megyünk a sírba", az is biztos. Magyarán: a fölkapaszkodásunk lesz a vesztünk.
Ha szerencsénk van, akkor nem ágyban , párnák közt, hanem ilyen oromparti tanyán szusszantjuk ki magunkat. 
Emberek közt.

Magyarkanizsa, 2014. január 16.