Kőbagoly Kolozsváron (fotó: Jakabffy Tamás) |
K.Z. emlékének
Az idei Vízkereszt tájékán már megint halványabb a harangszó, fehér
selyemként tapad a fák törzsére a zúzmara, és a tilalmas esték emléke a
Rekeczki-ház málló vakolatával együtt a járdára hullik. A fagyott tócsák matt
fölszínén, távolról ide hallatszó kevéske hegedűszót dermeszt a homály. Valószínűleg
Arcangello Corelli az, aki a Szentháromság-szobor tövében éppen egy etűdöt
játszik. Testének súlypontja a bal lábára nehezedik, és a kagylószemmel bámuló
templomkerti torzók hallgatják. A csonka feszületnek dőlve, lódenkabátban,
zsebre dugott kézzel Bartók Béla is fázósan figyel. Szépen intonált a zene. A
bonyolult és gyors futamok játszi könnyeden szólnak.
Közben odafönt a csillagok illedelemtudón, nesztelenül iringálnak.
Most lenne ideje, hogy nekivágjunk az éjszakának.
Elhagyni a zsidókalapos öregurat, hogy finom nőies kezével, régimódi úri
kedéllyel békésen parolázhasson, s belecsaphasson a lenyakazott Nepomuki
ormótlan betontenyerébe. Odébb köszönünk a bronzba öntött didergő poétának, és
festő cimborájának.
Cigonya a költő szivarkájának parazsától remél némi meleget, minket meg a gesztenyefák fölénk boruló ágai óvnak a Tiszáról fújó párás széltől.
Milyen jó lenne, ha ma végre sikerülne összefutnunk a Vigadó szellemével!
Ott ülne valamelyik támláját vesztett népkerti padon.
Cigonya a költő szivarkájának parazsától remél némi meleget, minket meg a gesztenyefák fölénk boruló ágai óvnak a Tiszáról fújó párás széltől.
Milyen jó lenne, ha ma végre sikerülne összefutnunk a Vigadó szellemével!
Ott ülne valamelyik támláját vesztett népkerti padon.
Arcának színe az égetett vörös tégláéra hasonlít, és a feje fölött úgy
tátong a romos Vigadó körablakának sötét űrje, mint egy visszájára fordított
ébenfekete glória. Van nála bicska, amivel titkon faragja nevének kezdőbetűit a
puha fenyődeszkákba, és csak onnét ismerhető föl csibészes tette, hogy a K betű
cifra iniciáléjának fölső szárát mindig kicsit hegyesebbre, utánozhatatlanul
hegyesebbre faragja, mint mások.
Úton-útfélen látjuk a keze nyomát.
Fák törzsén, hasadékos házak falán, a mélyfekete réti föld barázdáinak
oldalában, meg a folyó melletti napszítta, szétrepedezett agyagtáblákon is oda
van róva az a jól ismert K betű. Időnként látunk a porba rajzoltat is, vagy a
folyó iszapjába írtat, de az előbbit a bácskai szél, az utóbbit meg a fodrozódó
víz játéka simítja vissza. Nem kell ettől kétségbe esni! Mifelénk köztudott,
hogy a keserves életen át építgetett, generációkat kiszolgált régi tanyák
verett-vályogfalát is visszacirógatja, gyalulja az idő az anyaföldbe. Ez már csak
így járja itt, a déli végeken, ahol a nyarak mindig sütősebbek, a telek meg
komiszabbak, és a Járáson vágtató nyirkos szeleknek az eldőlő nádbugákon kívül
csak a dűlőutak mentén gyérülő jegenyék jelentenek akadályt.
Miként a szélnek, az emlékeknek sincs gátja.
Fordulunk balra és a Zárda régi folyosójáról, a csúcsíves ablak tükréből
egy csúzlis srác bámul vissza ránk. Mögötte franciakisasszony, egy kubikos
ember, meg egy háborús veterán áll. A
nyomorék a mankójára támaszkodik és a baljában egy körözőlevelet szorongat. Még
Sándor bácsi vérdíja van rá írva, akit Szamosújváron vetettek el a földbe.
Ott hajt ki azóta évente a magyarok reménye.
Ott hajt ki azóta évente a magyarok reménye.
A Zárda udvarán ezen a télen is, a nyárfák kócolt üstökén gyöngybaglyok
tanyáznak.
A zegernye idő bekényszeríti őket a tiszai erdőkből.
Köpetük a fák alján gyülemlik. Benne van azokban minden, amit száz évek óta
velünk együtt megéltek. Így gyülekeznek a baglyok az összes régi városunkban.
Ott pislognak a templomtornyokban, palatetős úri házak padlásain és az ősi fák
tetején.
Álmosan néznek maguk elé Szabadkán, Kassán, Nagykikindán és Brassóban,
miként nálunk: Magyarkanizsán is.
És ha olykor bagoly huhog Kolozsváron, a Délvidéken mindig gyertyát
gyújtanak.
*Zárszó, némi magyarázattal
A cím allúzió Szőcs Géza Kossuth-díjas író-költő Ha polip szuszog Kolozsváron című kötetére, amit a szerző a délvidéki Sziveri János emlékének szentelt. A napokban, egészen pontosan vasárnap 18,00 órakor lesz a könyvbemutatója Magyarkanizsán, a művészkávézóban.
Miként Sziveri, úgy Kanyó Zoltán is sokat tett a délvidéki közösségünkért.
Magyarkanizsai barátom január 6-án, Vizkeresztkor lenne 64 éves.
A cím allúzió Szőcs Géza Kossuth-díjas író-költő Ha polip szuszog Kolozsváron című kötetére, amit a szerző a délvidéki Sziveri János emlékének szentelt. A napokban, egészen pontosan vasárnap 18,00 órakor lesz a könyvbemutatója Magyarkanizsán, a művészkávézóban.
Miként Sziveri, úgy Kanyó Zoltán is sokat tett a délvidéki közösségünkért.
Magyarkanizsai barátom január 6-án, Vizkeresztkor lenne 64 éves.
Hiánya pótolhatatlan.
Isten nyugosztalja Mindkettőjüket!
Pósa Károly
Isten nyugosztalja Mindkettőjüket!
Pósa Károly
Kanyó Zoltán (1950-2009) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése