Én nem vagyok kisebbség!
Én délvidéki magyarként egy nemzet közösségéhez tartozom!
Én itt születtem, határokat tologattak fölöttem, de itt maradtam.
Én délvidéki magyarként egy nemzet közösségéhez tartozom!
Én itt születtem, határokat tologattak fölöttem, de itt maradtam.
Nem
egyedül voltam: minden ősöm ezért a földért dolgozott, és ha kellett -
akkor meghalt érte.
Engedtessék meg, hogy ne mások ragasszanak rám címkét, miként határozom meg önmagamat, családomat és a szülőföldemen élő többi magyar embert.
Senkinek nincs ehhez erkölcsi alapja.
Engedtessék meg, hogy ne mások ragasszanak rám címkét, miként határozom meg önmagamat, családomat és a szülőföldemen élő többi magyar embert.
Senkinek nincs ehhez erkölcsi alapja.
Közönyös Európa nyugati fele a
magyarság fájdalma iránt?
Igaz.
Mert nem az ő ügye.
Trianon, és a csonkolás bizony az volt.
Az ő ügyüket, vagyis pontosabban fogalmazva -
az ő érdeküket szolgálta. Én nem szeretnék elméletekbe bocsátkozni, kinek- vagy
minek volt még a jól fölfogott indítéka, hogy a világtörténelem egyik
leggyalázatosabb diktátumát pont velünk írassák alá. Egyben viszont nagyon
biztos vagyok: lesz még böjtje annak, ahogy most a "művelt" nyugat
packázik velünk, átnéz rajtunk és a magyar önrendelkezés kérdésével még
elméleti szinten sem hajlandó foglalkozni.
Persze, nem én fenyegetem őket, hanem az a
rövidlátó, gátlástalan, és mohó gyarmatosító ésszel átitatott politikai
végzetük teljesedik be majd rajtuk, ami az elmúlt százötven, vagy a jóég tudja
hány évüket végigkísérte.
A hódító lelkiismerete ugyanis mindig rossz. A
ruhatárból ellopott kiskabát sosem ad olyan meleget, mintha eredendően a miénk
lett volna, ha mi dolgoztunk volna meg érte.
Majd óbégatnak, amikor Afrika, meg az a sok
ázsiai fajta egyszer az asztalra csap, és Brüsszelben csak úgy, mint Párizsban,
Londonban vagy másutt, a mások zsírján meggazdagodott rablótanyákon a jogaikat
kezdik követelni.
Mert akkorra többen lesznek. Szülnek,
családjukért fognak élni, lesz hitük, ami által erősebbek és még erőszakosabbak
lesznek. És talán majd a nyugati jólét fehér polgára is megtanulja, mi az,
amikor saját hazájában másodrangúként kezdik kezelni, hátra küldik a sorban, és
fényes nappal az anyanyelve, a szokásai miatt folyton retorziókra kell majd számítania.
Mert itt tart most a határon túli
magyarság zöme.
Mindehhez csak annyit tehetek hozzá: ha kicsit is tudnánk
tanulni a történelmi hibáinkból, ha a kesergés, ökölrázás helyett föl tudnánk
mutatni azt a hitet, vállalást, erőt, emberséget, amit még a dédszüleink, vagy
azok szülei, ősei magukra nézve kötelezően vallottak - nos akkor gyógyíthatóak
lennének a sebek, mert az igazságunkat nehezen lehet elvitatni. De ehhez
jellembeli, emberi minőségben a többiek fölé kéne emelkednünk.
Majd ha jobbak leszünk a Deákné vásznánál, ha nem mondható ránk, hogy mi is csak egy híján húsz vagyunk, a sok tizenkilenc között – akkor talán remélhetünk.
Így még egy ideig marad a fájdalom, és a hiány leltára.
Hogy az utánunk jövőknek sikerül-e fölülemelkedniük magukon, az bizony nem kis mértékben rajtunk múlik. Félek, nem mutatunk nekik jó példát.
Majd ha jobbak leszünk a Deákné vásznánál, ha nem mondható ránk, hogy mi is csak egy híján húsz vagyunk, a sok tizenkilenc között – akkor talán remélhetünk.
Így még egy ideig marad a fájdalom, és a hiány leltára.
Hogy az utánunk jövőknek sikerül-e fölülemelkedniük magukon, az bizony nem kis mértékben rajtunk múlik. Félek, nem mutatunk nekik jó példát.
Mindazonáltal az élet akkor sem áll meg.
Kell, hogy egyszer, valahára legyen történelmi igazságtétel.
Kell, hogy egyszer, valahára legyen történelmi igazságtétel.
De ha az
netán el is marad: az isteni akkor sem fog.
Pósa Károly
3 megjegyzés:
Kedves Barátom! Nekünk magyaroknak örökösen az a bajunk, hogy panaszkodunk, siránkozunk és valamilyen "régi szép időket" vissza vágyunk, amelyek mellesleg a maguk idejében sem voltak szépek az akkor élőknek.
Néhány éve behatóan tanulmányozom az I. v.háború történetét, ezen belül a magyar vonatkozásait. Számomra visszataszító a korabeli Magyarország és a közvélemény hozzáállása a háborút megelőző időkhöz (napokhoz).
A magyarok megfeledkeztek arról a császárról, aki fiatalon elverte rajtuk a szabadságharcos vágyakat és megfosztotta őket az önállóságuktól. 1914 július elején zeneszóval hirdették, hogy "Éljen a háború", ostoba utcai dalt énekeltek "Megállj kutya Szerbia..." és átszellemülve szavalták a "Ferenc Jóska azt izente..." stb.
Nem kellett hozzá sok idő, hogy ráébredjenek, a kutya Szerbia kutya módon védekezik és diverzáns harcot folytat. A magyarnak egykettőre elege lett a háborúból, azonban visszaút nem volt. Harcolt a hazáért a hazájától messze, a császára érdekében.
Minden nem magyart mélységesen lenézett és magyarosítani akart. Ez a nem magyarok nagy részének nem tetszett, amint az sem, hogy háborúba küldik a saját fajtája ellen. (Lásd szerbek, románok, ruszinok stb.)
Magyarországot fájdalmasan és csúnyául megbüntették, amiért nem volt esze kívül maradnia az őt nem érintő háborús eseményekből. Ezt a hibát húsz évvel később újra elkövette. Mindezek után már nem kell csodálkoznunk, hogy oda juttattak bennünket, ahol most vagyunk.
Húsz évvel ezelőtt Ulcinjban koszovói albánokkal beszélgettem, akik azt mondták "önálló nemzet leszünk, mert a népszaporulattal minden nem albánt kiszorítunk". Ez bekövetkezett.
A mi népszaporulatunkkal mindenkit beengedünk, mert magunk fogyasztjuk el magunkat és kiveszünk, mint az avarok. Nincs visszaút. Hibát hibára halmozva, önmagunk ellenségeivé váltunk, a széthúzásunk közismert és szomszédaink erre ügyesen rájátszanak. Mi pedig hagyjuk magunkat.
1920 után talán még adatott volna lehetőség a "Mindent visszára", de ezt 1938-tól kezdődően folyamatosan elkúrtuk, hogy 1941-et ne is említsem. Míg 1918-ban szerencsénk volt és nem bántottak, de 1944 őszén már drága árat kellett fizetnünk a határok tologatása és a mindig rossz félhez való odaszegődésért.
Én nem a Trianont siratom, hanem a folyamatos elvándorlást, a fehér halált és a maroknyi magyarság erőteljes magyar(!) megosztását. Harminc év múlva - amit Isten kegyelméből én nem élek meg - megnézhetik magukat a maradék utódok. Ők már nem is törődnek trianonokkal, don-kanyarokkal és 90-es évek háborúival. Maradnak a nagybirtokosok, gyárosok, akiknek teljesen mindegy, hogy (maradék) magyarok fognak-e náluk dolgozni, vagy kurdok, afgánok, esetleg délszlávok, akik a bölcsőjüket elhagyva, felvándorolnak ide. Mert őket is valakik kiszorítják, mint minket.
Kedves Barátom!
Bár dunsztom sincs kit takar az Androméda nicknév, sejtem hogy ismerhetjük egymást, ha már a megtisztelő barátom megszólítással illettek(-illettél?). De hát nem is a név a fontos, hanem a személyes vélemény(ed?), amivel – hadd szögezzem le gyorsan – majdnem mindenben egyetértek. Az általam is vállalható meglátásokat éppen ezért ide se írom. Fönt kiböngészhetőek. Jó, hogy vannak, jó hogy kiegészítik a tavalyelőtt ezidőtájt megfogalmazott gondolataimat.
Bevallom, az első Nagy Háborús ismereteim meglehetősen hézagosak, vagy inkább általánosnak mondhatóak. De úgy rémlik, az akkori magyar politikai vezetés volt az egyetlen, amelyik nyíltan szembeszegült a császári akarattal és egy darabig – amíg a politikai mozgásterük engedte – nyíltan ellenezték a háborút. Tőlem nagyobb kurucot itt a környéken elég nehezen lehetne találni (de már két utcával odébb, az Első Hosszúsoron ismerek egy tőlem is nyakasabb polgártársat…), utálom a Habsburgokat mint a penészes tököskalácsot, világ életemben fikáztam őket, és persze Arad is az ő kezükhöz tapad, de… Bár az igazságot egy rövid hozzászólásban kifejteni nehéz, azért nem árt azt is figyelembe venni, hogy a kiegyezés utáni „boldog békeidők” alatt annyit fejlődött Magyarország (nem csak iparilag, hanem szám- és szellembélileg is), hogy arra talán a jó IV. Béla óta nem volt példa. Az is tény, hogy nem csak a magyar bakák lelkesedtek a háborúért, hanem mindkét oldal harcoló felei. Párizsban ugyanúgy csapkodták a tenyerüket, mint Berlinben. Ez sem vethető a szemünkre. Az is tény, mert az amúgy szerbbarátsággal nem vádolható hadtörténészek is elismerik, hogy a szerbek kemény ellenfélnek bizonyultak. De hadd legyen szabad megjegyeznem: egy kis idő után nem a honvédek tántorogtak az ellenségtől űzetve a Balatonig, hanem emezek az albán tengerpartig.
Most pedig ami egyszerűen nem igaz: a szokott mantra a nemzetiségek elnyomásáról. Kétség kívül volt az elmagyarosodásnak lehetősége. Az is való, hogy a magyar vezetés kerülve a föltűnést, ennek megadta a legjobb föltételeit. No de a tüve Istenit! Az 1868-as nemzetiségi törvény kimondja, hogy a Magyar Királyság területén élő össz nemzetiségnek a saját anyanyelvén kötelező(!) a beiskoláztatása! Engedtessék meg: hej, be szép lenne, ha 2016-ban a belgrádi kormány arra kötelezné az itteni magyar családokat, hogy magyar iskolába muszáj íratniuk a csemetéiket! Lehet, lenne Zomborban is kiselsős. Ugyanilyen nagyvonalúság elvárható-e például a mostani Pozsonytól, Bukaresstől?! Nonszensz, ugye? Na, ennyit a magyar elnyomásról. Aki akart, akkoriban is az maradt, ami. Aki meg nem, a svábok, zsidók, tótok, délszlávok ezrei identitást választottak, mert a könnyebb érvényesülést akarták. Ma sincs ez másképpen.
A széthúzó magyarságot illetően nagyon igazat adok a hozzászólónak. Ennek isszuk a levét épp most, és éppen itt, a déli végeken. Köszönve néhány önjelölt politikai kabócának. Nincs kétségem afelől, hamarosan elhalkul majd a zsizsegő muzsikájuk. A tücsök koma se hegedült ingyé’…
A jelen kor legnagyobb tanulsága, és ebbe már Trianon következményei, fölismerései is vastagon közrejátszanak: nekünk 2016-ban nem a szomszédos, egykoron nyertesnek kikiáltott népekkel kell megküzdenünk. Ellenkezőleg! Velük kéne mihamarabb természetes szövetségre lépnünk. A hajdani divatjamúlt határkérdés mára szinte elhanyagolható körülmény, hisz a világ már nem az, ami száz évvel ezelőtt volt. Nagyon nem az. Az ellenség nem a szomszéd. Hanem az az erő, ami fölkúszni látszik Európa térképére.
Azt hiszem, érthető vagyok.
Mindezzel együtt megköszönöm a hozzászólás(á)t!
Kimaradt még egy cáfolandó mondat:
"Ez a nem magyarok nagy részének nem tetszett, amint az sem, hogy háborúba küldik a saját fajtája ellen. (Lásd szerbek, románok, ruszinok stb.)"
Kedves Barátom! A Nagy Háborút tanulmányozva bizonyára elkerülte a figyelmét(figyelmedet) az a dokumentált tény, hogy például a francia hadseregben nem kevés elzászi születésű német lődözött a túloldali csukaszürke egyenruhás nemzettársaira. És akkor még nem is szóltam azokról a zsidókról, akiket a belgáktól kezdve a németekig mindenütt besoroztak, és kedvükre vagy kedvük ellenére lődözhették a másikat. A háború már csak ilyen. Nem finomkodnak, nem kérik ki a véleményedet. Az adott ország polgáraként vagy hadköteles, és mielőtt szuronyrohamra vezényelnek nem töltetnek ki veled kérdőívet, kit kímélnél szívesebben, kire vagy hajlandó lőni.
Ha ezt megtagadod, statáriális bíróság elé állítanak. Reménykedhetsz, hogy finomabb kendővel kötik be a szemed, mielőtt meghallanád a sortűz dörrenését.
Nem mondom, hogy tetszik, de ez az igazság.
Megjegyzés küldése