HŐŐŐ!

- egy rendhagyó osztályfőnöki óra -

  - Jó napot gyerekek! Köszöntelek benneteket a szeptemberi tanévkezdés alkalmából! Én leszek az új tanítótok. Engedjétek meg hogy bemutatkozzam! Engem úgy hívnak, hogy Nagybetűs Élet. De ti csak szólítsatok egyszerűen Életnek, jóllehet tudom, hogy a szüleitek gyakorta inkább cifra jelzőkkel szoktak emlegetni. Sebaj! Őket is tanítottam eleget. Lehet, meghökkentek rajta, de egy viccel szeretném elkezdeni az órát. Később majd, ha megismertek, rá fogtok döbbenni arra, hogy még mennyi meglepetést tartogatok számotokra… Tehát a vicc:

A székely bácsi ül a szekéren. Egyszer csak megállnak a lovak. A bácsi jól odasóz nekik:
- Gyííí!
A lovak meg sem moccannak. A bácsi újra odacsap az ostorral:
- Gyííí!
A lovak megint nem mozdulnak. A bácsi leszáll a bakról, előremegy a rúdhoz, és észreveszi, hogy közvetlenül a lovak előtt egy óriási szakadék tátong. Erre visszamászik a bakra és így szól:
- Helyesbítek: Hőőő!

Meglehet, nem túl szerencsés az indulásotok pillanatában ez a megtorpanásról szóló és erőszakos történet. Biztos lesz olyan, aki majd nehezményezi, hogy járomba fogott jószágokkal, igénytelen parasztemberrel példázódok, aki kihasználja, sőt testileg is fenyíti a lovait. Az a förtelmes ostorozás sem európai, demokratikus módszer, ugye. Mégis, ebben a röpke mesében, mint babszemnyi kőben az egész hegy: ott van minden, amiről én most szólni akarok nektek. E tanmese ugyanis számolatlan igazságra világít rá.
Először a legfontosabb! Véssétek jól az agyatokba! Bár úgy tűnik, az út egyenesén álltok, de a szakadék észrevétlenül mindig ott leselkedik a lábatok körül! Aki bedől a látszatnak, a messziről mutogatott dolgoknak, a manipulációnak: az elveszik. Szemléld kimérten, amiről még saját tapasztalatod révén nem győződhettél meg. Ha csak a villogó képernyőn láttad, hangszórón keresztül hallottad, mások sugalmazták: a felét se hidd el! Majd ha kezeddel illetted, megláttad, kiismerted - és igen! - átérezted: akkor fogadd el! Bármi is legyen az.
Másodjára: sose becsüljétek le a tőletek másmilyeneket! Akár négy lábuk van, akár csonkák. Lehet, hogy képességeik révén sokkal különbek, mint ti azt hinni mernétek! Nincs két egyformán megélt pillanat. Nincs két egyforma ember. Látjátok gyerekek: én is milyen tarka, sokszínű vagyok! Tudok komolyan nézni rátok, és nevetve – aztán megint haraggal. Idővel majd megszokjátok...
A harmadik igazság: könnyű a bakon ücsörögni, de leesni is. Nem biztos, hogy az látja a valóságot, aki odafentről nézi, meg dirigálja a világot. Mi több! Ahogy okítani foglak benneteket, egyre-másra megértitek: mindig akad majd valaki, aki magasabb polcon van, és a kezében szorongatja a gyeplőt. Valószínűleg függő viszonyban lesztek. Az a rend, hogy húznotok kell az igát. De az értelmetek, gondolatotok révén mindig szabadok maradhattok. A szerencsésebbek - tényleg csak a legkiválóbb képességűek -, olykor diadalmaskodhatnak majd a följebb helyezkedőkön. Hisz erősebbek vagytok! Hisz ti a földön álltok! Ép lábbal, szilárdan. Amannak meg izzadó tenyerét örökké sütni fogja a gyeplőszár.
Negyedik tanulsága a történetnek, hogy a nyers erőszak sosem old meg semmit. Az értelmet pótolni nem lehet. De ha  kevés is az eszed, esetleg elboldogulhatsz, ha a kitűzött utadat becsülettel végigjárod, mindig a lábad elé nézel, és nem hagyod befolyásolni magadat, akárhogy irányítanának is másfelé. Manapság a konokság már erénynek számít, de a megátalkodottság sosem volt az. Ha így élsz, utad vége felé jó esélyed lesz rá, hogy meglásd az összefüggéseket. Sok olyannal fogtok találkozni, aki a fajkutyája hasa alján lévő csecseken kívül soha semmit nem olvasott, mégis könyvekkel hadonászik. Mások izmaikat fogják mutogatni, erőltetik majd a semmit. Ők, akik gilisztától kaptak kölcsön gerincet. Ne figyeljetek rájuk! A szívetekre hallgassatok, és nevessétek ki őket! A rátartiság álarca le fog hullani róluk.
És mivel a kezemen elfogynak az ujjaim, ötödikként tanuljátok meg, hogy időnként azért nem árt önkritikát gyakorolni. Hibátlan ember még nem született. Nem az lát, aki magasabban hordja a fejét, és rajta az orrát, hanem az, aki elöl van, és használni sem rest a szemét. Figyel kifelé, éppen olyan állhatatosan, mint befelé. Ezért mondom nektek: ne csak az út kanyarait vigyázzátok! Néha-néha pillantsatok önmagatokba is. Készítsetek leltárt! Azt hiszem, ha megfogadjátok a tanácsaimat, jól ki fogunk jönni egymással. Még az is megeshet, hogy kényeztetni foglak benneteket. Akkor majd édesnek hívtok, és felétek mindig a szebbik arcomat mutatom.
Most azt kéne mondanom, hogy hajrá gyerekek! Mint a székely bácsika: Gyííí! Ám a fölgyorsult időben sokkal hasznosabb megállítani a pillanatot, emlékezetessé tenni az első szeptemberi iskolaórát. Megjegyezni - míg veletek leszek - a csengő szavát. Ezért inkább azt kérem tőletek: Hőőő!

Meglátjátok: én leszek a legjobb tanítómesteretek.
Szeressetek hát. Jó tanulást kívánok!

Pósa Károly

Új Kanizsai Újság - vezércikk - XXI. évfolyam (716) 34.szám - Magyarkanizsa, 2014. augusztus 28.