MAGYARKANIZSA SZELLEME - PALACKBAN?

Nosztalgiázó diavetítés volt a Dobó Tihamér Képtárban. Archív fotókon a hajdani szépséget és értékeket csodálhattuk.

A közelmúltban Vácon járva azon hüledeztem, hogy majdnem minden házon, középületen emléktábla jelzi ki lakott ott, melyik híresség a szülöttje. Mennyi ikonikus váci lakos volt! 
Az ottani városvédelmet nem tegnap kezdték. A 19. század végén már javában működtek a lelkes lokálpatrióták. Ténykedésük nyomát, az értékmentést mindez idáig látni lehet. 

Kanizsai kubiskosok

Valóban megőrizték a település, az utcák, a közterek hangulatát. Mi több: munkájuk révén öntudatot plántáltak az utánuk jövő generációkba! Úgyhogy most több tízezernyi büszke váci ember hirdeti azt, hogy derék dolog lenni Visegráddal szemben, a Duna partján. Nagyon hiányzik a mi Kanizsánknak is ezafajta önérzet. Első lépésként kéne egy főépítész; aztán egy jó városrendezési-terv; még utána pedig egy civil szervezet, aki minden koron féltő gonddal arra fog törekedni, hogy ami kanizsai - az is maradjon. A jellegünk, a múltunk. Röviden: amiért érdemes és jó itt élnünk. De mivel nem mi fújjuk a passzátszelet, mert minden sorsunkat érintő kérdésben Belgrád dönt rólunk – legtöbbször a megkérdezésünk nélkül, mintha ott jobban tudnák, mi kell minekünk -, ezért a valóban hatékony városvédelem helyett kénytelenek vagyunk megmaradni a jelképes gesztusok szintjén. Féltve gyűjtjük, őrizgetjük a szülőföldünk múltjáról készült fényképeinket. A családi fotók mellett ereklyeként vigyázunk a hajdani utcarészleteket, házsorainkat, rég lepusztított középületeinket ábrázoló fotókra. Van, aki a gyűjteményét digitalizálja, és közkinccsé teszi.

Ilyen lelkes ember Szögi István – Csifusz is, akinek - immáron félezres - régi kanizsai képekből álló albumát, egy népszerű közösségi portálon bárki érdeklődő megtekintheti. Az ő példája adta az ötletet, hogy egy előadás-sorozat keretén belül beszélgessünk szülővárosunk múltjáról. Szakember-helytörténész mondja el véleményét a képekről. Mindeközben pedig idézzük fel versekkel, irodalmi betétekkel Magyarkanizsa hangulatát, szellemét. Csütörtökön este Valkay Zoltán építész kommentálásával mintegy száz válogatott fotót nézhettek meg az érdeklődők: kanizsai képeslapokat, zsánerképeket, a sokat emlegetett Koncz-hagyaték egyes elemeit, a tiszai porondokat, a népkertet fénykorában, a már letűnt kubikus-világ dokumentumképeit, csak úgy, mint az eddig sosem látott utcai pillanatfelvételeket, kordokumentumokat. Mindezt helytörténettel, épített múltunk ismertetőjével taglalva, hasznos ismeretterjesző előadás keretében. A térben és időben való utazást Pósa Károly közíró a verseivel, vonatkozó írásainak részleteit felolvasva tette meghittebbé, hangulatosabbá.

A rendezvényen felvetődött egy elképzelés. Olyan központ megalakítását kéne létrehozni, ahová bárki bevihetné régi, a közösségünkre, Kanizsára vonatkozó fényképeit, hogy azokat helyben beszkennelve-lemásolva digitális formában tárolni lehessen. Így megalakulhatna egy több ezer fotóból álló archívum, ami a világhálón rendszerzetten a nagyközönség rendelkezésére állhatna. Nem új találmányról lenne szó: Martonoson már évek óta szépen működik egy ilyen hagyományápoló egyesület. Nagyszerű modelljüket csak át kéne venni.

Mi kell mindehhez? Egy kis népszerűsítés; egy szkenner, számítógép; meg semmi más, pusztán akarat, hogy az utolsó utáni pillanatban is menteni lehessen, ami még menthető.

Az est szervezői, a kispiaci Rákóczi Szövetség és a Magyar Kanizsai Műhely pont abban bízik, hogy a kanizsaiak nosztalgiai iránti vágya nem marad meg csupán a múlt utáni sóhajtozásnál, hanem a jó szándékú kezdeményezést felkarolva tettekkel tudjuk majd igazolni - szülővárosunk szellemét nem hagyjuk palackba dugaszolva elsírni.

Rajtunk múlik ugyanis, hogy azt a bizonyos szellemet, erőt, öntudatot ki tudjuk-e szabadítani?

Pósa Károly  

     

Új Kanizsai Újság, 2014. május 22. XXI évfolyam (702) 20. szám.