Iványi Gábor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője és Beer Miklós nyugalmazott katolikus püspök a Klubrádiónak adott interjút.
Értelmesebb ember már ilyenkor felszisszen: a két elhíresült egyházfi a Klubrádió vendéglátása mellett garantáltan erős mondandót ígért.
A botrány nem maradt el. Iványi és Beer felváltva értetlenkedtek a Gellért-hegyen lévő Szabadság-szoborra kerülő köröszt miatt.
Értjük, ugye?
Két istenhívőnek, két egyházi vezetőnek a szemét zavarta egy posztamensre faragott feszület.
Nem győztem hüledezni.
Iványi lelkész úr szerint a „kormány keresztállítása” valójában a magyar népre rakott köröszt. Gondolom, saját áldozati szerepe akkor vált nyilvánvalóvá, amikor az általa létrehozott kisegyháznál a nyomozó hatóságok százmilliós tételben találtak csalásra, sikkasztásra utaló bizonyítékokat. Így értem. Kétségtelen, nehéz lehet bármely síboló mártír sorsa, egy „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folytatott nyomozásban”.
Beer püspök úr sem akarta alább adni: „Jézus is arra tanított, hogy ne az utcasarkon állva mutogassuk, mennyire vallásosak vagyunk, hanem menjünk be szobánk rejtekébe, és ott imádkozzunk. A jelképekkel óvatosan kell bánni – és ne felejtsük el, hogy a tolerancia azt is jelenti, hogy tekintettel vagyunk más gondolkodású embertársaink érzékenységére” - fuvolázta a nem eléggé nyugalmazott püspök.
Mivel a csaláshoz és sikkasztáshoz nem értek, Iványi lamentálását nem kommentálnám, minek? Krisztus tanítása mellett a lelkész úr viselt dolgai a cáfolatok minden megnyilvánulására.
Viszont Beer szenvelgéshez lenne néhány észrevételem:
Talán nem csak nekem áthallásos „az utcasarkon állva mutogatás”. Prostitúció volna egy kőkereszt vállalása?
A másik: ha csak a csukott szobák hűsében elég lenne imádkoznunk, mi végre a templomok, dómok, horribile dictu, mi szükségünk van papokra, egyebek mellett Beer püspökre, aki fél évszázadon át celebrált nyilvános szentmiséket? A templom csak arra jó, hogy Beernek onnét utalják át a havi pénzét?
És végül, „a más gondolkodású embertársaink érzékenysége” felvet néhány súlyos, megválaszolatlan kérdést: kikre gondolt a „költő”?
Ha az ateistákra, nekik eleve minden vallási jelkép, intézmény, szentély csupa-csupa fölöslegesség.
Ha a nem keresztényekre, akkor a Nyugati pályaudvar előtt hagyományosan Hanukára felállított Menórának is bántani kéne a szemünket, de biza', az enyémet nem bántja, noha katolikus vagyok.
Ha meg a másik nagy világvallás, az iszlám követőinek az érzékeny lelki világát félti a derék püspök úr, javaslom neki, a kölcsönösség elve mentén próbáljon meg odahatni, hogy Iszlámábádbán, Rijádban, vagy Dakarban tüntessék el a városok fölött magasodó muszlim kompozíciókat. Hátha az arrafelé még ki nem irtott keresztények ettől nyugodtabban alszanak majd.
Mivel a belátó megbocsátás keresztényi erény: Beer egész egyszerűen ostoba. Nincs rá más magyarázat, mikor nehezményezi a kétezer éve használt vallási jelkép elkészülését, mintha az akadályozná az erkölcsös viselkedést. Iványi viszont ravaszabb, ő aljas is. Közben mindkettőjüket minősíti, hogy ájtatos szövegekbe csomagolva habzó szájjal, gyalázkodva politizálnak.
Zárásként hadd legyek személyesebb.
Nálunk, a Dél-Alföldön évszázados szokás a körösztállítás. Utak találkozásakor, fontosabb dűlők, hidak, átjárók, utcai körösztöződések, a falvak, a települések ki- és bejáratnál rendre látható feszület. Olykor márványból, olykor homokkőből, néha csak fából faragva, de mindegyiket kalaplevéve tisztelik sok generáció óta.
Írom még egyszer: tisztelik. Mindenki. A más nyelvűek, a más felekezethez tartozóak, a szerbek, a bunyevácok, a nem hívő magyarok: mindenki.
Ez így természetes, így van rendjén.
