Perast |
Fodrozódnak a fehér gyöngyház színű habok Perast kikötőjében. A kék ég teljessége a vízen ring, amióta világ a világ, amióta a Kotori-öböl létrejött. Gleccserek alakították ki. Egykoron irdatlan szurdokban folyómeder lehetett, a földtörténet korai időszakának valamelyikében.
Két moccanatlan, tömör
óriás árnyképe sötétlik az öböl vizében: a karsztos Orjen- és a Lovćen-hegység.
Ez utóbbinak az ormán – amely egyben a Fekete Hegyek Országának legmagasabb
csúcsa is – a helyiek által tisztelt uralkodó-költő, Njegoš mauzóleuma található.
A tüdőbeteg fejedelem mindössze 37 évet élt, ám rövid földi pályája dacára XIX.
századi filozófusként, és egyházi tanítóként is beírta nevét Montenegró
nagykönyvébe. Máig jó szívvel emlegeti a népe. A szomorú pályájú herceg
síremléke fölött a kelő holdnak szerelem színűre szokott kerekedni a képe, az
éjszaka lila leplén pedig a csillagokkal versenyt ragyognak a parti városkák
fényei. Százezernyi pulzáló, parányi csillogás fönt és alant: a hegygerincek és
az épületek elmosódó kontúrjait az éj sötétje fölszívja.
Olyan, mintha az
öbölben minden este a világűr néhány emelettel lejjebb, a földszintre költözne.
Egybe ér az egész világ, nincs különbség a létezés síkjai között. Körös-körül
sugárzanak az aranypor szemcsék. Tivat sétálóutcájának kandelábereivel versenyt
csillog a Tejút égi sztrádája, és a Fiastyúk konstellációja hajnali egy óra
tájékán a megsimult tenger vizében kotlik. A mélyben neonszínű halrajok
örvénylenek, a kompot vigyázó reflektor fényére pedig csápos, zselészerű,
fenéklakó szörny bújik elő, mintha kötelessége lenne megbámulni az izzó
villanyégőt. A groteszk lény méretét nézve korántsem ijesztő: akkora, mint egy
közönséges vekni. De az áttetsző bőrének a hullahalványsága, a bőrén át látható
szerveinek pulzálása taszító. A kocsonyás szörny nem tudja, hogy a
gyengébb idegzetűek és a gyerekek félnek tőle. Mint engedelmes kutya, naponta
előbújik rejtekhelyéről, és éjfél után megy, lebegve, egész a sekély vízhez
óvatoskodik, hogy az ezer wattos fényáradatban napfürdőzhessen. Szépszámú
nézőközönsége a partról figyeli. Utálkozásomat legyőzve éjjelenként én is
meglestem a szörnyet. Kérdeztem egy helybélit, aki pincérként mellettünk hordta
az italt: az isten szerelmére, mégis, mi ez a rémséges valami? Nikola a
válaszát megtoldva sercintett egyet a tengerbe, és ugyanezen flegmával nekem
bökte: zver. Magyarul: szörny. Hát, ettől nem lettem okosabb.
Perastnak ma is hét
temploma van. A balkáni kis ország legnagyobb katolikus szentélye a város
dísze. A püspöki székhelyként is szolgáló templom Szent Nikola nevét viseli,
mert a hajósok, matrózok, halászok, vagyis az összes vízen járó ember
védőszentjének az erős hitű öböllakóknál régtől nagy az ázsiója.
A szentély mai
formájában, véglegesen 1616-ban lett kész. Fehér márványból építették. Nem is
akármilyenből: Korčula szigetéről hozták a köveket, az Adriai tenger közepéről,
ahol a híres utazó – Marco Polo – szülőháza napjainkban is látogatható.
Kőfaragó mesterek százai dolgoztak a Szent Nikola késő reneszánsz stílusú
falain, a már barokk harangtornya kifejezetten impozáns lett, 55 méter magasan
nyúlik az égbe. Giuseppe Beati, egy velencei építész tervezte. Lélekvesztő
csigalépcsőt megmászva a csúcsából szavakkal le nem írható panoráma nyílik a
Kotori-öbölre. Ez a templom volt a Tengerész Testvériség központja.
A perastiak vitézségét
az előző bejegyzésemben már említettem. Egy személyt mégis érdemes kiemelni a
sok bátor harcos közül. A perasti Matija Zmajević az orosz flotta
admirálisaként a legmagasabb rangig jutott, amit tengerész megkaphat. Egy emberhalállal végződő csetepaté miatt a
fiatal Zmajević kénytelen volt elhagyni szülővárosát. Előbb Dubrovnikba
emigrált, majd onnét az orosz nagykövet ajánló levelével I. Péter cár
szolgálatába szegődött. Hamar kitűnt a bátorságával, a svédek elleni
balti-tengeri csatákban egymás után aratta győzelmeit. Zmajević diadalainak
eredményeként Nagy Péter néhány fiatal tisztjét, vagyis bojárját a
Kotori-öbölbe, Perast városába küldte, hogy ott a legjobb szakemberektől
tengerészeti tudományokat tanuljanak. Ezt követően a mediterrán vizekről érkező
harcost ellentengernagyi rangra emelték, és az uralkodó megbízta a Don
folyó flottájának felépítésével. 1725-ben Zmajevićet az az egyedülálló
megtiszteltetés érte, hogy Nagy Péter temetésén a császár koronáját viselhette.
Az orosz uralkodó utódja, I. Katalin pedig Alekszandr Nyevszkij
renddel tüntette ki Zmajevićet, aki végül 1727-ben admirálisi rangot kapott.
A sikeres katona sosem feledkezett meg a gyökereiről: számos adománnyal
támogatta az öböl népét, és a szülővárosának fejlődését segítette mindvégig.
Katonai pompával temették el, a moszkvai Szent Ludvig katolikus templomban.
Mindez nem csupán a
régi idők csodás meséje. Erről szól a tenger. Ahogy a múltban, úgy ma is ezt jelenti az ottani élet. Az örvényeket, a szél ekéjével szántott hullámzó vad vizeket, a létezést és elmúlás tisztességét, amit csak az arra érdemesek, az igazán
tiszta szívűek képesek elviselni, és legfőképpen megérteni.
Pk