Az el- és bezártság nem valami kívülről rám erőltetett kényszer. Mindenütt tilalomfák nőttek tavaly. Azokon a fákon a járvány elleni regulák teremtek. Tavasszal, nyáron és utána egész évben úgy tűnt, mintha sosem akarna vége szakadni ezeknek az újból és újból érő keserű gyümölcsöknek. Mostanában a törvényt nem egyénre szabják, mint a zakót, hanem az influenza vírusának kényéhez mérik. Ha vannak is fizikai akadályok, karantén, kijárási tilalom, ha olykor szájzár szerű, maszknak nevezett partedlivel kiskorúsítottnak is érzem magamat – a máshonnét merítkezés szabadsága azért megmaradt. Nem csak nekem. Mindannyiunknak.
Így, fejben utazok. A már bejárt mediterrán régióban bóklászik az emlékezetem. Ott, ahol még az árnyékoknak is jellegzetes illatuk szokott lenni.
Szó mi szó – nyugtalan vagyok ilyenkor. Ha csak egy órácskára is szeretnék a montenegrói sikátorok szurdokmélyén a falnak dőlni. Ott várni megint valakire, és a Szent Tripun katedrális kora esti harangszavában a saját szívem ritmusát visszahallani. Látnám, mint egykoron az íves kapubélletekben a kuporgó macskákat, a misére iparkodó szakállas kalugyert, az égen pihés felhőcske árválkodna, és újból szerencsés lennék, mert a legbelsőbb gondolataimat a táncikáló porszemek vinnék napszállatnak, az öböl vize fölé, a semmibe. Ahogy szálldogálva, lobogva, úszva tovatűnne az a bolondozó nyár, már az a félbemaradt mondat sem zavarna többet.
Így, fejben utazok. A már bejárt mediterrán régióban bóklászik az emlékezetem. Ott, ahol még az árnyékoknak is jellegzetes illatuk szokott lenni.
Szó mi szó – nyugtalan vagyok ilyenkor. Ha csak egy órácskára is szeretnék a montenegrói sikátorok szurdokmélyén a falnak dőlni. Ott várni megint valakire, és a Szent Tripun katedrális kora esti harangszavában a saját szívem ritmusát visszahallani. Látnám, mint egykoron az íves kapubélletekben a kuporgó macskákat, a misére iparkodó szakállas kalugyert, az égen pihés felhőcske árválkodna, és újból szerencsés lennék, mert a legbelsőbb gondolataimat a táncikáló porszemek vinnék napszállatnak, az öböl vize fölé, a semmibe. Ahogy szálldogálva, lobogva, úszva tovatűnne az a bolondozó nyár, már az a félbemaradt mondat sem zavarna többet.
Pk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése