PÓSA KÁROLY: Helyem az öbölben, Đenovići

 

A lila és kék
holdfényben
messziről felismerem
a szénceruzával égre rajzolt
hegyorom sziluetteket,
tengerbe mártózó csillagokat,
a zsalugáteres ablakok kútmély,
sűrű sötétjét,
a halászhálóik érdes tapintását,
a partra sodort üres kagylóhéjak
dögszagú bűzét,
kenyér rőt kérgének illatát,
a szemfehéren a képzelet
játéka illan át,
látom folyton a cédrusok
fövenyre boruló
keskeny árnyékát. 

Valami értelmet ad annak,
hogy vagyok,
a sorsom mögé belátás képessége,
amikor egy-egy helyzetben
a jelenségek igazságtartalma
fölsejlik előttem.
És mikor a bolygó lelkem
célirányos léptekkel marsol,
a hazatalálás harangszava
egyre hangosabban
kondul meg bennem,
akkor még erősebben
hinni tudom,
hogy élni, szeretni
és szeretve lenni
nagyon jó dolog.

 

BEÜTVE ÉS KIÜTVE

 

A Bájnok...

Minap robbantotta a nyilvánosságot a hír, amit idáig csak sejteni lehetett: a legnagyobb ellenzéki párt berkeiben külföldi titkosszolgálatok ügynökei vannak “beütve”. Ezzel a kifejezéssel illetik a kémek szakzsargonában a beépített ágentot.

Ha ez nem lenne elég, hogy a gyalázat még nagyobb legyen, a Tisza Párt felső vezetésének egyik-másik alanya, név szerint Orbán Anita különösen érintett a kipattant botrányban: a tenyészkanca vigyorú, külügyi babérokra pályázó hölgyemény cimborája oknyomozó újságíróként nyomuló, mára leleplezett ügynök.

Most vegyünk egy nagy levegőt! 

Próbáljunk jóindulattal eltekinteni az összes többi disznóságtól, ami a vizes szekta messiásának vállalhatatlan személye kitermelt. Nehéz lesz, mert ahogy közeledik a voksolás dátuma, immáron napi rendszerességgel bukkannak föl szaftos balhék a párt háza tájékán, amelyek egy jobb világban egyenként is elégségesek lennének ahhoz, hogy a Tisza Párt nevű konglmerátum eltűnjön a politika küblijében.

Nem így a vizes szektánál, ahol a legelvetemültebb szimpatizánsaik tovább védik a védhetetlent, ezzel kimerítve a hazaárulás tényállását. Aki idegen érdekek szolgálatába szegődik, vagy idegen érdekeket szolgáló segítséget elfogad, az bizony alávaló hazaáruló.

Szégyen, hogy ehhez az aljas, minősíthetetlen cselekedethez több százezernyi magyarnak mondott honfitársunk lelkesen asszisztál.   

Orbán Viktor 40 éves politikai pályafutása alatt nem került ilyen botrány közelébe se! 

Peter Magyar és a kebelbarátai pedig mindössze  2 év közéleti szereplésük alatt eljutottak oda, hogy bedrogozva orgiáznak egymással és mindenféle kétes nőszemélyekkel, miközben mindenki mindent felvesz, hanganyagokkal zsarolják egymást, majd mindezt megkoronázzák azzal, hogy kémeket alkalmaznak és összejátszanak idegen titkosszolgálatokkal!

Most komolyan, ezekre egy ország iránytását, egy nép jövőjét rábízni?!

Hisz önmagukra se tudnak vigyázni! 

Arra is képtelenek, hogy a legkisebb kísértésnek ellenálljanak! 

Részegen randalírozva a diszkós macák lába között csúszkál, a nyakánál fogva dobják utcára, erőszakoskodik, telefont rabol és hajít a Dunába, a tálcán lévő "porhoz hozzá se nyúlt", pedig mai hír, ők vitték be tálcán a drogot a kuplerájba, folyton váltott lotyókat kerget, a közvetlen munkatársnőjét zaklatja ha rájön a kangörcs, utálják és félik a kampánystábjában, megvetik és lenézik azok, akik szponzorálják, akik még egy darabig fizetik az ország elleni játszmáit.

Mit tehetünk, ha már most istenkirályt játszik Peter Magyar, mert akadt egy réteg a lakosság körében, amelyik önsorsrontásában, oktondiságában, komplexusában, kicsinyességében és a miniszterelnök személye elleni tehetetlen gyűlöletében bármiben hajlandó hinni, bárkit hajlandó vezető poszton látni, akár az ország jövőjének az elveszejtése árán is. 

Már ha hagyjuk nekik. 

Nem fogjuk!

Kiütjük a beütött kompániát.  

HÁROM MAGYAR TÖRTÉNET

  

A tiszás Dollár Kinga

Nem vagyok egy kiköpött Hitetlen Tamás, de azért szeretek tapasztalatból bizonyosságot szerezni. 

Úgy tűnik, ma olyan napom van, hogy csak a saját szememmel-fülemmel megélt dolgokat veszem elő. Nem is kell híreket olvasni! A mindennapi élet a kiszámíthatatlanság pillanataiban szállítmányozza és tálcán kínálja a legvadabb történeteket. Nagy regényírók, novellisták a megmondhatói, az életből merített dolgok többségét szükségtelen a fantáziával színezni. Bizonyos jelenségek sokszor megrázóbbak, lényeget láttatóbbak a szárnyaló irodalmi képzelettől is. 

Lassan áprilist írunk, gyakorlatilag mindenütt a közelgő országgyűlési választások kimenetele a téma. 

Három rövid történetet osztok meg. Nekem tanulságosak és igazak, mert szem- és fültanúja voltam mindnek.

Csinos, jólöltözött, láthatóan jómódú egyetemista lányok beszélgetnek a trolimegállóban. Tavaszi smink, szolid ékszerek, márkás táskák, a rúzsozott szájak pedig politizálnak. Mivel a közelben állok, hallom, bár nem akarom hallani őket. Hármójuk közül a legnyurgább azt mondja, „ha nyer a Fidesz, g.cire elhúzok innen”. A folytatás szerencsémre elmarad, a másik kettő reakcióját se tudom meg soha, mert begördül a trolibusz és tényleg „elhúznak” a nagylányok, bár a Fidesz győzelem még valami két hét múlva lesz csak esedékes.

Velük himbál, zötyögtet engem is a trolibusz. Morfondírozok az utastérben szorongva, mostanában vajon hányan fogadkoznak, hogy elmenekülnek világgá, ha ismét Orbán Viktor alakíthat kormányt. 

Egy próbát megér alapon szívesen látnám, ahogy a nemzetnek kártékony elemek lelécelnek, jó messzire. Megkóstolhatnák, ugyan milyen érzés máshol megélni, más ege alatt más kenyeret enni. A saját bőrükön kitapasztalhatnák, megéri-e útilaput kötni csak azért, mert nem a nekik kedves arcok alakítanak kormányt Magyarországon. Egy csomó nevesebbnek mondott influenszer, művész kérkedik azzal, hogy összecsomagoltak, a bőröndjük útra kész, lévén ebben az országban fasizmus tombol, nincs demokrácia, hullik a barna eső és Texas után Budapesten is verik a négereket.  

Bárcsak úgy tennének, ahogy delirálnak! De sajnos ezek is csak Gerendás Pétert játszanak, fenyegetődznek folyton, hogy itt hagynak bennünket, és a végén mindig kiderül, eszük ágában sincs elereszteni Magyarországot. Pedig, ha rajtam, meg sokunkon múlna, már régen a begörbített alkarunkat ívben lengetve búcsúztatnánk őket a Keleti Pályaudvaron. 

A második eset őszintén megdöbbentett. Aki ismer, tudja, szívesen diskurálok más véleményt képviselőkkel. Meghallgatom az ellenérdekelt nézeteket vallót, amennyiben hajlandó kulturált hangnemben érvelni. Sokféle ismerősöm között akad egy idős, pártállami káder, aki anno még Kádár János közeli munkatársaként építette a szocializmust, és ma az érdemei elismerését ezredesi nyugdíja igazolja. A kivénhedt munkásőr rendületlenül hisz tovább a kommunista eszmékben. Amúgy – már csak a koránál fogva, de a végzettsége révén is – bölcs ember, érdemes odafigyelni a szavaira, ezért egy-egy pohár kézműves sör mellett meg szoktuk vele beszélni a göröngyös élet dolgait. A minap egyet fordult velem a világ, kis híján visszaköptem a sört, mikor azt mondta, egyébként ő is a Fideszre fog szavazni. A kérdő tekintetemet látva, csak annyit mondott:

  - Lehet, hogy kommunista vagyok Karcsikám, de nem hülye. Erre a tiszás gazemberre sose szavaznék.

Aztán témát váltottunk.  

A harmadik: közeli ismerőseim, egy fiatal párocska lakásvásárlás lázában ég. Egyikük kicsit nagyobb összeget örökölt, szeretnének saját otthont. Már tucatnyi helyszínen voltak, úgy fest találtak is egy megfelelő lakást, megegyeztek az eladóval, lefoglalózták. Sietniük kell, jelentette ki a fiú, mert a lakás árához Otthon Start támogatást vesznek föl, és ha április 12-e után netán nem a Fidesz nyer, akkor a Tisza Párt be fogja szántani a kedvezményes hitelkonstrukciót. 

Rákérdeztem: és ezért a Fideszre szavaztok? 

Nem. Mi Mi Hazánkosok vagyunk – hangzott a válasz... 

A JÉGHEGY SZUTYKA

 

Ráfordultunk a célegyenesre. Már három hét sem kell, és Magyarország válaszút elé áll: folytassuk-e az építkezést, megmaradjon-e a családok biztonsága, legyen-e magyar jövőnk, vagy mindezt sutba dobva önként dugjuk a fejünket a hurokba, és megengedjük, hogy a globális nagytőke, az Egyesült Európai Államok szorgalmazói, és az akasztófánkat ácsoló ukrán hóhérok kirúgják alólunk a széket.

Sokat elmond a tét nagyságáról, hogy immáron kiderült, az ellenünk induló vizes szekta a nyílt külföldi támogatása mellett idegen titkosszolgálati segítséget is kap. És itt meg is állnék az írásban, mert innét kezdve nincs mit írnom. 

Egy normális országban ennél az orbitális botránynál el is dőlne a választások kérdése. A Tisza Párt a kémbotránnyal egy időben nyüszítve, sűrű bocsánatkérésekkel szűnne meg politikai tényezőnek lenni.

Ehelyett mi történt? 

Peter Magyar haja szála csak annyiban görbült, hogy egy kamu drogteszt erejéig átruccant Bécsbe.

 

Mindeközben napi szinten annyi disznóság halmozódik föl a Tisza Párt kampányában, hogy kevésbé rendhagyó időkben a Fidesznek korteskednie se kellene: elég ha rámutatna néha a vállalhatatlan ügyek egynémelyikére. 

Mert – akinek netán eddig nem derengett, már annak is napnál világosabb – a Tisza Párt egy tőről metszett, idegen befolyás alatt álló, nemzetbiztonságilag megengedhetetlen, rettenetesen romboló politikai erő. 

Ennek tudatában úgy vélem, most kell tovább ütni a vasat, még keményebben, hogy fájjon nekik! Hogy aki idáig vakon járt, az is belássa, a Fideszre húzza majd az X-et, mert ez a tiszás banda nem Parlamentbe jutást, hanem a börtönt érdemli.

A jéghegy csúcsa a Panyi Szabolcs féle lehallgatási ügy. Valójában Peter Magyar pártja, a pártvezetés alapos okkal nevezhető hazaárulónak. Nincs ezen mit szépíteni.

Erről szól a rajzom.

 

A jéghegy alatti rész lesz érdekes! És csak remélni tudjuk, hogy a lékből előkandikáló jéghegy szutyka nem fog következmények nélkül leolvadni az áprilisi tavaszunk után.

SZERB-MAGYAR CSILLAGÁLLÁS

Magyarkanizsa föntről - ifj.Apczi jenő drónfotója

Muciológus matematika

Egy nagyon híres magyarországi szociológus hölgy – hiába gondolkodom, a neve nem jut eszembe – aki ráadásul különösen hírhedt a pártok felett álló, makulátlan, objektív nézeteiről, egy szintén függetlennek kikiáltott pár tucat fős kompániával méréseket végeztek a március 15-ei Békemeneten és a tiszás meneten is. 

Nem fogják elhinni: a kutatásaik azt eredményezték, hogy a Hősök terén megtartott tiszás gyűlés mintegy háromszorosa volt (!) a fideszes rendezvénynek.

Igen. Jól olvasták. Háromszorosa. Nem a Kossuth tér (65 ezer négyzetméter) a Hősök tere (28 ezer négyzetméter) több mint kétszerese, mint egyébként köztudott, hanem az utóbbin résztvevők száma triplázta a Békemenet tömegét. 

Értjük: feleakkora téren háromszor annyian csápoltak a vizes szektások.  

Ez a nyilvánvalóan a teret ás dimenziót váltó fizikai bravúr úgy sikerült nekik, hogy az említett kéttucatnyi lelkes aktivista 3 méteres szelfibotokkal fotózgatta a felvonulókat. Aztán olyan nagyon sok minden nem kellett a tudományos módszer léghajlító végkövetkeztetéséhez: egy turistáknak szánt, gazdagon illusztrált Budapest-térkép, és némi fejben szorzás után ki is jött a briliáns, feddhetetlen eredmény. Tádámm! 

A jelenlévő telefoncella-információk, a belügyi szervek, a rendőrségi felmérések számai, a közterület befogadó képessége, vagy a négyzetméter per főre vonatkozó egzakt felmérések persze ezt a szociológusi matematikát tételesen cáfolják, de hát régóta tudjuk, hogy a tényekkel nem kell foglalkozni, a tények csak meg szokták zavarni az elvtársakat.     

Nem tudom, ki hogy van vele, nem megbántva ezt a rettenetesen okosnak tűnő, szociológus főnénit, elnézegetve a fotóját én teljesen megértem, hogy az egész élete akörül forog, hogy akár háromméteres szelfibotokkal a kevésből mindig többet, a kicsiből meg jóval nagyobbat szeretne látni...

EU-tanázia

Ezzel a mostani EU-val nekünk már csak bajunk lesz. A döglődő ló kapálózik, vigyázzunk, föl ne rúgjon bennünket, de most már kivárjuk, míg elernyed és vége. Eltarthat még ez a haláltusa legfeljebb tíz évig, de egy ezerszáz éves államnak bliktri egy évtized. Sajnos, nekünk embereknek nagyon is számít 10 év, mert mindenünk rámehet a megbomlott agyú Brüsszel, meg a nyugati mainstream ideológiai hókuszpókuszaira, ezért az egyetlen esélyünk, ha épeszű, biztos kezű vezető irányítja az országot. Orbán Viktor meg már bizonyította, az ellenfelei is kényszeredetten elismerik, nem könnyű préda, harcos alkat. Ezért szól rólunk április 12-e! Észnél kell lennünk.

Szerb-magyar csillagállás

Anélkül, hogy a ló túlsó oldalára esnénk, nem akarván agyondicsérni Belgrádot, mégis azt kell mondjam, amióta nemzeti kormány vezeti Magyarországot a délvidéki magyaroknak a szerbekkel való viszonya óriási mértékben javult. 

Javult, de nem tökéletes. 

Hozzáteszem: sosem lesz az, ne is ámítsuk magunkat. 

Mindig létezni fog szerb nemzeti érdek, és lesz magyar nemzeti érdek is: a kettőnek lehetnek, sőt vannak átfedései, de ugyanaz sosem lesz, ahogy két édestestvér sem ugyanazt gondolja mindig, nem ugyanarra vágyik, nem ugyanúgy viselkedik, akárhogy is szeretik egymást. Ha ezt tudomásul vesszük, belátják a szerbek is, úgy van és lesz közös jövő, ahol az adódó gondok ellenére baráti viszony marad a két nép, a két politika között. 

Nem volt mindig idilli a helyzet.

Jobb ez így. Most jó a szerb-magyar csillagok együttállása.

Én megértem a szerb aggodalmakat Koszovó kapcsán. Magyar vagyok, pontosan tudom milyen az, amikor történelmi igazságtalanság ér. 

Jónak tartom a különutas, "elnemkötelezett" szerb külpolitikát is: valami hasonlót művelünk mi, magyarok is. Egyenlő távolságra Moszkvától és Washingtontól, de mindenkivel beszélő viszonyban, tisztelettel, megbízható partnerként bánva a nagyhatalmakkal, meg a tőlük kisebb, a kezünket kereső népekkel is. 

Ha ettől Brüsszel agyérgörcsöt kap, azt se bánjuk. Egy könnycseppet se morzsolnék el, ha már holnap dögkútba kerülne az EU, így, ahogy van. Pár bekezdéssel följebb írtam, ezért a tehetségtelen, korrupt bandáért nem kár. 

Ami viszont a szerbeket illeti, mi legyünk jóban velük (is), ahogy eddig: a nyakamat teszem rá, hamarosan onnét fogjuk kiváltani a Barátság kőolajvezetéket, Szerbián keresztül jön majd az orosz energia.