2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2024. június 11., kedd

KEH CSATALIN – MOMENTÁN


Hajnalban nyikordult az ajtó. Feleségének érkezésére Derg Bániel fölkönyökölt az ágyban. Keh Csatalin ilyenkor szokott végezni a munkahelyén.
A szerény, rosszul bútorozott, foszló tapétájú garzonba lépve a hullasápadt Keh Csatalin menten négykézlábra ereszkedett és az asztal alá mászott.
– Az utolsó elgurult Xanaxot tegnap este nyeltem le – vetette oda neki Bániel, mire Csatalin a régi módszert volt kénytelen alkalmazni: két karját a plafon felé lökte és beszagolt a hónaljába. El is bódult tőle menten.
– Ma este meló nélkül maradtam, kirúgott a népfelség – búgta az asszony Bániel fülébe és az összetaknyolódott tekintetéből mérhetetlen bánat áradt. Bániel nagy rutinnal eszméletlen pózba igazította az alélt Csatalint, majd fejben számvetést készített: "Gyuri bá fösvénykedik, Timi demokráCIA központja is húzódozik fizetni, nekem cigire se futja, az alapítványi tőkét is föléltük... Hm. Muszáj lesz lépni".
Elővette a telefont:
– Szia Anna! Bocs a korai zavarásért. A lelkész apádnál még megvan az a takarítónői állás?

TISZA-PÁRTI ÁRTÉR


Az egyik szemem sír, a másik nevet.
Magyar átok ül rajtam: a síró szemem mindig jobban zavar, az az elsődleges, így örülni sem tudok az elégedettégtől fényes szememnek, mert piszkál az ellenoldali kudarc tudata, sajnos.
Ambivalens érzéseim vannak tehát.
Hiába, hozzászok-tam/tunk a földcsuszamlás szerű győzelmekhez.
És bármekkora most is a nyilvánvaló diadal, árnyékot vet rá a tudat, hogy Budapesten a fő hülyét nem sikerült elzavarni a franczba.
KaróGeri újrázása – dacára a még esetlegesen pislákoló újra számlálásba vetett reményeknek, amik szerintem meddő vágyálmok, nem fordítják meg a voksolás eredményét – jobban piszkálja a csőrömet, mint Poloska Péterék szereplése.
Az a 30 százalék ugyanis gyorsan le fog apadni. Ha majd nem csak a vezető pszichopata beszél, hanem a sleppje is megszólal, hibát-hibára halmozva, hamar lehámlik róluk a tömegemberek szimpátiája. Így, sötét lóként, minden felelősség nélkül nagyokat ígérgetve, program és jövőkép híján, pusztán lózungokkal is lehetett nagyot nyerniük. Majd az érdemi munka bizonyítja mire képesek, hány kilósak...
Sokat mond, hogy egy nappal a választási siker után, hétfő este az ATV-ben még a szimpatizánsait is megdöbbentette Poloska hisztérikus lelépése. 24 óra sem kellett, és már meztelendik a Magyar "király". Ha majd lehullik a hályog, lesz fejvakarás.
És hol van még 2026 tavasza!
A Tisza formáció merész ívű sikere (igen, elismerem, pár hónap alatt az ilyen eredmény figyelemre méltó) majd annak tükrében fog valós képet adni, amikor balról is elkezdik harapni a bokájukat azok a most levitézlett pártok, akiktől Magyarék elhappolták a szavazókat: itt elsősorban Gyurcsányékra gondolok.
Utóbbi nagy spíler, én nem írnám le. Eddig szódával bánt Poloskával, de a politikai túlélése miatt Ferenc ezután a pszichopata Tiszás torkának fog esni.
És akkor a már emlegetett "borzalmas" tagságáról is érdemes szólni, mert ez is a Tisza sírba eresztő kötele lehet.
Ha majd a sokszínű kórus a sok éhes szájjal elkezd énekelni, garantáltan lesznek, akik hamisan ki fognak áriázni a pártfegyelem kottájából. A közösség – még ha politikai is – erős bizalmi alapokon kell, hogy nyugodjék.
A Fidesz sem ingyen kapta a néppártos kovászt. Évtizednyi idő kellett az összekovácsolódáshoz, erős pártapparátussal, többszöri kormányra kerüléssel, apanázzsal stb. Teszem hozzá, mindezt kormányerőként vitték véghez. Magyaréknak – folyton ellenzékben – sokkal nehezebb lesz a dolguk. A struktúra építés kemény munka. Milliónyi kihívás lesz. Már most egy csomó szerencselovag van a soraikban, és még mennyi válllhatatlan figura lesz!
A saját karrieristáikkal a következő választásokig fel fogja emészteni magát a Tisza. Ha addig Poloska idegileg egyáltalán bírja...

2024. május 16., csütörtök

FILMES NAPLÓ - 27.

 


Polgárháború (2024)

Alig vártam, hogy Hollywoodban végre ráébredjenek, egyetlen világbirodalom története sem végtelen. Babilon, Egyiptom, Róma, a mongolok, az inkák, a Harmadik Birodalom vagy a Szovjetunió: hol vannak már? 
Tudjuk, az ominózus történelmi konglomerátumokat csak nagy ritkán tiporta el valami idegen erő. Sűrűbben megesett, hogy egy többrétegű, lassú, belülről fakadó társadalmi kór emésztette fel a szuperhatalmat, a hajdani dicsőséget kikukázva, szertefoszlatva az örökkévalóságról csomózott zászlókat. Mivel ez a bolond világ a szemünk láttára rohan a vesztébe, aligha kell jóstehetség ahhoz, hogy kimondjuk: bizony, az USA állapota sem fest rózsás képet… A Szabadság szobor orcáján már rég kigyúlt az a sok ragya, a fáklyát tartó keze mind lejjebb lohad, egyre mélyebbre eresztve az alapító atyák dicsfényét. Egy amerikai polgárháborút nem szívesen néznék végig, de filmen megálmodva elég izgalmas mozis kísérletnek ígérkezett.
Vagyis, annak tűnt.
Sokkal, de sokkal többet reméltem ettől a produkciótól. Ez így kevés, mondhatni – semmi. Bármelyik "B" kategóriás posztapokaliptikus mozi látványvilága vetekszik a Polgárháborúéval. Az nem bombasztikus erőfeszítés egy filmes stáb díszleteseitől, hogy vidéki aszfaltút mellé odatolt autó roncsokat mutatnak, üres benzinkutakat, a kifosztott gyorsbüfékben meg portölcsért űz a szél – a bolond is látja, itt kérem világvége uralkodik, jesszusom, a kólagép is üres... Távolban meg füst gomolyog, kötelező érvénnyel. Csitt csak! Madárcsicsergés se hallik, borzalom... Az efféle utalásokat már láttuk, köszönjük.
De haladjunk sorjában.
A szereplőkről inkább nem mondok semmit. Ha magyarul értenének tán megsértődnének, holott nekem van jogom kikérni magamnak, amiért egy vasárnapi amatőr színjátszó társulatot voltam kénytelen végigszenvedni. Élükön a főhősnő... A nevét le se írom. Ha régen voltak emlékezetes alakításai, ezúttal nem érdemli meg, hogy megemlítsem. Az egyetlen valamire való színész megjelenésére bő órát kellett várni. Az is egy mellékszereplő volt. A pár perces karaktere és a köré rajzolt röpke jelenet keményre sikerült, a feszültség fokozása jól volt ütemezve, kiugróan jól, a cselekmény többi, ásítozós részéhez képest bravúrosan.
Szóval, a kétórányi filmidőből akadt öt valamire való percecske. Sovány eredmény.
A be-belassított – a rendező valamiért művésziesnek gondolt – szcénái zavatak, az időnkénti filmzene pedig olyan maníros, hogy attól inkább nevettem, kizökkenve a sztoriból.
Hírlik, a könyv nem rossz, amire ez a filmadaptáció íródott. Bárhogyan is van, ez nagyon gyenge lett, történet nélküli, összeütött férc. Régebben még működött egyfajta jenki önvizsgálat. Volt lélek a hetvenes évek nagy filmjeiben. Ehhez Vietnám pofonja kellett? Valószínűleg. Manapság úgy fest, hogy az újabb kori amerikaiak képtelenek elhinni, egyszer veszíteni fognak, de nagyon. Talán emiatt nem képesek hiteles filmet készíteni a borítékolható bukásukról. Túl gyönge a fantáziájuk. Mások szemében a szálkát látják. A sajátjukat piszkáló gerendát elképzelni sem bírják.10/2

 


Talpig férfi - 1. évad (2024)

A Kártyavárhoz képest ez egy matiné eresztés. Alighanem elirigyelték Kevin Spacey dicsőségét. Vagyis a hatrészes mini sorozat készítői tapinthatóan a Kártyavár széria sikerének farvizét szerették volna megúszni. Itt is van politika, de kiscsoportos szinten, már-már fájóan bugyután ábrázolva. Jobb híján a pénzügyeskedő hatalom-technikai trükkök tartották ébren az érdeklődésemet.
Faék sztori: anno már a Dallas sorozat is ezt a trombitát fújta több száz epizódon át. Egy gazdag ember a hatalom csúcsán csődközeli állapotba kerül. Ezúttal nem Jockey Ewing, hanem egy megtollasodott ingatlan spekuláns bankrottál.
Máról-holnapra egyedül marad. Se barát, se üzlettárs, se ivócimbora: egy-két hűséges szolgán kívül alig marad kapcsolata.
Hogy ne csak egy pénzes fehér családról szóljon a történet, odavarrtak mellé egy börtönös négeres sztorit, a teljes diszharmóniára fittyet hányva. Így folyton megbicsaklik a mese, mert az Egyesült Államok unalomig ismert börtönviszonyai közé kanyarodik vissza a film, holott az intrikák, a milliomosok világa százszor több érdekességet kínálna. Ilyetén nem tetszett a sorozat, de egynek elmegy.
A főszerepet játszó Jeff Daniels jó. Gondolom nem véletlen hajaz Donald Trumpra a karaktere, erősen merítettek abból is. Ellenben a fő intrikust játszó Tom Pelphray (!?) csapnivaló színész. Néha nem tudtam eldönteni, röhögjek rajta, vagy szánjam, olyan ügyetlenül formálta a szerepét. Ami ért a filmben valamit, az pár elmés mondás, aranyköpés. Néhányat kijegyzeteltem: "Egy férfi sosem küzd ugyanazzal a sárkánnyal, mert a nő mindig másmilyen." És: "A csúcson mindig jobban fúj a szél." Körülbelül ennyi. Spoilerezni nem akarok, de a vége is olyan, mint az egész sorozat – majdhogynem semmilyen. 10/5.

 

 

 

2024. április 26., péntek

Pósa Károly: ÁPRILISI FÉLÁLOM

                                                                                                                  D-nek.

Festményem

A tavasz tűvel karistol.
Április lett: igézetes az ébredésem.
Odakint örvényes ködfátyol,
levél táncol a víztócsa-mélyedésen.

Veled hajnaltájt a halk alázat él,
testünk pőre, mint a vadállatoké,
a vágy ég, 
este-reggel enni kér.
Magam miatt, meg a Te kedvedért.

Lám, így vagyunk egymás tenyerében,
hogy felszívódjék a sötétben a bánat,
sokszor láttam, sokat kértem
a fölöttem szálló madárkákat.

Pénteket írunk. Hírlik, tavasz van.
Az öbölben kinyílt egy zöld zsalus ablak,
Szent Iván keze maradt mozdulatlan.
Hangodra a sós sziklák hangot adnak.


2024. április 25., csütörtök

EHETETLEN KÜLDETÉS

 


HALÁLOS FEGYVER

A washingtoni Instutite for the Study of War arról írt elemzést, hogy az oroszok győzelme végső soron Magyarországot is veszélybe sodorhatja, ezért célszerű lenne Ukrajnát úgy felfegyverezni, hogy a haderejük a második legerősebb legyen Európában. Hátha így Kijev a jövőben kordában tudja tartani a mindenkori Moszkva harci kedvét – így okoskodnak a jenkik.
Na mármost: ha eljátszunk a gondolattal, miszerint az oroszok úgy megverik Ukrajnát, hogy közös magyar határ lesz velük, szerintem semmivel sem lesznek rosszabbak, vagy jobbak, mint a jelenlegi kijevi vezetés. Viszont attól kifejezetten fázok – a Jóisten mentsen meg tőle bennünket! –, hogy egy kiszámíthatatlan, frusztrált, szélsőségektől hemzsegő ukrán szuperhadsereg fenekedjen Magyarország szomszédságában.
Még mit nem! Értem, hogy ez az USA dédelgetett opciója, de csak akkor bólintanék rá, ha a majdani Mexikó atomrakétái San Francisco és Los Angeles felé lesznek fordítva, vagy esetleg Kuba nukleáris arzenálja a keleti part metropoliszait fogja célba venni.
Ami a jelenben minket illet: Európának volt egy nagyszerű esélye, hogy kelet felé terjesztve érdekeit az oroszokkal, majd végső soron a kínaiakkal tökélyre fejlessze. Egy versenyképes – gazdasági értelemben szuperkontinens – Euro-Ázsia jöhetett volna létre, ahol a nyugati technológiát az ókontinens szavatolja, egy olyan trión belül, ahol a partnerek soha nem akarták se a politikai, se az ideológiai, se a vallási akaratukat az európaiakra rákényszeríteni. Ez a triumvirátus lehetett volna az igazi kihívója a vízfejjé dagadt washingtoni lator államnak. Ehelyett mi történt? Az unoka bácsi európai szigetország a nevéhez méltóan angolosan távozott a brüsszeli ketrecből, az ottani majmok meg fürt banánért eladják, dobra verik Washington akarata mentén a gyermekeik jövőjét. Már ha van egyáltalán gyerekük, és nem a kutyával izélnek odahaza.
Régtől monomániásan mondom: egyetlen mentsvárunk Közép-Európa. Egy jottányit se szabad engedni a nemzeti érdekeinkből! Látom a Fidesz időnkénti hibáit. De ha a túloldalra nézek, százszor inkább ismét Orbánékra szavazok!


AVAS ÚR

Az egykori tévés Havas Henrik lett Gattyán György médiabirodalmának elnöke. A pénz nem érdekli, csak a feladat motiválja – nyilatkozta a tőle megszokott szerénységgel…
Nem irigylem én ezt az embert. Soha sincs nyugalma. Egykoron volt valami, ám a képernyő dicsősége elmúlt. Az idő tájt legalább Magyarország egyik fele ismerte, ha feltétlenül nem is rajongtak érte.
Így is jól járt. Horn Gyuláéktól kapott sarzsit. Aztán, mint tudjuk, gyorsan kiesett a csecs a szájából. Kárpótlásul hagyták nyomulni a mindent leuraló balliberális és bulvár sajtóban, mert mégiscsak egy  elkötelezett "haveri kutya" volt és maradt. Az elvtársak ezt szem előtt tartották. Aztán "az idő vasfoga elrepült felette". Manapság egyre kínosabb a szereplése, Farkasházy médiasúlyával nivellál, ami már a közeli hozzátartozóknak is szekunder szégyen. Ettől függetlenül Havas nem hagyja magát, nyüzsög tovább. Azt hiszi, megint visszajönnek a kilencvenes évek, Gyárfás helyett Gattyánra, NAP Tv-t váltva pornhub. com-ra áll majd a zászló. Az évek pedig szállnak tova, lelki megbékélés nélkül, míg végül – mint mindenki – Havas is odaér az út végére, és akkor majd széttárt kézzel álldogálhat, tanácstalanul, mi végre is pazarolta el magát ennyi marhaságra.


EHETETLEN KÜLDETÉS

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke publicisztikát írt a Die Welt oldalára, amelyben kifejtette: szégyenletesnek és abszurdnak tartja, hogy a magyar miniszterelnök a migrációs paktum ellen szavazott.
Szegény, szegény Weber…
Elképzelem, ahogy odahaza a tükör előtt grimaszokat vág, húzza össze a szemöldökét, hogy férfiasabbnak, határozottabbnak lássék, elvégre úgy indult a pályája, hogy húsz év múlva már a nyugati kisdiákok történelemkönyveinek a címlapján lesz, mondjuk alexandriai Nagy Sándor, XIV. Lajos, vagy Kolumbusz portréi mellett. De legrosszabb esetben is érettségi tételként húzzák majd matrózblúzos, térdszoknyás tinik.
Erre föl egyre inkább úgy fest, nemhogy címlap, lábjegyzet sem köthető majd Manfred Weber nevéhez. Vigaszágon anno majd egy wc-öblítő – meglehet – viseli a Weber nevet, de lássuk be, ez azért mégsem akkora dicsőség, mint a Napóleon konyak. Weber tehát dühös a világra, magára és a sarki fényre, amely a bitang Orbán Viktor kézlegyintésére nem a derék Manfred kopasz feje búbja fölé vont glóriát. Be kell érnie a fürdőszobai tükör előtt a 100-as LED égő sugarával, az örök táskahordozó tedd ki hadd hűljön szerepével, hogy emberszámba már senki nem veszi. Ráadásul az asszony is megöregedett, tragédia, egy istennek se akart soha franciázni.