Hajnalban nyikordult az ajtó. Feleségének érkezésére Derg Bániel fölkönyökölt az ágyban. Keh Csatalin ilyenkor szokott végezni a munkahelyén.
A szerény, rosszul bútorozott, foszló tapétájú garzonba lépve a hullasápadt Keh Csatalin menten négykézlábra ereszkedett és az asztal alá mászott.
– Az utolsó elgurult Xanaxot tegnap este nyeltem le – vetette oda neki Bániel, mire Csatalin a régi módszert volt kénytelen alkalmazni: két karját a plafon felé lökte és beszagolt a hónaljába. El is bódult tőle menten.
– Ma este meló nélkül maradtam, kirúgott a népfelség – búgta az asszony Bániel fülébe és az összetaknyolódott tekintetéből mérhetetlen bánat áradt. Bániel nagy rutinnal eszméletlen pózba igazította az alélt Csatalint, majd fejben számvetést készített: "Gyuri bá fösvénykedik, Timi demokráCIA központja is húzódozik fizetni, nekem cigire se futja, az alapítványi tőkét is föléltük... Hm. Muszáj lesz lépni".
Elővette a telefont:
– Szia Anna! Bocs a korai zavarásért. A lelkész apádnál még megvan az a takarítónői állás?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése