A modern inkvizítor
Schiffer András megint posztolt egy okosat. A lényege, hogy immáron a facebook a legnagyobb könyvégetők közé került. Annyi iratot, dokumentumot, adatot tilt vagy cenzúráz, amennyit a világegyetem állása óta senkinek nem volt módja megsemmisíteni. De biz' Úristen, egyre-másra lassan azon vagyok, szurkolok Schiffernek, mihamarabb térjen vissza az aktív politizáláshoz. S bár harminc éve a Fidesz mellett állok és maradok, azt nagyon kívánom már, hogy egy új ellenzéki erő végre megjelenjék a porondon. Olyan, ami nem internacionalista, kommunista, pártállami gyökerű, hanem magyar. Magyarországi és magyar. Nem baj, ha nem konzervatív. Felőlem lehet liberális is. De olyan legyen, mint a Schiffer András: nemzeti liberális. Tehát a mai galerikkel szemben legyen hiteles, hazafias, tiszta erkölcsű és konstruktív, ha ellenzékben van, és kompromisszumkész, ha netán hatalomra fog jutni egyszer. Csak ilyen jellegű párt/pártszövetség jöhet szóba, ha valaha kormányváltásról kéne beszélnünk. Egyelőre azonban a Fidesznek nincs alternatívája.
Az év (tré)fája
Az immár európai hagyományú Év Fája versenyről kitiltották az orosz jelöltet. Igen. Egy fát. Nem tudni, mit gondol most ez a fa. Biztos van véleménye Európáról, a demokráciáról, a kollektív bűnösségről és általában a politikai játszmákról. Sajnálom ezt a szegény fát. Miért van olyan érzésem, hogy az Év Fája verseny sem különb az Eurovíziótól, meg a szépségversenyektől, ahol mostanában rendre politikai kritériumok alapján ítélik oda a díjat a győztesnek. Nem baj, hogy az Év Fája húsz éve ültetett homoktövis bokrocska, a lényege, hogy nemtelen, ami kisebb növénytani csoda. Az sem baj, hogy az európai dalverseny első helyezettje fahangú, de legalább néger és svéd. (És ha igazán nyerő, akkor ő is nemtelen.) Hovatovább a megválasztott szépségkirálynőt sem merik már követni a vécére, mert hamar kiderülne, hogy terpeszkedve a piszoárnál vastagon vizel, miközben a Bicska Maxi nótáját füfyüli, míg visszahúzza a sliccét. (Ki-ki döntse el a nemét.) Én már régen eldöntöttem. Ezekre egy nagy NEM a válasz.
Kutyakomédia
A Kutyapárt a modern kori magyar demokrácia olyan szégyenfoltja, amilyen az SZDSZ volt, majd a Momentum lett. Ne higgyünk a szemünknek: a jópofáskodás mögött kőkemény hatalmi ambíciók és most már ugyanilyen kőkemény egyéni és csoportérdekek vannak. Ami eleinte viccnek indult, és a magyar közélet állapota miatt ekkora teret kaphatott, az mára már nem csupán a tréfa kategóriájába tartozó idétlenkedés, hanem a magyar politikában való érvényesülés trójai falova, melynek a háttérben rendre feltűnnek azok a figurák, akik az összes nemzetellenes formációban fantáziát láttak. És tolják alájuk az ötleteket, a pénzt, mert a magyar szeret nevetni és különben is, a Kutyapárt mostanság a romlatlan igazmondás letéteményese, legalábbis ezt hiszi róluk az a réteg, aki mindig fogékony volt a másságra, a megkötésektől, szabályoktól mentes, valójában nagyon is beskatulyázott szabadságra. Legyünk észnél: ezek, bármilyen cukik, álarcot viselnek. Most nevet rajtuk a magyar. Utána majd sírni fog.
Kioktatnak bennünket
Én határon túli magyar vagyok. Ha nem is napi, de heti szinten eddig biztosan kaptam egy jókora ütést, odaszúrást, igaztalan vádat vagy rosszindulatú feltételezést a magyarországi ellenzék valamelyik megmondójától, mostanában egyre sűrűbben a vezető politikusaiktól is. Nem csak nekem esik rosszul az ilyesmi: minden határon túli magyar egyformán sértve érzi magát. Ha a kárpátaljai "utaztatott szavazókat" emlegetik, mi, délvidékiek is magunkra vesszük, ahogy a székelyeknek címzett belpesti kioktató hangnem is elhallatszik hozzánk, Szabadkáig. Mindazonáltal meg kell köszönjem az összes rosszat, azt az irigységgel és kicsinyességgel elegy penetráns gyűlöletet, ami a magyarországi ellenzék részéről felénk irányul. Így folyton emlékeztetnek arra, miért is nem szabadna megbízni bennük, és miért kell a Fideszre leadott voksaink révén – ahogy eddig, úgy most is – elzavarni a redves picsába ezt a balos-liberális vagy éppen fasiszta, de mindenképpen hazátlan kompániát.