A SZERB McMURPHY

A Vigadó

Muppetek

A svéd kormányfő, aki nemrégiben még országa NATO-tagságáért rimánkodott Budapesten, valamelyik nap azt mondta, hogy magyar kollégája – Orbán Viktor – valószínűleg azért járt Tbilisziben, mert az volt Oroszország érdeke. Magyarán lebérencezte a magyar kormányfőt. Történt ugyanis, hogy Georgiában őrjöng az ellenzék, mert valamelyik közvéleménykutató tizen plusz százalékos ellenzéki előnyt jelzett és mégis óriási bukta lett belőle. Volt már ilyen vágyvezérelt diagram – a magyar választáok előtt is „zárult az olló”. Aztán lett kétharmad ide, amott meg nagy csönd. Most a Poloskának a Tisza formációját mérik fényesen, a kerek eszűbbeknek meg ilyenkor déja vu érzésük lesz. De ez legyen a magyar ellenzék gondja-baja.

Tehát a svéd politika durván nekiment a magyarnak.

Erre – nagyon helyesen! – bekérették a budapesti svéd konzult.

Előtte így járt a horvát, meg a német külügyi képviselet politikusa is, igaz, más-más miatt, de a közös nevezőt mégiscsak a politikai kultúrán és a jó ízlésen túlmutató megnyilvánulásaik jelentették.

Csuklóztatnák a magyar kormányt.

A horvátok azért, mert a külügyérüknek csípi a szemét a másik platformon lévő horvát elnök magyarok iránti szimpátiája. A németek meg azért, mert azt hiszik, bokacsattogtatva gazsulál a Mercedes szalagsoruk előtt minden közép-európai politikus, csak kicsit egzecíroztatni kell őket, és menten fölmondják az „über alles” szövegét.

Néha azért nem így van.

Ebbe az aktuális fegyelmező sorba álltak most be a jófej skandinávok, tátott szájjal abba a bizonyos erdőbe kirándulván.

Én azért Szijjártó helyében kétszer is meggondolnám, kivel keménykedek, kit rendelek raportra. Most például a valaha legrettegettebb pornókészítő nemzet külügyérét állítottuk a szőnyeg szélére, mikor ő a térdepeléshez szokott.

Mindazonáltal nagyon szimpatikus a svéd nép: a múltkor még a sliccünk előtt esküdöztek a NATO-csatlakozásukért, vasárnap szoptak-nyaltak érte, hogy hétfőn reggel már Stockhomból mutogassanak lóizét Magyarország irányába.

Körülbelül egy évezreden át, míg ittak, azaz szeszben konzerválták és alkoholizmusban tengették sötét történelmi napjaikat nem volt velük semmi gond. A zord északon veszekedtek a zuzmókért és egymás rénszarvas csordáját lopkodták. De mióta Svédisztán ilyen mintademokrácia, arab, albán kalifátus, IKEA-platón egy bábu királlyal, azóta példát akarnak statuálni, mert germánabbnak akarnak látszani a németeknél. (Ez már a világháborúban a Piktornak sem jött be.)

Azért megértjük a halpikkelyes viking fajtájukat. Meglehet, most nem büdös bőrökbe öltözve, fókazsíros pofával koncolják fel a nekik nem tetszőket, hanem Marx elvtársiasan okoskodnak, de így sem az ő seggükből világít az északi fény.

Egy hosszabb írásom témája lesz, kifejtem majd a párhuzamot, de már jelzem előre: régtől foglalkoztat az a korszakos meglátásom, hogy amilyen egy nép konyhája, olyan a politikája.

Jelen esetben igazol a Muppet show svédszakácsának figurája is: a svéd ételek ötlettelenek, hosszú távon ehetetlenek és a konyhafőnökeik mind kergék. Akárcsak a politikájuk.

A szerb McMurphy

Szintén minapi mínuszos hír, hogy az Európai Unió tagjává válhat Szerbia.

Elég volt Vucsitynak belengetnia a BRICS-tagságot, máris összerosálták magukat Brüsszelben.

Jaj, édes szerb kiskomáim! Nehogy beszippantson benneteket az ánusz gyűrű szájú sváb cafat! Kell itt mellettünk egy kis normalitás, ljubim Vam majku!

Komolyra fordítva: eddig a komplett Nyugat-Balkánt csicskáztatták, halogattak, hitegették őket, most meg Brüsszelben fölébredtek, hogy Belgrád hovatovább kis-Moszkvának tekinthető, már az átlag szerb választók zöme is tojik az EU eszement vezetésére, és a nyugati "demokratikus kívánalmakra", helyette érdemesebb Kínával bizniszelni, mert a sárgák féláron adják a beruházásaikat, ráadásul nem pofáznak bele a szerb belpolitikába, ahogy azt Weber és Ursula teszi, tenné. Mindazonáltal a szerb politika évszázadokon át Bizánc hordóiban érlelődött, Vucsity is nagy spíler. Szerintem simán elbábozza a germán Főnéninek a strici jófiút, kihozza a kapcsolatból a legtöbbet, és utána ejti a Szőke Cziklont.

Fogunk mi még a hoppon maradt nyanyán röhögni.

NEO A MARXIZMUSBAN

 

Rajzos kommentárom

Neo

Széthullóban az EU, írja a Die Zeit. „Közösen immár nem megy”, az Unió egyre megosztottabb a migráció kérdésében – mutat rá a lap. Úgy tűnik, óraátállítás volt tőlünk nyugatabbra is. Ideje elővenni az általános iskolás történelemkönyveket.
Szovjetunió – Jugoszlávia – Európai Unió.
Nagyjából fél évszázad mindig elég, hogy bebizonyuljon, amit a normalitás a kezdetektől tudott: az összes gyökértelen eszmétől vezérelt konglomerátum egy kudarcos kísérlet csupán, eleve halott dolog. Ilyen volt a kommunizmus régen Moszkvában, a közelmúltban a kommunizmus-sovinizmus elegye Belgrádban, és most ilyen a neokommunizmus Brüsszelben is.
Ez persze sovány vigasz azoknak, akik a kezdetektől látták az igazságot, és most végignézhetik, amint lassan a sokaság is ráébred arra, hogy az EU-ban az ígért gazdasági együttműködés helyett légből kapott, életidegen ideológiai béklyókba kényszerítik a tagságot.

"Budapest, Budapest, te csodás"

Sokadszorra mérte egy intézet a budapesti hajléktalan mizériát. (Statisztikák készítésében verhetetlen a fővárosi vezetés. A megoldások tekintetében viszont mindig nagy a csönd.)

Most a pesti elitnek kedves grafikonok is igazolják, nagy a baj, és egyre fokozódik.

A belváros már nem csak kezd egy lepratelepre hasonlítani, hanem azzá vált. Húgycsíkokat kerülgetve lehet elóvatoskodni a Keleti környékén, tegnap konkrétan emberi ürüléket kellett kikerülni, még a szaros papír is ott volt mellette, tehát nem valami ötven kilós házi kedvenc rakta oda – bár a kutyások is tudnak mocskot hagyni maguk után. A VII. és VIII. kerületben gyakorlatilag lehetetlen utcai automatából konfliktusmentesen pénzt felvenni: háromból két esetben biztos, hogy odanyomakodik mellénk valaki, majd kunyerálni, zaklatni kezd. Az Erzsébet királyné aluljárójában hónapok óta tanyázik egy részeges, drogos galeri, a gyerekeket, vakokat, gyengén látókat pont úgy molesztálják, mint a közeli intézetükbe járó mozgássérülteket. A járókelő nők meg szaporázzák a léptüket, iparkodnak odébb, rendre kapják a beszólásokat.

Piszkos paplannal kibélelt kirakatok alá vackolnak, utcán isznak, veszekszenek, bokrokba guggolva, vagy kiszögellésnél végzik dolgukat. A zömük épkézláb. Csak dolgozni nem akarnak, várják a sajnálatot. Szemernyi részvét sincs bennem irántuk. Nem érdemlik meg.

Alacsony Áron

„Az egyetlen alternatíva Magyar Péter” – mondta Molnár Áron, alias "noÁr", majd élő adásban rácsapott a férfi műsorvezető fenekére.

És ez egy felkapott magyar színész...

Sinkovits, Kibédi, Latinovits: megkövetem Önöket, én szégyellem magam.

Poloska

A tévészékháznál végül elmaradt a beharangozott Armageddon. Érdeklődés hiányában kifújt a revolúció. Nem lett politikai földcsuszamlás. Semmi sem úgy ment, ahogy azt előre megjósolták. Befuccsoltak a szervezők.
Botrány viszont akadt.  

Az ellenzéki tüntetés mélypontja kétségkívül az volt, amikor a TISZA messiása az ATV (!?) műsorvezetőjének felrótta, hogy ezen a szent napon Szöllősi Györgyi éppen a tengeren vakációzik. Tette mindezt a Magyar Péter nevű szónok, a „tömeg” hergelésének kiskátéja szerint, a proli irigységre, kisstílűségre rájátszva, miközben tudható volt, hogy a hírbe hozott tévés a 30. házassági évfordulóját ment megünnepelni a férjével.

Szöllősi Györgyi helyében annyit tennék, hogy legközelebb élő adásban megkérdezem a faragatlan – vagy inkább aljas – Magyar Pétertől, neki mikor lesz 30 éves kapcsolata, és azt majd miképpen szeretné megünnepelni?
Lenne a stúdióban nagy herevakarászás.

FILMES NAPLÓ - 28.

Rajzom a nagy kedvencről, Mérges Balázs csendbiztosról, akit Bujtor István alakított
(Talpuk alatt fütyül a szél, 1976)

 TALPUNK ALATT SE FÜTYÜL

Egy svéd sorozatról, a Fehér falról (White Wall) lenne szó.

Kicsit sem vagyok egy kiköpött Greta Thunberg rajongó, ezért a sötétzöld, faölelgetős, visszabeszélnek az ásványok, és a delfinek a legközelebbi űrlény rokonaink vonalat elvetem. Fenntartásokkal kezdtem bele tehát a sorozatba, még valamikor júliusban. A filmes naplómba beírtam a véleményemet, és azzal a lendülettel meg is feledkeztem a szériáról: mostanáig.

Most viszont közzéteszem, lévén mindig örülök, mikor egy magyarhoz hasonló relatíve kisebb populációjú nemzet az élet bizonyos területén sikereket tud felmutatni. A svéd politika nem ilyen, de a svéd filmipar ellenpontozás gyanánt hozza a viking dicsőséget.

A történet szerint egy rejtélyes fehér falat fedeznek fel a világ legnagyobb nukleáris hulladék-lerakodójának épülő telepen, egy sarkkörhöz közeli barlangrendszer legmélyén. A sorozat az ezt követő eseményeket mutatja be. Ugyanis hamarosan kiderül, hogy a fal nem ember által ismert anyagból van. Nagy talány, százmillió évekkel ezelőtt miként ágyazódott be a sziklákba, vakarják is a fejüket a derék atomcsőszök. A lerakodóban dolgozóknak el kell dönteniük, hogy mit kezdjenek vele. Kicsit az a helyzet, mint az Űrodüsszea ikonikus jeleneténél, amikor az ember őseit lenyűgözi egy mértanilag pontos monolit felbukkanása.

Kétszeresen is tetszett ez a sorozat.

A legnagyobb nyári kánikulában néztem, piszokul jólesett a havas, svéd, sarkköri helyszínt látni. Kicsit átprogramozta, lehűtötte az agyamat.

És ezúttal sem csalódtam: a White Wall is remek szórakozást nyújtott.

Beállt a megtekintésre erősen ajánlott sorba, a többi skandináv sorozat közé, amelyek rendre színvonalasak, élvezhetőek. (Kifejezetten silány, rossz északi szériát tán még nem is láttam. A leggyengébb is minimum középszerű volt.)

Míg néztem, sokat töprengtem rajta, mi magyarok miért nem vagyunk képesek összehozni ilyen filmes mestermunkákat? Hol vannak a Szomjas Györgyök, a stílus- és mítoszteremtő produkciók, amik szétvitték a hírünket a nagyvilágba, mint a magyar operatőrök, Ragályi vagy Zsigmond, akiknek máig szépen cifrázott nagybetűs nevük van a szakma aranykönyvében. Sehol semmi. Ízetlen, politikai gusztusok szerint elkészült „filmeket” gyártanak: ez utóbbi kifejezés elég pejoratívan cseng – szándékosan használtam.

(Zárójelben: a legutóbbi ilyen aktuális „gyöngyszemről” máskor írok, mert még nem láttam a Fekete pont című kurzus erőszakolt alkotást, de amit olvastam róla, abból nyilvánvaló, mire föl készülhetett el... Ez ma Magyarország, a magyar filmgyártás? Aligha. Zárójel bezárva.)

A White Wall amúgy nem egy csilliónyi költségvetésű, kápráztató mozi. Sok jég van benne, még több hó, horizontot takaró fenyvesek, látszik a lehelet, s bár sosem jártam arrafelé, mintha oda kirándulnék, annyira jó az operatőri munka. A belső helyszínek zöme stúdió lehet, mégis észrevehetetlen a műtermi légkör, belesimul a vadregényes kinti világba.

Nem a grandiozitás az epizódok erénye, hanem az emberek lelki történései viszik a prímet. Egyén és közösség viszonya kicsiben-nagyban, családi konfliktus a munkahelyivel ötvözve, erkölcsi dilemmák, szerelem, felelősség, a kisközösség iránti aggodalom világméretű kivetülése: mind-mind bonyolítja, tarkítja a sorozat cselekményét.

Nincsenek benne húzó nevű sztárok, a svéd színészi szakma jelesei mégis dicséretesen szerepelnek. Senki sem játssza túl magát, ami sajnos a hazai filmjeinknél általános jelenség.

Krimi, sci-fi, misztika szépen összedolgozva, akkurátus tempóban, ám korántsem unalmasan, ezt kaptam, örültem neki.

Egy tüske a végére: mivel a 3. rész már eredeti nyelven van, mert a szériát feltöltő valamiért belefáradt a szinkronba (svédül meg még káromkodni sem tudok), kénytelen voltam egy horvát online filmes oldalon horvát felirattal végigkísérni a nyolc epizódot. Nem bántam meg. Ugyanott találtam még néhány magyar nyelvterületről hiányzó ígéretes filmet, sorozatot.

Ettől függetlenül 10/9.

Pósa Károly: RÉGI-ÚJ ÁLOM

Éjfél után a szelíd kék ég takarója már mélyen ölelt,
fuldokolt a holdfény, én a padomtól kissé arrébb léptem.
Köd szállt le a park platánjára, egy árny hajolt hozzám közel:
odaguggolt mellém a Csönd a tintázott árnyak ölében.

Ez az éjszaka is ezüst tejként, langyban csorogva telt el,
lehunyt szemem kóró ladikja döccent a bánáti partra.
Az a régi érzés, mintha egy hétig tartott volna kettesben
– az idő úgy nyargalt át fölöttem –, ahogy rólad álmodtam.

Ugyanaz a néma kép a Ligetben. Láttam vagy ezerszer:
folyton kutatom, a kámzsás Névtelen fekete értelmét.
Úgy sejtem, a bronz redőkbe van írva: szerethet az ember,
csak nehogy megvirradjon. Félnék tőle, ha felébrednék.