MAGYAR JÚDÁSCSÓK

 

Bár az erdő zsugorodott,
de a fák a fejszére szavaztak,
mert annak a nyele fából volt,
és azt hitték, hogy közülük való.
(török mondás)

 

Eljutottunk addig a pontig, hogy most már II. Rákóczi Ferencet is odazötyögtetik a mai kor hedonista ficsúrjai mellé. 

Cikk született az ifjúkori bűneit megvalló néhai Nagyságos Fejedelemről, aki száműzetésében megírt visszaemlékezéseiben nem átallotta fölfedni és megbánni fiatalkori tévelygéseit. 

A cikk szerzője kimazsolázta a háromszáz évvel ezelőtti szövegből a szaftosabbnak gondolt részeket, és most azzal házal. Ismerős a szándék. Mindig ezt csinálják. A szentből profánt, az igazságból hazugságot gyártanak, a világost sötétre maszatolják.

Mint egykori civil szervezetünk névadójával, eszmei vezérünkkel, Rákóczit illetően részrehajló vagyok. Nyugodt szívvel vagyok elfogult iránta.

II. Rákóczi Ferenc a magyar történelem legtisztább ikonja. Pont. Ez tény.

Emelje föl a kezét, akit suhanc korában nem a farka irányított! Kevesen lesznek, pedig minden egészséges ösztönű férfinak át kellett esnie ezen az időszakon. Nekem is, neked is. Kufircolni, bármi áron. Jó esetben megérett az eszünk, és szerelmesek lettünk egy nőbe, akinek hűséget is fogadtunk, majd családot alapítottunk, ami még szorosabbá fűzte a kapcsolatot, és már nem csak érzelmileg, hanem a közös kötelezettségből adódóan is méltók akartunk maradni a vállalásainkhoz. Mondom, jó esetben, mert balszerencsérjükre sokaknak nem sikerült fölnőniük ehhez a feladathoz, és maradtak csapodár szoknyabolondok: bármi áron - még a családjuk rovására is. Szomorú, de ezek is tények. Most az emelje föl a kezét, aki úgy az ifjúkori, mint a későbbi bűneivel őszintén számot vetett! Még kevesebben lesznek, mert önigazolásban, ürügyekben, kifogásokban verhetetlen az emberi természet, mindig megvan a magyarázat mindenre. Hát ezért is volt tiszteletre méltó a magánember Rákóczi is!

De ma azt látom, hogy a Nagyságos Fejedelem gyarlóságát ártatlan pofával tárja elénk a cikk írója, aki pont úgy csinál, mint a kuplerájba betévedő pap: álságos módon, szemét lesütve áldást igyekszik osztogatni, miközben úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a mai napon egy Magyarországnak nevezett nyilvános közegben van velünk együtt, ahol nem az az elvárandó, nem ez a tisztesség parancsa, nem az a bátorság, hogy arra mutogasson rá évszázadokra visszamenően, egy hősünknek miként feslett föl az erkölcse, hanem időben és térben közelebb lépve a valósághoz azt a keserű igazságot kéne észrevenni és ordítani teli torokból, hogy egy gátlástalan komprádorral az élen épp most gyaláznak meg mindent, ami valaha is szentnek és nagyszerűnek számított.

Az újsütetű miniszterelnöknek is tételesen föl lehetne róni minden morális kisiklását. Elég, ha csak a pénteki, Brüsszelben megejtett árulását szóvá tesszük.

Vajon mit ígért a milliárdokért cserébe?

Megmondom én. Peter Magyar pont azt ígérte, amit Hegedűs hadnagy: az egri vár kulcsát, azaz Magyarország „függetlenségéért” cserébe a „fékek és ellensúlyok rendszerét”, „átlátható demokratikus” országlást, és egy „pici szuverenitást”.

 Nix bilincs, nix börtön, nix belterjes tőzsdézés, telefon a Donauba kriminal! Ja vohl, Frau Ursula! Ja vohl Herr Weber!

Peter Magyar pont azt ígérte, amit Kádár János, Szálasi Ferenc is ígért, az ő rendszerük túlélése érdekében: a feltétel nélküli behódolást. Peter Magyar pont azt ígérte, amit Károlyi Mihály ígért a nemzetnek.

Peter Magyar a XXI. századi Orseolo Péter: a német előtt a koronájáért cserébe inkább lemond a szabad Magyarországról.

Nem dicsőség, de nagy ívű a történelmi parabola: mostanra a hazaáruló nyúlszájú gróftól eljutottunk a hazaáruló kapibara pofájú pszichopata kéjencig.

A döntésed Te vagy, Magyarország! Ezt szavaztátok meg. Ezt kaptátok. Szegény hazám!