2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2024. február 13., kedd

FILMES NAPLÓ – 24.

Sound of Freedom (2023)


Igaz történet alapján íródott film. Jim Caviezel sokadszorra bizonyítja, hogy nem lehet a hollywoodi színészek rózsaszín sablonjai közé szorítani. A privát életében is ugyanaz, mint a legtöbb szerepében. Mélyen vallásos katolikus, akinek minden filmjében megjelenik a hit kérdése, az Isten világképe, általában a transzcendencia.
Ez a szép vonalú dráma egy krimi-thriller tulajdonságaival is bír, lévén a pedofília korunk egyik legsötétebb üzelme. Noha minden normális emberi érzés lázad ellene, mégis jelen való, mi több – ahogy a filmben elhangzott – pár év alatt exponenciálisan burjánzó kóros szövevénnyé vált, sokszorosan megnőtt a pedofíliával kapcsolatos bűntények száma. Nyilván oka van ennek. A hanyatló emberi morál ezt termeli ki magából. A rothadás, a káosz, a fertő: ezek mind a talajukat vesztett társadalmak végtermékei.
A legelgondolkodtatóbb, amire az alkotók a végén rámutatnak: napjainkban, a felkent demokratikus jelenben több rabszolga van, köztük milliónyi kizsákmányolt gyermek, mint volt valaha, amikor pedig még a rabszolgaság törvényesnek számított. Ez több mint botrány. Ez látlelet rólunk, a világunkról, arról, miben élünk, mit teremtettünk. Azaz mit nem sikerült megteremtenünk. Nem csoda, ha egyes országokban – kell-e mondanom melyik irányba elhajló politikai erők – igyekeznek agyonhallgatni a filmet. Nálam 10/10 ez az alkotás. Szerintem a tavalyi év legbátrabb és legfontosabb mozija. Gyengébb idegzetűeknek viszont nem ajánlom. A mélyen felkavaró jelentek egy életre beleégnek a lelkünkbe.

A három Krisztus (2017)

Jó kis dráma. Nem egy kapkodós műfaj, aki ahhoz van szokva tíz perc után úgyis elkapcsolja.
Nekem kifejezetten tetszett, már csak Richard Gere miatt is megérte megnézni, de a többi szereplő sem kispályás színész. Az külön tetszett, hogy nem ripacskodták szét a szerepüket, pedig egy bolondokházában játszódó, elmebajost alakító színésznél elég nagy lehet a kísértés, de hála Istennek itt a visszafogott alakítás többletet hozott a történetbe, nagy-nagy tisztelet a rendezőnek. Maga a sztori nem valami eget rengetőn szenzációs, ám a lényeget így is sikerült kidomborítani. A humánum felől közelítve, meg a magánemberi álláspont révén is ügyesen lett felépítve ez a kétórányi mese, még akkor is, ha innét-onnét áthallásokat lehet felfedezni. Nem csoda, hisz egy rakás ilyesmi zsánerű kórházas, pszichiátrián zajló film volt már, nagyjából hasonló mondandóval. Ebben a filmben az a jó, hogy talán a készítői sem akartak túl nagyot markolni, megelégszenek a már százszor ismert igazságok bemutatásával és inkább hagyják, hogy az idősödő Richard Gere a hátán vigye az egekbe az alkotást. 10/7

True Detectives – A törvény nevében – 4. évad (2023)


Tiszta déja vu érzésem van: mintha a Trónok harca egyre hanyatlóbb, mind bugyutább évadjai követnék egymást.
Itt is lejtmenetben a leépülés az előző évadokhoz képest.
Az első hozta a sikert: Woody Harrelson és Matthew McConaughey zseniális kettőse magasra tette a lécet, amit a második évad triója már szépen le is vert. De még az is hagyján a harmadik évad túlontúl misztikába hajló, fajilag bepúderezett meséjéhez viszonyítva, ahol észrevehetően a fehér-fekete ellentét nyűglődése volt a vezérgondolat minden epizódban. Néha csak egy-egy beszólás, máskor meg komplett jelenetek a kisebbrendűség és a felsőbbrendűség problémáját feszegették. Mindez nyakon löttyintve egy spirituális gyilkosságnak induló ügy társadalomkritikájával. Nincs ezzel semmi baj, azaz nem lenne, csak már unalmas. Előbb kellett volna jóeNberkedni. Volt rá idejük az amerikaiaknak. És nem vagyunk naivak, most is csak a mozivásznon azok. A valóság Amerikája nem sokat változott. Egy-egy díszpinty néger a társadalmi hierarchia felsőbb polcain még nem igazít semmit a meglévő – nagyon is élő –, megkülönböztető szokásokon.
Jött a 4. évad. Azt hittem, az új, a jeges vidéken, a sarkköri Alaszkában játszódó friss eresztés felnő legalább a második széria szintjéhez. Keserűen csalódtam. Ez még emezekhez képest is csak híg lé, sajnálom. Már Jodie Foster kisasszony se a régi, hogy a többi szereplőt ne is említsem: harmatgyenge mindegyik. Egyedül ami tetszett, az a film felvezető zenéje. Billie Eilish muzsikája telitalálat. Betegesen idegborzoló, sejtelmes, a rá következő mozis tartalmat is felülmúlja. A történet olyan, amilyen. Nehezen induló, időnként kifejezetten zagyva, mintha az alkotók nem tudták volna eldönteni, hogy Kubrick klasszikus The Thing-jét vagy valamelyik skandináv thriller sorozatot utánozzák, lévén, hogy mind a Fortitude, mind a Katla simán átugorja ezt a mostani produkciót.
Kár érte.10/5