2010. október 5.
2012. október 16., kedd
2012. október 8., hétfő
Októberi történet
– Hallotta? Ma van tizenhárom éve, hogy meghalt a Kanyó Zoli.
– Mit nem mond! Dehogy halt meg! Ha meghalt volna, nem
lenne többé Barátság, Önzetlenség, Bizalom, Jó Kedély, Állhatatosság, Megértő
Szándék se. Nem gyöngyözne ugyanúgy a kövidinka a poháron; csavart dohány szaga se érezne; nem
lenne hosszú őszi beszélgetős séta a parkban; gitárakkordok meg férfikönnyek se
lennének; mellettünk
nem álmodna a Helga; hegedűhúr se pattanhatna, és a régi lányok kacagását sem hozná soha többet a tiszai szél. Elmaradnának az alkonyat színei, amibe dúdolni
olyan megnyugtató, és üres lenne annyi sok ember lelke. Magát se neveznék
Szeretetnek és én, a Jóság sem létezhetnék. Hát hogy halt volna meg, mikor mindez,
és még mi is vagyunk? Igaz-e?
– Igaz.
-y
2012. október 3., szerda
Pósa Károly: Krúdyval inni
K. Z. emlékének
Egy ideje tudom,
Van bizonyosságom.
Hártyabőrű,
Korán vénülő,
Ingatag léptű
Erdei állat az ősz.
Ha október elején látok
madarat,
Messzire szállót,
Ívelt nyakú darvakat,
Ahogy ék alakban viszik
Bácska titkát,
- Hagyva minket,
szerelmet -,
Szenvedély-kalickát,
Többnyire veszik az is,
ami itt maradt.
Mint a homály, ahogy
párolog:
S Te Krúdyval fogod a
poharat.
Ilyenkor:
Hegedűszót sír az
őszi szél.
Ég az égi kávéház,
Gesztenyék illata
száll,
Cseh Tamás gitárja kísér.
Minden mindegy már:
A jövendőnk ítélt.
Íródnak fönn a koszorús
szonettek.
Arad magyarjai mind hősök
lettek.
Ti is megdicsőültetek.
Bohém gavallérok…
Vagytok őskövületek.
Vasból lovagok.
Mert passzióból is élettel
fizettetek.
Adtatok? Adtatok.
Te és Krúdy.
Tán nyertétek egymást,
Sorsot húzó fogadós
tiketten.
Míg angyalok kara viselt
fehér viganót.
Majd flaska dőlt, csordult
félédes bor
Ott, ott, ahol omlik a
Vigadó.
Még ma is:
Éjjel, a széllel – ti
ketten –,
Avarszoknyát kergettek.
Nézd!
A két vénülő bohém rouét:
Lányok lelkén pengetik.
- Elnézi az Úr -,
Elnézi nektek a borúért.
Elnézi a derűért. És
engedi.
Most torkom rekedt, kapar
Látlak. Suttogva
mondom ki neved és Krúdyét.
Emleget még a hely is,
A folyó meg a park,
Hol lomha ívben hull
százados fákról a levél.
Néha elmerengek.
Októberben.
Bár nem tartom számon,
Meg-megkomolyodik a
kedvem.
Mert a sors latol ugyan,
De sűrűn kér.
Sűrűn kér.
Súlyos, véres vámot.
Súlyos, véres vámot.
Mostanában,
Már nem keresem Istennek
szándékát.
Csoroghat gabonám.
Tartom csöndben, a nekem
szánt vékát.
Ősz jön.
Hallom, hogy
Kettőtök az angyali sereg tapsa előtt meghajol.
Kettőtök az angyali sereg tapsa előtt meghajol.
A felhőkből zsinóros eső
hullik,
És tűnődve dől hátra a
hold.
Magyarkanizsa, 2012.
10. 03.
2012. október 2., kedd
2012. október 1., hétfő
Pósa Károly: A soha nem szálló agyagmadár
Ózsvár Péter keramikus
munkái előtt tisztelegve
Itt-itt!
Itt
rakja fészkét
A
soha nem szálló
Agyagmadár.
Csitt-csitt!
Bányából
húzza a ló.
A
vaskos torkán dúdolót.
Kemencénket
búboló
Sár
lábain házaló,
Beltenyészet-enyészet.
Láng,
láng, ispiláng.
Ősznek
keze legyint ránk.
Itt
söpör szeptember közepe!
Az
idő és a táj szerepe,
Belső
Járásunk terepe,
Nem
túl bonyolult, de összetett.
Bókolunk
a veszendőnek
Sárga,
rozsda, barna-vörös, rőt:
Hajnalon
lessük az ónos esőt.
S
ha számba vesszük, hogy lám: kész
Október
int, hogy szóhoz jusson.
Titkot
jósol, mint rossz lelkész:
Van-e
jövőm, marad-e jussom?
Vagy
végleg: Ennyi?
Mennyire
fontos embernek lenni?
De
most!
Kisdiákok
októbert írnak.
Már
nem kell a búzát aratni.
Fönt
húznak az iszap-darvak...
Menni
kell. Nem lehet maradni.
Eget
és földet összefon köd-hágcsó,
Vízfoltok
utazók kofferén.
Van
itt egy elkenődött, régen várt csók.
Meg
pár vizenyős refrén.
Lásd:
a poharat mindig ki kell inni.
Engedje
tán meg az Ég, az Úr!
Folyton
tanulunk remélni meg hinni.
Bár
kívül meg-megreped a glazúr.
Lesz-e
madár? E föld szenvedély-gyöngye,
Minek
kínját parázs érleli?
Netán
megmarad búzának göröngye,
Hogy
kalászát Jézus úr mérje ki?
Akárhogy
van: Vetkőzzél nyár!
Dolgodnak
vége. Menj.
Menjél
hát!
Magyarkanizsa, 2012.
szeptember 27.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)