Úgyis megtalállak (I Will Find You, 2026) - sorozat -
Mióta a rajzolás-írás-festés alkotó, de beszippantó Bermuda-háromszögéből időnként iparkodok a Nyugalom tengerére evickélni, egyre sűrűbben mozizok otthon. Rászoktam a jó sorozatokra. Fekszem, villog a képernyő. Magyar és horvát kalóz weboldalakon sorba válogatom a legújabb produkciókat, az ilyen-olyan trükkökkel összelopott filmeket.
Különösen a krimi noir műfaját kedvelem. Csiklandoz a rejtély, a sejtelmességgel elegy izgalmak szórakoztatnak, de tanulok is belőlük. Hogy kell tömören, közérthetően, ugyanakkor kellő érzéssel úgy alakítani egy történetet, hogy tucatnyi epizódon keresztül fenntartsa az érdeklődést még egy magamfajta cinikus, sokszor kétkedő nézőnél is. A skandináv filmesek ennek a mesterei. A ritmusérzéküket, a zseniális operatőreiket és az egzotikusan rideg természeti adottságaikat elegyítik: rossz nem sülhet ki belőle. Hiába ők a legjobbak, néha azért mások is fölnőnek hozzájuk. Kell egy jó forgatókönyv, egy jó rendező jó színészekkel, és hadd forogjon a kamera!
Az Úgyis megtalállak egy elég jó amerikai széria lett.
Ez is egy Harlan Coben adaptáció, ami thrillerben ugyanazt sejteti, mint Stephen Kingnek a horror munkássága: a legrosszabb is minimum középszerűvé sikeredik a többi ilyen jellegű opus mellett. Ezért a szerzői név kötelez alapon fogtam bele a sorozatba. Lám, nagyon jól tettem! Megéri. Nem mintha valami meglepően új, formabontó, zseniális meseszövés tanúja lennék: erről szó sincs. Többnyire a régi fordulatokkal operál a széria, nem tolják túl sem az idegborzolást, sem az adrenalint, sem a nyálas érzelmeket, noha ez utóbbit időnként a hülye amerikás filmzene szeretné feltupírozni, de szerencsére csak halkan, alájátszásként, és így elmegy.
Meggyőződéssel vallom, egy angol vagy francia, esetleg spanyol, tehát mindenképpen európai filmes stáb ettől sokkal többet kihozott volna a leírt anyagból, ám nem akarok telhetetlen lenni. Ismerve az amerikai tempót, már ez is dicséretes teljesítmény, hogy ennyit, és ilyet dobtak össze Harlan Coben fantázia világából. Sam Worthington és a többiek ezért nem kapnak Oscart, a bűnügyi rejtélyek szövevénye folytán mégis érdekes és fordulatos minden epizód. A 3. résznél tartok. Öreg filmbuzi révén már sejteni vélem, ki a fő gonosz, de nem akarom lebuktatni. (Az amerikaiak mániája, hogy a mumust is rendre egy ismertebb színésszel játszatják el, tehát ha mellékszereplőként valamelyik folytatásban színtelen-szagtalan karakterként föl is bukkan egy nagynevű aktor, holtbiztosak lehetünk benne, a végén ő fogja elvinni a balhét.) A történet faék: egy rendes pasasra rásütik a gyereke meggyilkolását. Életfogytiglanra ítélik, majd évek múlva, a börtönben rohadva lát egy pár nappal korábbi fotót, amelyen felismeri a halottnak hitt kisfiát. Az új fejleményekkel az új reményei is fellángolnak. Kiszabadul, lihegnek a nyomába kövér néger ügynökök sovány néger ügynök lányaikkal, de hasztalan, az Avataros fickó kisiklik karmaikból. Mindenáron be akarja bizonyítani az ártatlanságát, hogy a gyermeke életben van. Jó szórakozást hozzá! 10/8
Közönséges kémek (Legends, 2026) - sorozat -
Ezt nevezem sorozatnak! Csakis szuperlatívuszokban beszélhetek róla!
Hab a tortán, igaz történet alapján fésülték össze a sztorit.
Ami fenemód megragadott, hogy hiteles a ’90-esévek elején játszó miliő, hogy az utolsó parókáig érezni a negyven évvel ezelőtti hangulatot, lett légyen szó akkori autómárkáról, dohányzási szokásról, vagy televíziós estékről. Párás szemmel nosztalgiázunk: a féltéglányi mobilok korában luxus volt a maroktelefon, gyereknek nem is járt, mégis felnőtt internet nélkül egy értelmes generáció. Mindennek a tetejébe, puszta gyönyörként a sorozat zenéjét is zömmel a hajdani pop slágerek adják! Jólesett hallani a régi diszkós meg rock legendákat.
A széria a brit filmvilág nagyjait sorakoztatja fel. Alighanem ők is érezték, nem mindennapi kalandra kérték föl őket, szépen alakítanak. Semmi woke őrület, semmi aberrált propaganda, semmi politikai agyrém, csak a nettó, pörgő avantúra, személyes sorsokkal, családi problémákkal, nagyon emberien láttatva. Ez a sorozat az idei esztendő meglepetése nálam. Köszönet érte! Rettentően élveztem minden percét! Az epizódok kidolgozottságát az is aláhúzza, hogy nem holmi mesterkémek játszmája zajlik, hanem nagyon is kezdő, csetlő-botló embereké. A szuper képeségű ágensek ebben az esetben íróasztal mellől verbuvált vámosok. A kábítószer maffiával hétköznapi hősök, önmaguknak kihívást kereső, aktatologató bürokraták veszik föl a harcot. Slicces-gombos, vasalt nadrágos, bevásárlószatyros James Bondok meg bérből és fizetésből élő Nikiták. Olyanok, mint amilyenek mi is vagyunk.
10/10! Nem bánnám, ha lenne egyszer egy 2. évad is!
Backrooms (2026) - film -
Érteni vélem én, hogy azért ilyen beteg ez a film, mert mára az emberi elme is ennyire beteggé lett, de ha ezt akarta ábrázolni a fiatal rendező, más, jobb eszközökkel is megtehette volna, mert így elég egysíkúra, didaktikusra és sablonosra sikerült a végeredmény. A ’90-es évek elején egy anyagi és lelki csődben szenvedő bútorkereskedő az áruházának alagsorában rejtélyes labirintusra bukkan.
A színészek jók, sőt Chiwetel Ejiofor – bár sosem volt kedvencem – de kifejezetten nagyon hitelesen játszik, ám az ő szerepe se tudja feledtetni a filmrendező önmegvalósító bazsalygását. Művészfilmnek nagyon ipari, horrornak gyönge, drámának beteges, mi marad a végén? - egy szokványos pszicho-thriller szerűség, ahol az emberi elmét, a tudatalattit egy épület, egy sötét útvesztő testesíti meg, oszt’ csókolom. Ezt a metaforát már párszor használták, kivetítették.
Egyszeri megtekintés után feledhető, de aki akarja, egy alkalommal talán érdemes végignéznie. 10/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése