APENIA SICCA DOLOROSA

Festményem, illusztráció

Muzikális műagy

Félszáznál is több magyar szerző és előadó emelte fel szavát „a generatív mesterséges intelligencia kulturális hatásai” miatt. A közös kiáltvány aláírói az emberi alkotások és az alkotók védelmét igénylik a törvényhozástól. Magyarán, a dalszerzők, szövegírók attól tartanak, hogy a művi intelligencia kiszorítja őket a pályáról, hisz már ma is számos olyan előadót ismerni, akik a számítógépükön kotyvasztott zenével házalnak, sportcsarnokokat töltenek meg, és a koncertjeiken csilliárdokat keresnek. 

Ezzel együtt értem én persze, mi a bajuk a dalnokoknak.

Valahol együtt is érzek velük, de közben hadd legyen szabad megjegyeznem – konkrét nevek nélkül, mert senkit se szeretnék kiemelni – hogy az ominózus listán lévők java része tevékenyen hozzájárult az általuk most féltetté vált magyar és az egyetemes kultúra lepusztulásához, a mostani lerohasztásához.

Amúgy érintett vagyok a témában, másmilyen alkotóként, képzőművészként nekem is bezavar a mesterséges intelligencia, az hogy hovatovább a papír alapú, kézzel készített rajzokon már meghőköl a többség, egy része el sem hiszi, hogy tus a vonalazás és akvarell a festés... Ide jutottunk alig pár év alatt. 

Ez már akkor elkezdődött, mikor fényképszerkesztő programok lepték el a piacot. Húsz éve. Mára kinek kell egy jó grafika, mikor photoshoppal élethű képeket lehet szerkeszteni? Az igényesebbeket a hagyományos technika még megfogja. Ám a tömegember nem látja a lélektelen gépi, és a lélekkel teli, manuális, hagyományos alkotás közötti különbséget, csak ájuldozik, hogy amaz milyen "szép".

Ha neked is tényleg ennyire "szép", akkor gondolj bele, mi áll közelebb a szívedhez? Egy százféle gyerekdalt leharangozó, bölcső fölé rakott plüss kütyü, vagy az a dúdolt dalocska, amit utoljára édesanyádtól hallottál?

Egy Zay a zűrben

Én folyton elcsodálkozom azon, hogy ennyi pofára esés, ennyi megaláztatás, és ennyi leleplezett ostobasága után Márki-Zay Péter még mindig tényezőnek hiszi magát az országos politikában.

Nincs valaki, aki szólna neki, hogy bár régebben se volt diadalút, de mára végképp rettentő kínossá vált a közéleti szereplése?

Ha a Tisza-szekta mellett nyalatkozik meg – azért.

Ha meg a Tisza-szekta ellen nyilatkozik – azért.

Utóbbi esetben annyival jobb a helyzet, hogy mi, a normális emberek ilyenkor csak egy kávét kérünk, kényelmes székkel.

Régi és új árulók

Nálam már egy ideje a B-oldal forog, felnőttek a gyerekeim. 

Megtanultam ennyi idő alatt, mi a fontos, mi nem az. 

A politika például – bár a mindennapok tényezője maradt – mégis csak sokadlagos, elhanyagolható kérdés. Éppen ezért nem ért váratlanul a Tisza-kormány egészségügyi miniszterének minapi botrányos kijelentése, mikor megoldás híján csak annyit tudott kinyögni, hogy hasonló budapesti kórházi krízisek korábban is voltak. Mit mondjak, ügyes riposzt! A táncikáló ortopéd meg azóta is úgy gondolja, ezzel a frappáns válaszával meg is oldódott a fővárosban összeomló rendszer, a kórházak ellátási válsága meg a kapacitáshiány problémája. Csoda-e, ha sokakban undort vált ki a politika, mint szakma. 

Mikor a Hegedűs félék művelik, akkor végképp. 

(Istenem, milyen jó, hogy a jó Gárdonyi örök emléket állított az árulónak! Semmi, még a név se változik Hegedűs hadnagy óta!)

Kicsit keserű szájízzel írom le, én még áprilisban is bíztam a magyar nép józan ítélő képességében. Csalódtam, és amit most látok, mégsem tölt el kárörömmel. Lejtőn csúszik az ország, minden értékünk veszélyben, ránk gyújtották a tetőt, lángokban már a pajta, de a bent lévők zöme még mindig nem veszi észre, mekkora a baj, katasztrófa lesz a vége. 

Az sem vigasz, hogy akadnak rajtam kívül sokan, akik mindezt látják, szólnak, tennének valamit, de majdnem hiába. 

Arra viszont elégtétellel gondolok, bevallom, jóleső érzés, hogy az összes gyerekem tisztességes, jó szellemben nevelkedett, hogy szülőként eddig sem, és később sem kell úgy szégyenkeznem majd miattuk, ahogy szegény püspök apja ezt a gazember fiát szégyellené, ha még élne.

Apenia sicca dolorosa

Nem megbántva a nőket, hisz a párom, az összes lányom, az anyám és egy csomó munkatársam nő, tehát anélkül, hogy en grande, vagy ha tetszik in large ítéletet mondanék, azt az élet igazolta, hogy empatikus képességeiknél fogva (szándékosan használom a „fogva” kifejezést) a női nem zöme hajlamos beszopni a legmeredekebb hazugságokat is, ha úgy kívánja meg a helyzetük. 

Nincs ezen mit szépíteni.

A Tisza gerincét is ilyen – finoman mondva – „elhanyagolt”, szikkadt hölgyek kompániája képviseli, akik az apácaliliomfi nadrágsliccét áhítják.

És mivel ez a gátlástalan elmeháborodott tudja ezt, még rá is játszik. 

Nem hiába mondta anno, "minden nőt megkaphatna". Majdnem igaza is volt. Az övéi közül csukott szemmel is tudna választani. Csöndben megjegyzem, valószínűleg ez motiválja leginkább, mert amúgy kormányozni nem tud, emberi kapcsolatai nincsenek, ő uralkodni akar mindenek és mindenki fölött. Így most éli pünkösdi királyságát, amelyben minimum egymillió HP miatt az egész országot kedvére izélgetheti.