Mi a szerbsaláta? A szerbsaláta (srpska salata) egy friss, ropogós balkáni zöldséges egyveleg, többfajta uborkával, mindenféle hagymával és paprikával, paradicsommal, derekas fűszerezéssel. Nagyon hasonlít a közkedvelt sopszka salátához, de eredetileg nem tesznek rá sajtot.
Vasárnap, október 25-én este viszont erre a szerbsalátára jó sok sajtot raktak, a legpenészesebb, a legehetetlenebb, a legbüdösebb fajtából. Most ehhez kérik a szerb nép jó étvágyát. Tegnap választottak Szerbiában, az eredmény ismert. A több cikluson át kormányzó Szerb Haladó Párttal szemben egy olyan politikai csoportosulás győzött, amelynek nemhogy miniszterelnök-jelöltje, vezető arca sincs, de még az élvonalában lévőket is csak az tudja beazonosítani, aki legalább húsz éve követi a szerb belpolitikát, és fölismeri a hajdani pártformációkból ide-oda átugráló, folyton megújulást, demokráciát ígérgető és rendre kudarcot valló, gyanús hátterű, önjelölt prófétákat. Aztán van közöttük egy karámnyi civilnek álcázott, régtől külföldről finanszírozott ilyen-olyan aktivista. Egy a közös bennük: három ujjukat az égre bökve szerbek, viszont utána minden egyéb tekintetében homlokegyenest más eszmerendszereket képviselnek.
Egy részük Putyin arannyal rámázott képét csókolgatja, a másik felük térdre borulva nyalja az Európai Unió kilincsét, amott zöld-rózsaszín tüskefrizurás szüfrazsettek szivárványoznak, a nagyvárosi éjszakák bódult „művész” pillangói fejtik ki világmegváltó terveiket, míg a woke éttermiségiek mellett halálfejes kucsmában a hajdani csetnikvezér rajongói ordítanak. Ez az igazi szerbsaláta, a politikailag sokismeretlenes egyenlet. Mondom, cifra ez a győztes kompánia. A szerb társadalom szinte minden rétege felkéredzkedett az Egyetemisták Listájára, ahol egyedül csak egyetemistát nem lehet találni.
Nem kell hozzá különösebb tájékozottság, a vak is látja, hogy az Egyetemisták Listájának képviselői pont annyira egyetemisták, mint amennyire a francia nagyvárosok utcáit szétverő egyetemisták azok. Magyar szemmel megbízni bennük egyelőre ostobaság lenne. Sokszor kijelentettem már, hogy bár nekem Alekszandar Vucsics nem a szívem csücske, de egy megalkuvás nélküli szerb nacionalistával mindig jobban kijöttem, mint egy bújtatott szerb nacionalistával, aki megalkuvásból világpolgárnak, liberálisnak hazudja magát. Mindazonáltal aki követte a szerbiai közéletet, annak volt sejtése arról, mi következik hamarosan. Nem hetek, hónapok, hanem évek óta látszik, mekkora erők mozdultak meg, hogy meghekkeljék, befolyásolják úgy a magyar, mint a szerb választásokat.
A sorba tartozik a román, a lengyel minta is, és ne legyenek illúzióink, a csehek sem ússzák meg.
Este láttam Vucsics arcán, ahogy Orbánén is áprilisban: tudják ezt és átérzik a felelősségüket, higgadtak maradtak a vert helyzetben, pedig nyilvánvaló, hogy nem ők vesztettek, hanem bizonyos erők egyszerűen nem engedték őket nyerni. Mindenhová oroszellenes kormányt akarnak, ami a háború folytatását jelenti. Kinek az érdeke mindez? Költői kérdés.
Ami a belgrádi „őszi tavaszt”, a győzteseket illeti, erős kétségeim vannak. Szerintem még abban sem tudnak majd megegyezni, melyik ajtón menjenek be közösen a kormányalakítás tárgyalásaira. Ezt tapasztaljuk Magyarországon is. A belgrádi sem lesz különb annál a korlátolt értelmű társaságtól, amit a tiszai szél összefújt. Egyik is, másik is egy „kőprofi” csapat. Az ultrasoviniszta csetniktől a Titót máig éljenezve koszorúzó jugofilen át a faölelgető liberális éttermiségig minden van ebben a katyvaszban. Így a jövő Magyarországon meg Szerbiában is eleve idegborzoló, bizonytalansággal terhelt időket sejtet.
Rossz hír továbbá, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) eddigi hatfős parlamenti csapata megfeleződött: a belgrádi szkupstinában immáron csak három VMSZ-es politikus próbálja majd a délvidéki magyarság érdekeit képviselni. Ráadásul hamarosan újabb erőpróba vár Pásztor Bálintékra: a délvidéki magyar autonómia képviseleti szervébe is képviselőket választanak. A jelek szerint a Magyar Nemzeti Tanácsot is célba vették a VMSZ-ellenes helyi magyar formációk, akiket a bácskai-bánáti köznyelv csak az „itteni tiszásoknak” nevez. Szerencsére nem örvendenek nagy népszerűségnek. A délvidéki magyarság józanon mérlegeli a jövőjét, mifelénk egyenesen szégyen, megvetés és röhej tárgya, aki megvallja a Tisza Párt iránti szimpátiáját. Jó eséllyel tehát a VMSZ ismét többséget szerez a vajdasági magyarság parlamentjében, de úgy fest, a korábbi abszolút sikerét nem tudja megismételni. A szerbsaláta viszont a Duna–Száva torkolatánál tálalva.
Hogy a jelenleg diadalmaskodó, mindenhonnét hatalomra segített kompániából miként lesz Belgrádban egyszerre európai, egyszerre Amerika- és oroszbarát, egyszerre konzervatív és közben szabadelvű-liberális, egyszerre ortodox keresztény hitvalló és ugyanakkor ateista szerb kormány? Ezt még a Balkán Nostradamus-ángyikája, Baba Vanga jósnő sem tudná kiolvasni az odaégetett csevapcsicsás táljából. Ha netán mégis lenne megfejtés, arra kérném, küldjék el Budapestre, Magyar Péter miniszterelnöknek címezve, az Ötkert nevű bulibárba…
*Az eredeti írás a Szamizdat nevű weboldalon jelent meg, 2026. október 26-án.
