 |
| Az illusztráció egy rajzom |
Kitilthatják a pesti belváros sétálóutcáiból a segwayeket, elektromos önjárókat, riksákat és sörbuszokat.
(Aki nem tudná, a segway egy kétkerekű elektromos taliga. Áll a platóján az ember és negyvennel gurul a járdán, hangtalanul. A masina mintegy félszáz kiló, plusz a sofőr. Az még ha csak puha szénabálába rongyol bele, akkor is közel egy tonnás lesz a becsapódási ereje. Szóval, mintha két zongorát dobtak volna valakire.)
A sörbusz egy nyolc-tíztagú pedálozós társaság járműve, a tatján egy hordó csapolható sörrel. Az utasok tekernek, közben korsószám isszák a sört. Újévkor félmeztelen britek gajdoltak a Körúton, máskor csatak részeg hollandok és az eszüket megjátszó svábok, vagy magukat sváboknak képzelő osztrákok üvöltöznek róla. Akárhányszor találkoztam sörbusszal, sosem láttam józant rajta.
És a biciklisekhez is lenne pár szavam, épp kapóra jött a közúti szigorítás híre.
Rövid történet. Olyan rövid, hogy leírni több időt vesz igénybe, mint maga a tényleges esemény tartott.
Szombat délután. Két szatyorral megpakoltan, fölmálházva megyek a belváros gyalogjárdáján. Sok a sétáló, vagy a dolgára igyekvő, hullámzik a tömeg a járda aszfaltján. Gondolataimba temetkezek, kutya meleg van. Hirtelen - közvetlen mögöttem - biciklicsöngő riaszt, de úgy, hogy majd kiesik a szatyor a kezemből.
Hé! - vakkan rám a fiatalember, aki mellettem balról elcsellenve még a könyökömet is súrolja.
(Nicsak! Ez egy úriember - állapítom meg magamban, elvégre nekem is jöhetett volna, ha mérgében tényleg meg akart volna fegyelmezni. Útban voltam neki a gyalogosoknak fenntartott járdán, ráadásul hátrányban is voltam vele szemben, mert én gyalogosan baktatok, ő meg sebességes bringán szélvészként uralja a korzót. Neki van tehát igaza, lévén pár hónapja Magyarországon már demokrácia van.)
Túl a szívszélhűdéses ijedtségen még látom, amint cikázik tova az emberek között, szlalomozik ügyesen, akárha sípálya kapuit, zászlós kitűzőit kerülgetné.
Igaz, akad néha egy-egy magamfajta kuglibaba, amit elcsap az útból, de hát Istenem: neki van cicanadrágja, fluoreszkáló szerkója meg bukósisakja. Ő a fitt, a sportember, a krém kiváltságosa.
Én meg - ehol-e! - akadályozom az ő egyre kiteljesedettebb életét.
Nem is értem, minek megy utcára az, aki csak a két lábán lépegetve akar annak megmaradni, ami.
Biztos egyedi az esetem, de azért ide írtam, hátha előfordult már mással is.
Kötve hinném, hisz a biciklisek jogkövető, legendásan illedelmes magatartása országszerte köztudott.
