Ha valaki netán nem tudná: Pankotai Lili egy pünkösdi királylányságát élő ellenzéki megmondó. Olyan húsz év körülire saccolom a korát. Bízvást lehetne a lányom, de mindkettőnk nagy szerencséjére nem az. Eddig jobbára elengedtem a fülem mellett a lamentálását. Istenem, húsz éves! Húszévesen mond az ember sok hülyeséget... Legyintettem rá, bonhómiával vettem egy-egy veretesebb megállapítását. Aztán mondott egy akkorát, amitől a plafon csillárja is kilengett, és erre már muszáj volt reagálni.
Egy szélsőliberális női lapnak válaszolta: „Jelen pillanatban a magyar politikai kultúrában nem az önazonosság és a hitelesség számít szavazatleadásakor. És ez most így helyes szerintem, mert jelenleg az a kérdés, hogy leváltjuk-e Orbán Viktort vagy sem.” Elolvastam még egyszer, tán rosszul értem, de nem. Tényleg ezt és így mondja: Orbán leváltása minden morális parancsot felülír.
A „szent cél” érdekében bármi megengedett. Aha.
Figyelj, kislány!
Némi elégtétellel, de minden öröm nélkül látom, hogy ti, Pankotai Lilik, meg a kompániátok, a szabadelvű emlőn nagyra nőtt csecsemők képtelenek vagytok kikapcsolni: bármit csináltok, mindig ugyanazon jár az eszetek. Elátkoztátok magatokat, önként. Pedig az életnek örülni kell. Persze, lehet egész nap egy trágyadombot is szagolni, de akkor ne panaszkodjatok! Akit Isten szeret, annak nehéz sorsot ad. Aki pedig folyton a könnyű életet hajkurássza, a kényelmet, a biztonságot másoktól várja el, az hamar a kárhozat útján találja magát.
Az a baj Lilikém, hogy ti, vagyis a magadfajták nem járnak templomba. Nem szeretitek a csöndöt. A saját vélt nagyszerűségetek visszavetülése nélkül ki sem bírjátok egy percre sem. Aztán csodálkoztok rajta, hogy a zaj, a káosz, a kiúttalanság és a nihil megeszi a lelketeket. Azt hiszitek a Facebook-harcmodor egy lázadás, ami értelmet ad az életeteknek? Megsúgom, a lázadók nem ti vagytok, hanem azok, akik vasárnaponként a gyerekkocsit tolva, a nagyobbik gyereket kézen fogva misére mennek, majd a nagyszülőkkel a családi asztalnál ebédelnek. Ma a normalitás a lázadás. Ti meg sehol.
A hazugságok revüje
A minapi jégkorcsolyás világversenyen föllépett egy magát nőnek képzelő férfi, és korcsolyával a lábán bukdácsolva ízetlenkedett a sokaság előtt. Később azt nyilatkozta, világ életében erre vágyott, jégkirálynőként elbűvölni a közönséget. Hát, nem nagyon sikerült neki. Kiröhögték.
Ez a hír nem újdonság. Már a múltkori téli olimpia megnyitóján is bohóckodott egy félkegyelmű, mert megengedték neki.
Hol van már az a régi szép történet, amikor Knézy Jenő a térdét csapkodva, kacagva, káromkodva ámuldozott az olimpia úszó számán, ahol egy afrikai versenyző (a helyi olimpiai bizottsági elnök fiacskája) gyakorlatilag száz métert is alig bírt a víz felszínén evickélni, csaknem belefulladt a medencébe. Akkor azt hittük, mindez vicc.
Nem... Mára ez a valóság!
A nőnek felesége, a férfinak férje van a Netflix sorozatokban. Németországban állat-kuplerájok nyílnak, máshol meg kivezetik a nyelvből a női-férfi nemet, semlegesre maszatolnak. Focimeccsek előtt térdelnek, a szexuális aberrációt ünneplik. A budapesti Főprájdmester szivárványos zászlóval henceg, közben a székelyekét szégyelli kitűzni az ország fővárosában. Az ellenzék vezetője pedig egy olyan vállalhatatlan pszichopata, akiről minden épeszű tudja, hogy egy utolsó gazember, mégis tömegnyi magyarnak mondott honpolgár elalél a hazugságaitól.
Pedig a helyzet baromi egyszerű. Peter Magyar azt mondta, hogy az adókérdésekben majd a szakemberek döntenek, az lesz, amit a szakemberek mondanak. Majd a tiszás szakembereik összeültek és azt mondták, hogy legyen egy 22%-os és 30 %-os sávokkal kiegészített többsávos személyi jövedelemadó rendszer, ha ne adj' Isten ők kormányoznának, majd a Tarr Zoltán nevű elnökhelyettes, a Tisza Párt alelnöke azt mondta, hogy erről nem szabad beszélni a választásokig. „Meg kell nyerni a választásokat és utána mindent lehet”.
Ehhez nekem valójában nem kell semmit hozzáfűznöm: egy normális politikai klímában Tarr nyilatkozatával egy időben, még ugyanabban a percben azonnal véget ért volna a Tisza Párt története. Nem tudok olyan példát mondani az elmúlt évekből, évtizedekből, lehet, hogy valaki tud, én nem tudok egyet sem, nem csak Magyarországon, hanem Európában, világszerte, hogy egy párt megnyerte volna a rákövetkező évben leendő választásokat, úgy, hogy közben azt mondta, be fogjuk csapni az embereket. Mert ők valójában ezt mondták.
És mégis akad olyan, aki mindezek után beáll a szélhámosok közé.
Ez a bizonyítéka annak, hogy a pokol itt világlik az ablakunk alatt, a gyehenna tüze már az előszobánkban lobog.
Kettős bárca
Ukrajna újabb, 800 milliárd dolláros Brüsszelnek benyújtott számlája más szemmel nézve: Magyarország 2004 óta, befizetőként a közösbe, nettó 73 milliárd eurót kapott az Uniótól. Ennek az összegnek most a tizenegyszeresét (!) igényli a szőlőcsősz ruhás, amelynek az országa tíz éven keresztül gyakorlatilag Európából akar élni. És - hahó! - ezt a 800 milliárdot nem védekezésre, hanem nyugdíjakra, fizetésekre, az állam működésére kéri. Ez olyan irdatlan összeg, ami elegendő lenne 40 éven át a magyar nyugdíjakra, vagy 60 évig finanszírozhatná a magyar családtámogatási rendszert. Persze, ha a tiszás kompánia messiásán múlna, ezt is zokszó nélkül átutalnák Kijevbe, csak ne kelljen elszámolnia a Dunába dobott telefonnal, meg a belterjes tőzsdézésével.
