La ira de Dios – Isten haragja (2022)
Míg a minap egy Netflixes lélektani thrillerben nem láttam először, őszintén megmondom, eddig azt sem tudtam, hogy ez a Diego Peretti nevű kiváló argentin színész létezik. Nyomban megtetszett. Nem szép ember, és mégis van benne valami magával ragadó, delejes erő. Utánanéztem: Peretti eleinte pszichológusi pályán indult el, majd egy bő évtizednyi lélekbúvárkodás után kezdett filmekben játszani. Jól tette, hogy váltott. Van a mozi szerepekhez aurája, remek karakterszínész. Jó nagy, görbe az orra, latinos. Átható a tekintete. A mélyen ülő szemei szinte hipnotikusak, kiviláglanak a penge arcvonásokból. Kicsit hasonlít a kedvencemre, a francia Daniel Autille-re, olyan, mintha az öreg francúz aktort és a másik elaggott legendát, Al Pacinot egybe gyúrták volna. Ezzel nagyjából el is árultam az Isten haragja című film minden erényét. Tudniillik a főszereplő játékán kívül az égadta világon semmi különös élmény nem fűzhető ehhez az alkotáshoz. Lapos, sovány a cselekmény, a forgatókönyv is ötlettelen, nincs benne semmi egyedi látásmód, valami kevéske plusz, ami kiemelné az unalomig szokott thriller klisék dagonyájából. Hogy ne pocskondiázzam, elismerem, egyszer talán végig lehet nézni, hisz jobb híján – várva valami csodára – én is így cselekedtem.
Ám a végén kissé kesernyésen állapítottam meg: ez a másfél óra Mikszáth tárcái mellett sokkal értelmesebb lett volna.
Kedvcsinálónak azért röviden vázolom a film tartalmát. Stephen King óta tudott, hogy a krimi/horror írók valamilyen rejtélyes, pszichés oknál fogva mind elmebetegek. Ez – mint egy életre szóló csomag – egyben jár a híres/hírhedt írókkal. Egy ilyen bestsellereket termő, nagynevű szerzőhöz csapódik egy csinos hölgy, aki a Koster nevű alkotó gyorsírója lesz. Luciana bája egy idő múlva megszédíti az öregecskedő mestert, csak egyszer próbálkozik, nyomban kosarat is kap a menyecskétől. Hogy a történet megcsavarodjon, Luciana – a családja szelíd nyomására – bepereli az írót szexuális zaklatásért. Igazi pech: a bírósági végzést Koster idegbeteg felesége kapja kézhez, és a labilis nőnek több sem kell, olyat tesz, ami örök gyászba taszítja a híres írót, a férjet, meg az apát is. Aztán, ahogy telik az idő Luciana családtagjai is szépen hullani kezdenek, gyanúsabbnál gyanúsabb körülmények között. A nő egy újságíró segítségét kéri, mert meggyőződésévé válik, hogy a halálozások mögött Koster bosszúszomja áll. Ki nem találnák, mi a vége. Nagyjából ennyi. 10/5
Dead City – 1. évad (2023)
Ma, mikor minden egyes hétre jut egy poszt-apokaliptikus film vagy sorozat, azon sem csodálkoznék, ha valaki stopperórával a kezében mérné az időt ébredéstől kezdve a világvégéig. A maják is kisakkozták, kistudírozták az időnket, ni, már régtől mínuszban vagyunk a naptáruk szerint. Ha jól számolom 2012 óta vagy tizenegy éve. Igazi bónusz idő az emberiségnek, ki kéne használni. Nem ilyen híg mozikat gyártani, mint a Dead City, ami bevallottan a Walking Dead széria népszerűségét akarja megnyergelni. A szereplők zöme is majdnem ugyanaz. Csak ezúttal a helyszín a szétrohadt, történelem utáni Manhattan, amely már régen el van vágva a szárazföldtől. Hogy ne legyenek kétségeink, az utcák, a közterek, de még a pincék is telis-tele élőhalottakkal, akik kipucoltak minden normalitást a városból. Velük szemben egy kevéske igazi embernek számító, jócskán traumatizált túlélő tartja a frontot – már ahogy lehet. Úgy élnek, akár a növények: szívósan a földhöz ragadtan, ám a fákkal, füvekkel, virágokkal ellentétben – eléggé reménytelenül. Fogalmuk sincs, kinek mennyi ideje maradt hátra. (Pont ez lehet a jó a világvégében, hogy letojható az elmúlás, elvégre az egész már rég a levesben van, föl sem tűnik, ha valaki máról-holnapra ebből hiányzik…) Szóval, a földi élet lepergett, a zombik zombulnak, Goethe és Tolsztoj még nyolcvanvalahány évben mérte az életet, az armageddon utáni New Yorkban a holnap is kérdéses. Nincs mérték, nincs öntudat a halállal szemben, az csak úgy jön, epizódonként tucatjával. A főhősök ölnek, hogy élve maradhassanak. Kicsit szenvednek, a főszereplő Jeffrey Dean Morgan táskás szeme vizenyős búbánatban úszik, akárhányszor a kamerába néz, mint Etus a Szomszédok „teleregényben”. Jó pont, hogy a Dead City-ben nincs zsigulis nyugger taxisofőr, csak egy megkergült „Horvát” névre hallgató, amúgy tényleg horvát származású színész, aki legszívesebben tovább pusztítaná a világot, mikor annak már úgyis mindegy. De legalább Csűrös Karolát nem mutatják. Hacsak a zombik között nincs. 10/6
