Falu széle - festményem |
Most, hogy immáron Románia és Magyarország között gyakorlatilag eltűnt a határellenőrzés, napok alatt nyilvánvalóvá vált, mekkora hozadéka van a régiók egybeolvadásának. Makót, Hajdúszoboszlót, a korábban vakfoltnak számító délkelet-magyarországi térséget elárasztották a romániai turisták. Románok, partiumi magyarok mennek vásárolni, fürdőzni. Bizniszel mindenki.
A január elsején életbe lépett szabad határátjárás egy hét alatt bámulatos mutatókat produkált. Mi lesz itt egy-két év múlva?
A választ sejtem nagyon régóta. Volt időm gondolkodni rajta, lévén bennünket is erősen érint, miként alakul a délvidéki sorsunk.
Monomániásan azt hajtogatom immáron vagy
huszonöt éve, hogy nekünk, délvidéki magyaroknak az lesz a demográfiai mentsvárunk, a fogyásunk megállítója, sőt visszafordítója, amikor Röszkénél, Kelebiánál vagy
Tiszaszigetnél enyhül a határhelyzet.
Nem kell Schengen, csak legyen végre hatékony, gyors és kíméletes a
határellenőrzés, ne kelljen rendszeresen órákat rostokolni, többet várni a
határon, mint amennyi a tulajdonképpeni utazás össz időtartama lenne.
Mert
jelenleg az a helyzet, hogy például Zentáról Budapestre – párperces okmány
ellenőrzéssel – szűk három óra alatt el lehet(ne) jutni. Ám ez, lássuk be: ritka madár.
Ha egyszer – legalább a határövezetben élőkkel kivételezve – élhetőbbé tennék a
határátlépést, meggyőződésem, hogy a bácskai-bánáti szerb közigazgatású – de
zömmel magyarok lakta – térség hamar a szegedi, szélesebb értelemben vett agglomeráció része lenne, számos
áttelepülő dél-magyarországi családdal, akik kihasználnák a nem EU-s Szerbia
olcsóbb lehetőségeit. A régió új befektetőiről nem is beszélve.
A Tisza-mente ma is tömbben élő
magyarságának sosem Szabadka, hanem Szeged volt a természetes
gazdasági-kulturális centruma. Trianon után már a '60-as évek enyhülése
megmutatta, bevásárolni, szórakozni, majd egyre sűrűbben tanulni is Szegedre
ment, aki megtehette. A balkáni krízisek alatt is jobbára Szeged és környéke
volt a kényszerből oda költözők, az oda menekülők célállomása.
Érthető ez a kötődés: közel van a szülőföldhöz, hasonló karakterekkel, az otthonosság
évszázados ismérveivel.
Lépjünk a mába.
Szerbia – vélhetőleg – sosem lesz EU tag. (Mire oda jutnának, addig az EU
bedöglik. Nem kár érte. Ezért a formájáért semmiképpen.) De ha egy új
struktúrában a határ átjárhatóbbá válik, jó esélyt látok arra, hogy ezres
nagyságrendekben lesznek olyan dél-magyarországi családok, akiknek az olcsóbb
ingatlanok, az olcsóbb élet és az egyedi szerbiai lehetőségek – például az adózás – okán
megéri majd Bácskában élni, mellette Magyarországon dolgozni, ingázni, vagy valamilyen
délvidéki vállalkozást kezdeni. Aki most Rábén fillérekért adja el az ingatlanját, gondoljon bele, húsz perc alatt Újszeged elérhető...
Ezért tartom a Vucsity-Orbán történelmi
léptékű szövetségét ócsárlókat nem csak szimplán károsnak, de bosszantóan
rövidlátóknak, meg ezzel együtt önsorsrontónak.
Ugyanis egy biztos alapokon álló, stabil, kiszámítható magyar-szerb együttműködés nem csak a
délvidéki magyarságnak mutat megnyugtató jövőképet, hanem az EU-n kívüli Szerbia
– vegyük csak a hagyományosan kiváló orosz kapcsolatait – olyan kivételes
lehetőségeket kínál, ami már a világpolitikai értékrendszerben is
ötcsillagosnak számít.
Tartom magam a nagy Bismarck mondásához – eddig mindig igaznak bizonyult:
"Összenő, ami összetartozik."
És ehhez már nem kellenek virágkoszorúval bemasírozó honvéd csapatok. Ehhez
élhető életminőség kell Csongrádban és Bácskában, szabad áttelepüléssel, csomó
kedvezménnyel, gesztusokkal egymás iránt, a bürokrácia minimalizásával és a
jólétet szavatoló mozgó, mozdítható tőkével.
Ha teli a gyomor, senkit nem izgat, ahogy régebben sem izgatott, milyen nyelven
köszön át a kerítésen a szomszéd. Bizakodó vagyok. Jó irányba haladnak a
dolgaink.
Mindazonáltal az általam vázolt áttelepülés optimista forgatókönyve csak tüneti kezelés lenne a demográfiai problémáinkra. Egy, a sok megoldás közül.
Végső soron azonban gyermekek kellenek. Saját erőből biztosítani a holnapot.
Ez lenne a legideálisabb opció. Más nem oldja meg helyettünk. A beteljesülése csak rajtunk, bácskai-bánáti magyarokon múlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése